A játékosok kereszttüzébe került Intergalactic: The Heretic Prophet mellett egyértelműen a The Witcher 4 leleplezése volt az idei The Game Awards legnagyobb meglepetése – persze nem azért, mert nem tudtunk a létezéséről, hanem mert a fejlesztés még csak néhány hete lépett az aktív szakaszába, így aztán nem hittük volna, hogy a CD Projekt RED bedob egy 6 perces előzetest. A Ciri főszereplésével érkező, Unreal Engine 5-öt használó dark fantasy RPG-ről szerencsére meg is tudhattunk ezt-azt a bemutatása óta, kiderült például, hogy ezúttal nem Jo Wyatt, hanem Ciara Berkeley fogja életre kelteni az Ősi Vér gyermekét, Geralt pedig biztosan feltűnik majd a kaland során, bár egyelőre kérdéses, hogy mekkora szerep jut a Fehér Farkasnak. Van azonban egy égető kérdés a megjelenési dátummal egyelőre nem rendelkező projekt körül, nevezetesen, hogy visszatér-e a The Witcher 3: Wild Hunt imádott minijátéka, a 2025-ben fizikai formában is megjelenő Gwent.

Örülhetnek azok, akik szívesen múlatták az időt a meglehetősen addiktív (nem csoda, hogy később különálló program lett belőle) kártyajátékkal, az Easy Allies interjújából (ezt láthatjátok fent) ugyanis megtudhattuk, hogy bizony a Gwent sem marad ki a receptből, bár egyelőre sem a The Witcher 4 játékigazgatója, Sebastian Kalemba, sem pedig az executive producer, Gosia Mitrega nem osztott meg részleteket az időtöltést illetően. „Nagyon szeretjük a játékot, és mindig meghallgatjuk a közösséget, amit természetesen imádunk” – mondta Mitrega, „Kötve hiszem, hogy bárki is csalódott lesz” – tette hozzá, Kalemba pedig annyival egészítette ki az elhangzottakat, hogy a Gwent az élmény részét képezi, és ők is nagyon szeretik, szóval nem is lehet kérdés, hogy helyet kap-e a produkcióban.

Egyesek egyébként már odáig jutottak a teóriák gyártásában, hogy maga Geralt lesz az utolsó legyőzendő játékos, de ez persze csak elmélet, szóval senki se kezelje tényként. Én egyébként örülnék, ha a Gwent mellett az első két részben látott kockapóker is helyet kapna a The Witcher 4-ben, de nem akarok telhetetlen lenni, egyelőre azzal is beérem, ha értelmes magyarázatot adnak arra, miként (és főleg miért, hiszen az ő szemszögéből nézve ez visszalépésnek számít) lett Ciri ténylegesen is vaják.

A borítóképek forrása: IGN, IGN Nordic