A film főszereplője, Tomy Jaa az Ong Bak című filmben debütált, és A sárkány bosszújában nagyjából ugyanazt csinálja, mint ott is - mintha újra meg akarná próbálni ugyanazt, kijavítva az ott ejtett hibákat. A történet ugyanarra a kaptafára készült: adott egy vidéki gyerek, akitől ellop valamit egy rakás gonosz ember, ő pedig nem rest visszaszerezni azt. Jelen esetben két elefántról van szó, melyet a gengszterek meglovasítanak (enyhe képzavar); ráadásul egyikük a főhőssel együtt nevelkedett, mintha testvérek lennének, nem csoda hát, ha az amúgy békés fiatalember kijön a sodrából, és idilli környezetét hátrahagyva elindul igazságot tenni.
Szerencsére a film készítői nem akartak bonyolult körítést tálalni a bunyók mellé, mint az Ong Bakban, így sokkal kevesebbszer kell elgondolkodnunk azon, hogy a forgatókönyvíró vajon teljesen hülye volt-e, vagy tényleg komolyan gondolta a dolgot. Akkor járunk a legjobban, ha úgy fogjuk fel, hogy a sztori egyfajta átvezetés két helyszín között, és a harcjelenetekre koncentrálunk.
Ezek ugyanis nagyot ütnek: olyan, mintha Jackie Chant keresztezték volna Steven Seagallal, akinek valaki beszólt, hogy ne vágjon már olyan mogorva képet. A küzdelmek brutálisak és látványosak, és még az sem ront semmit az összképen, hogy az egésznek egyfajta játéktermi verekedősjáték-hangulata van, azaz a különböző helyszíneken (pályákon) különböző ellenfelek jönnek (extrém sportolók, bőrdzsekis-bőrgatyás vagyányok, öltönyös fazonok), és időnként megjelenik egy vagy több főellenség is.
A főellenségek iszonyatosan durvák, a tucatellenfelek után - akiken hősünk átmegy, mint fos a libán - külön fazonok egyedi stílussal: kapunk Muay Thai-ost, capoeirást, kung-fus fickót karddal, meg néhány félóriás-féltroll keveréket is, fűszerként egy korbáccsal hadonászó kung-fu dominával. Az összecsapások némelyikéhez még extra pályát (pardon, díszletet) is kapunk, roppant eltalált például a lángoló és buddhista templom a tűzoltóautomata hízlalta tócsákkal.
A tempó ráadásul egyre fokozódik, a vége felé már-már Guiness rekordba illő mennyiségben törnek a végtagok és szakadnak az izületek, hogy aztán a mindent eldöntő összecsapás láttán óhatatlanul felidézzük magunkban a Kill Bill azon jelenetét, amelyben Beatrix a 88 eszelőssel csap össze; ám itt főhősünk kard nélkül próbálja lepipálni a Menyasszonyt az egy négyzetméterre eső vonagló ellenfelek tekintetében.
Noha kivetnivalót bőven találhatunk, azért jól sikerült film ez, már amennyiben vonzódunk a küzdősportokhoz, és hajlandóak vagyunk a szellemi táplálékot feláldozni egy vizuális csemegéért, ellenkező esetben célszerűbb talán valami mást levenni a polcról a csalódások elkerülése érdekében.