Mostanában sajnos van egy olyan tendencia, hogy a megbízhatónak tartott nevekben sem lehet már megbízni. Elég, ha Robert de Nirot vagy Al Pacinot említem; volt idő, amikor ezen nevek jelenléte a stáblistán garanciát jelentett a minőségre, ma viszont inkább félni kell, hogy megint miféle förmedvénnyel csúfolják meg magukat. Bár Nicolas Cage sohasem volt az az ember, akit a legnagyobbak között tartottam számon (talán azért, mert olyan arca van, mint akit kóbor kutyák neveltek fel, és tanítottak meg könyörögve nézni), azért voltak jó alakításai jó filmekben, hogy csak a Las Vegas, végállomást vagy az Angyalok városát említsem. Akárhogy is, a Next nem az a film, amivel Nicolas be fogja vésni a nevét a halhatatlanok közé. Pedig - ahogy utaltam rá - az ötlet nem rossz; egy Philip K. Dick novella szolgál a történet alapjául.
Cris Johnson Las Vegasban tengeti az életét. Nem él nagy lábakon, habár megtehetné, van ugyanis egy speciális képessége, amelyet akár Uri Geller is megirigyelhetne tőle: látja a jövőt. Na, nem nagyon, épp csak két percre előre, és épp csak azokat a dolgokat, amelyek vele kapcsolatosak. Cris barátunk persze nem buta ember, tudja, hogy ha fény derülne adottságára, akkor nem lenne túl nyugodt az élete, ezért igyekszik kerülni a feltűnést. Bűvészkedik, kaszinózik, és minden nap elmegy egy bisztróba, ahol találkozni fog élete szerelmével. (Na nem két perc múlva, de ilyen esetekben az érzék másképp működik.)
Hiába azonban minden óvatossága, egy okos és szép (Julianne Moore játssza) FBI ügynök kiszúrja a férfit, és megpróbálja rávenni, hogy segítsen neki megtalálni egy terroristacsoportot, akiknél épp van egy atombomba.
Cris először persze hallani sem akar a dologról, de aztán feltűnik A NŐ, belekeveredik az események sűrűjébe, belekeveredik a férfi ágyába, és inentől az egész film nem más, mint egy marha nagy keverés. Noha a két perces jóstehetség eleinte nagyon jól működik - van egy jelenet, amikor Cris egy kaszinóban menekül az őrök elől képességeit kihasználva, az egész jól sikerült - később aztán valahogy nem tudják kordában tartani. Először még csak egy kicsivel lát tovább két percnél főhősünk, aztán már Nostredamusi magasságokba szárnyal, egész sorozatnyi alternatív jövőt játszva le gondolatban.
Mi meg, átlagos földi halandók, csak kapkodjuk a fejünket, hogy miért van a képernyőn tucatnyi szomorú arcú Nicolas Cage, miért van elmosódva, és különben is, minek rohangál össze-vissza, mint egy szimultánt játszó sakkmester, akire rájött a szapora.
Hogy mi lesz a film vége, azt nem árulom el, akinek van lehetősége a jövőbe látni, az nyugodtan pazaroljon el rá egy alternatív jövőt, és nézze meg. Aki nem képes ilyesmire, az inkább nézze újra a Las Vegas, végállomást. Többet ér vele.