A PC Guru 2013/12-es számában megválasztottuk az általunk legjobbnak ítélet 2013-as játékokat, döntésünk pedig végleges. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nektek, olvasóknak nem lehet véleményetek a tavalyi esztendő kínálatáról. Úgy döntöttünk, hogy ha a lapban nem is, itt, a PC Guru Online-on hallathatjátok hangotokat, megszavazva a 2013-as év legjobb videojátékait.
A szavazási kategóriákat igyekeztünk a lehető legszűkebbre venni, hogy ne bonyolítsuk túl az életet -- platformoktól függetlenül kezeltük a játékokat, csak a legfontosabb műfajokat vettük szemügyre, és nem tettünk különbséget az akció-, illetve a meglehetősen tágan értelmezhető akció-kalandjátékok stílusjegyei között sem.
Minden kategória öt nevezővel indul, nektek mindössze annyi a dolgotok, hogy kiválasztjátok a díjazásra legérdemesebbnek tartott címet. A szavazás a cikk élessé válásától kezdve vasárnap délelőtt 10 óráig tart, az eredményt pedig még aznap kihirdetjük. Győzzenek a legjobbak!
Fontos: a szavazás eredménye nem a PC Guru magazin szerkesztőségének véleményét, hanem olvasóink álláspontját tükrözi!
![](/uploads/gallery/mid/call-of-duty-ghosts-jatekkepek-9e6c9926783913ce7903-mid.jpg)
![](/uploads/gallery/mid/assassins-creed-iv-black-flag-jatekkepek-44cd32ba1ee57023d811-mid.jpg)
![](/uploads/gallery/mid/forza-motorsport-5-jatekkepek-394d9ee715247a253306-mid.jpg)
![](/uploads/gallery/mid/cognition-an-erica-reed-thriller-jatekkepek-99ff1d074df49d1713ce-mid.jpg)
![](/uploads/gallery/mid/dota-2-jatekkepek-f87ef5b77594060e2954-mid.jpg)
![](/uploads/gallery/mid/path-of-exile-jatekkepek-765f06af4e0dbc8a86c5-mid.jpg)
![](/uploads/gallery/mid/total-war-rome-ii-jatekkepek-972448814fe826236e77-mid.jpg)
![](/uploads/gallery/mid/crysis-3-jatekkepek-7f66b42f336a5ec6fa9f-mid.jpg)
![](/uploads/gallery/mid/the-last-of-us-jatekkepek-75be92a2d16988c9d30e-mid.jpg)
![](/uploads/gallery/mid/gears-of-war-judgment-jatekkepek-cde72bd7248b9d127be8-mid.jpg)
![](/uploads/gallery/mid/starcraft-ii-heart-of-the-swarm-jatekkepek-72565c0f7fb74a23e520-mid.jpg)
![](/uploads/gallery/mid/ryse-son-of-rome-jatekkepek-53d2dce83e0e9eb20985-mid.jpg)
![](/uploads/gallery/mid/grand-theft-auto-v-jatekkepek-56da5eeac44b5119567f-mid.jpg)
De még akkor is ha mind konzolhoz kerülne, akkor is brutális PC fölény lenne.
De még akkor is ha mind konzolhoz kerülne, akkor is brutális PC fölény lenne.
Mintha bármi változtatna azon hogy a PC 75%-al vezeti a listát. Ezt arra írtad hogyha majd ki jönnek a next gen címek mondjuk jövőre , más lenne a szitu?
Akkor ezek szerint te most azt mondod itt hogy a last of us + gta kombó nem elég erős, majd meg látjuk jövőre.
ööö, hát oké , majd meg látjuk megint a szavazást jövőre IS :)))
Különben lesz vagy 90% PC is XD
De amúgy azt hogy az emberek min szeretnek játszani azt nem tudod megváltoztatni...
Nyilvánvalóan a Need for Speed is csak azért vezet ilyen magabiztosan, mert a Grid csalódás volt, ami az első rész után még mélyebb nyomot hagyott, GT és Forza meg nincs PC-re.
A legjobb platform is érdekes. 2013-ban a két next gen mennyit is volt piacon? Másfél hónapot? A hype futószalagcímeken kívül egy kezemen meg tudnám számolni, hány játék jelent meg rájuk.
Mintha bármi változtatna azon hogy a PC 75%-al vezeti a listát. Ezt arra írtad hogyha majd ki jönnek a next gen címek mondjuk jövőre , más lenne a szitu?
Akkor ezek szerint te most azt mondod itt hogy a last of us + gta kombó nem elég erős, majd meg látjuk jövőre.
ööö, hát oké , majd meg látjuk megint a szavazást jövőre IS :)))
Nyilvánvalóan a Need for Speed is csak azért vezet ilyen magabiztosan, mert a Grid csalódás volt, ami az első rész után még mélyebb nyomot hagyott, GT és Forza meg nincs PC-re.
A legjobb platform is érdekes. 2013-ban a két next gen mennyit is volt piacon? Másfél hónapot? A hype futószalagcímeken kívül egy kezemen meg tudnám számolni, hány játék jelent meg rájuk.
-Továbbá, nagyon jó látni hogy pl az FPS kategóriában nem olyanok lesznek a győztesek akik, nem tettek semmit azért, hogy valami maradandót alkossanak és helyette olyan game kap szavazatot ami megérdemli.
-Az utolsó pedig, hogy Legszebb grafika csoportban személy szerint azért kapott tőlem a crysis3 szavazatot, mert annak ellenére, hogy szerintem bámulatosan szép, nem kell hozzá erőmű:)
Sziasztok
GTA 5 , The Last of Us , Company of Heroes 2
Ennyire nem volt idén tűrhető szerepjáték?:D
(jobban belegondolva, tényleg nem)