Ugyan sokan voltak szkeptikusak a Fede Alvarez (Gonosz halott, Vaksötét) rendezői felügyelete alatt készült Alien: Romulus minőségével (és úgy egyáltalán létjogosultságával) kapcsolatban, ám a végeredmény szerencsére mind a kritikusokat (legalábbis egy részüket), mind pedig a rajongókat meggyőzte arról, hogy érdemes volt visszarángatni a filmtörténet talán legrettegettebb rémalakját. A franchise első két epizódja között játszódó opusz 64 ponton állapodott meg Metacriticen, míg a Rotten Tomatoes oldalán 82%-ot tudhat magáénak, szóval elmondható, hogy egy nem hibátlan, ugyanakkor meglehetősen szórakoztató és kellőképpen félelmetes sci-fi horrorral állunk szemben, ami szerencsére nem csorbította tovább a sorozat eleve megtépázott hírnevét. Persze a mutatós pontszámok és a nézők szeretete önmagában véve még nem elég ahhoz, hogy sikerként könyveljenek el egy blockbustert, lássuk tehát azokat a számokat, amik igazán számítanak: a bevételek.

Nos, ezen a téren sem kell szégyenkeznie a Disney-nek, az Alien: Romulus ugyanis nem kevesebb mint 108,2 milliós globális nyitányt produkált, amelyből 41,5 milliót  tesznek ki a tengerentúli bevételek, 66,7 milliót pedig a nemzetközi vizeken halászott össze a produkció. Ez a kezdés egyébként bőven felülmúlta a stúdió várakozásait, az elért eredmény pedig leginkább a kínai közönségnek köszönhető, az országban ugyanis az előzetes becsléseknél jóval többet, 25,7 millió dollárt hozott a konyhára a hidegrázós alkotás. Szép karrier előtt áll tehát Fede Alvarez rendezése, de vajon elég lesz ez az esetleges folytatáshoz?