A Las Vegasban rendezett CES kiállításon Steve Ballmer jelentette be, hogy mindössze 60 nap alatt 8 millió Kinectet adott el a cég. A szám meglehetősen impozáns, de ahhoz képest, hogy mennyi Xbox 360 kelt el eddig, még semmi: 50 millió, kétszerese az első Xboxnak. Bizony, a Microsoft konzolja meglehetősen jól hozott a konyhára az elmúlt öt évben, megőrizve helyét a nagy konzolok versenyében, közvetlenül a Wii mögött. A 8 millió Kinect pedig máris túlszárnyalta az eleve impozáns 5 milliós célt, amit a vállalat novemberben tűzött ki maga elé. Az Xbox LIVE felhasználói 30 millióan vannak, és minden második másodpercben regisztrál valaki a szolgáltatásra. Mit is mondhatnánk.... Gratulálunk!
8 millió Kinectet adott el a Microsoft
A Las Vegasban rendezett CES-en maga Steve Ballmer jelentette be, hogy a Kinectből 8 millió darabot adtak el világszerte. Az Xbox 360 is remekül teljesít, úgy látszik, az MS jó lóra tett a géppel...
Támogass minket!
A PC Guru februárban indította el támogatói programját, azzal a céllal, hogy az új, online érában is segíthessétek a magazin hosszú távú működését. A közösségi támogatáson keresztül biztosítható, hogy még több hírrel, teszttel, előzetessel, kritikával, beszámolóval, videóval és egyéb érdekességgel kedveskedhessünk számotokra.
Persze,hogy azt jelzik,de a leszállított darabokért az MS megkapta már a pénzt,és nekik ez számít,nem az,hogy ebből mennyit kapnak meg a játékosok.Az eladott példányt mindig így kell nézni,a kiadó a boltoknak "adja el" a cuccokat először...
Engem amúgy érdekel a Kinect,csak jelenleg játékügyileg nem áll a toppon,ha lesznek rá elviselhető játékok,tuti vétel,addig azonban nem.
Restar: az ilyen adatok mindig a leszállított mennyiséget jelzik
Engem még az érdekelne, hogy ebből hányan vették meg divatból, és hányakat érdekelt ténylegesen?