A kutatók reményei szerint az emulátor akár régi játékokat, webszájtokat, multimédia fájlokat is elindíthat, így ezek nem vesznek kárba. A tervek szerint az emulátor szoftverét rendszeresen frissíteni fogják, így az újabb és újabb formátumok is folyamatosan bekerülnek a támogatottak listájába.
A projektet Hordozható Emulációs-környezet Megőrző (Keep) névvel illetik, és az a célja, hogy a szoftver felismerjen, megnyisson és futtasson mindenféle fájlformátumot –- akár egészen a hetvenes évekig visszamenőleg is. Az egyszerű szövegfájlokkal persze nem lesz semmi problémája a Keepnek, ám az igazi érdekesség, hogy emellett lehetőség lesz majd olyan régi játékprogramokat is feltölteni, amelyek esetleg támogatás nélkül maradtak az évek során.
Hozzá kell azért tenni, hogy a játékok területén eddig is megvolt majdnem mindenféle régebbi gép és szoftvertípusnak a saját emulátora, csak éppen egyedi, különálló szoftverek kellettek hozzá, és olyan program nem létezett, amely egyszerre többféle, illetve –- mint jelen esetben -– mindenféle formátumot képes volt futtatni. Kissé meglepő, hogy míg ezen szoftverek készítőit szerzői jogi okokra hivatkozva sokszor inkább zargatták a hatóságok, nem hogy anyagi támogatást kaptak volna, addig a Keep készítőinek 4 millió eurós támogatást sikerült megszerezniük saját projektjükhöz...

De most sorolgatásba inkább ne menjünk bele Az a kis old school stripe ott, amivel ábrázolják tök tartalmas Na jó, ezt hagyjuk...
Amúgy meg lehet, hogy kicsit sci-fi a dolog, de a jövőben szükség lesz olyan rendszerekre, amelyek évtizedekre visszamenőleg képesek lesznek olvasni az adatokat. Vagy hagyjuk, hogy a régi adatok az enyészeté válljanak?