- Fejlesztő: Ninja Theory
- Műfaj: Hack 'n' slash
- Platformok: PC, Xbox 360, PS3
- Tesztelve: PC
A néhány évvel ezelőtt megjelent DmC reboot, szerintem egy fantasztikus játék volt. Egy nagy múltra visszatekintő sorozatot mertek úgy gatyába rázni, hogy néhány nevet leszámítva, szinte semmi sem egyezett az eredeti alkotással. És ez jó volt. Ha már újra indítunk egy szériát, akkor igenis bátran variáljunk át, amit csak lehet. Új eredettörténet, új design, totálisan más hangulat. Egyedül a játékmenet maradt hasonló, de azt is feldobták újdonsággal. Csáklyázás, angyali és démoni eszközök használata és azok összefűzése kombóba. Ráadásul a játék története, a sablonossága ellenére, kiválóan működött. Nem akarom bő lére ereszteni a dolgot, az alapjátékról, már korábban[LINK] írtam egy tesztet. Viszont az időközben megjelenő DLC-t, a Vergil’s Downfallt, csak most sikerült kipróbálnom, és végigjátszanom.
Lehet, hogy az én hibám, hogy nagy elvárásokkal ültem le elé (szerintem joggal), de az a nagy helyzet, hogy Dante ikertestvérének küldetése, valami rettentő módon elmarad, az eredeti küldetésektől.
A sztori onnan folytatódik, ahol az alapjáték abbamaradt.
SPOILER ON – ha esetleg nem játszottad volna végig a DmC-t.
Vergil és Dante, Mundus likvidálása után egymásnak ugrott, mivel Vergil uralkodni szeretne az emberek felett. Bár úgy tűnt, hogy a jó cél vezérli, ez mindenképpen egy megkérdőjelezhető lépés volt. Szóval Dante, ahogy illik, el is náspángolta rakoncátlan tesókáját, de Kat kérésére nem végzett vele. A sérült Vergil, egy „Szerettelek testvér” végszóval, legyőzötten, és megalázva lép át egy portálon, majd eltűnik. Remek befejezés volt. Kellő dráma, az egésznek súlya és tétje volt. Imádtam.
SPOILER OFF
A DLC tehát innen indul. Vergil egy sírkőre zuhan a teleportálás után, és innentől az egész játék, valójában csak Vergil lázálmában játszódik. Élet és halál között lebegve. És sajnos azt kell mondjam, hogy egy sztoris DLC-hez képest, a Vergil’s Downfall története, meglehetősen karcsú és semmilyen. Lett volna potenciál ebben, és még ezt az élet és halál közti vergődést is lehetett volna tálalni normálisan is. De nem sikerült. Az írók azt akarták bemutatni, hogy Vergilből, hogyan lesz a következő epizód (ami valószínűleg soha nem fog elkészülni a gyatra eladások miatt) antagonistája. De szerintem az, hogy egy sérült ember miket hallucinál össze, nem lehet valódi mozgató rugó, vagy egy utolsó lökés, egy ilyenfajta pálforduláshoz. Mert a játék végén még van egy fordulat, és mindezt ezzel próbálják magyarázni. De egyszerűen nem áll össze normálisan, nyögvenyelős és súlytalan az egész, főleg a DmC kiválóan működő sztorija után. Pedig tényleg, mind a karakter, mind az elgondolás érdekes.
Játékmenet szempontjából viszont nagyon is megkavarták a fejlesztők a DLC-t. Már ami az akciókat illeti. Vergil ugyanis teljesen máshogy harcol, mint a testvére. Totálisan mások a kombói, a mozgáskultúrája. Dupla ugrásra nem képes, viszont sokkal messzebbre képes siklani a levegőben. Gyakorlatilag a teljes játékot újra kell tanulni. Mert Vergil és Dante küzdőstílusa merőben eltérő. Vergillel teleportálgatni kell, ügyeskedni, sokkal trükkösebb az egész. Ez mindenképpen jó ötlet, hiszen azok számára is van kihívás a játékban, akik az alapjátékot már a legdurvább nehézségi fokozaton is kivitték. Maga a játékmenet, a harcokat leszámítva változatlan maradt. Ügyességi részek vannak. Platformokat kell elhúzni, odalendülni egy másikhoz (bár Vergil ezeket mind teleporttal oldja meg), elszórt dolgokat kell keresgélni a pályákon. Szóval azért nem kell megijedni, a játék gerince azért változatlan maradt.
A gond viszont a következő. Vergil irányítása, bár elsőre érdekes, sajnos fele akkora élményt sem nyújt, mint Danteval hentelni. Valahogy az egész sokkal nyögvenyelősebb és kevésbé gördülékeny és kézreálló. És sokkal lassabb. Ráadásul Vergil támadásai, érezhetően sokkal gyengébbek is. Ezt lehet magyarázni azzal is, hogy egy sérült karaktert irányítunk, illetve azzal is, hogy egy fejlesztetlen figurát kaptunk kézhez, de ez számomra akkor is negatívum. Bár az alapjátékban is elmondták, hogy Dante erősebb Vergilnél, azért ilyen szintű különbségre nem számítottam. A hab a tortán pedig az, hogy nagyjából fele annyi képesség sem áll rendelkezésünkre, mint a DmC-ben. A Yamatot használhatjuk alap üzemmódban, illetve démoni és angyali formában. Értelemszerűen az egyik lassú és erős, a másik gyors, de gyengébb, míg az alap valahol a kettő között van. Ezzel ki is fújt a közelharc Vergilnél. Nincsenek más fegyverek, a különböző harcmodoroknál alig-alig van kombó és ezek összefűzése is döcögős és erőtlen. Távolsági fegyverünk pedig néhány megidézett kard, amik szinte használhatatlanok. Egy-két fejlesztéssel jobbak lesznek, de akkor sem volt olyan jól használható, mint Dante háromféle (!) lőfegyvere. Nem értem mi csúszhatott ennyire félre, mert láthatóan voltak itt ötletek, és kreatív gondolatok, de a játékmenetbe ültetésnél egyszerűen elvéreztek. Új ellenfelekből van összesen kettő, akik ráadásul eléggé fantáziátlanok is. És sikerült kemény egy darab dögunalmas boss harcot a játékba tenni.
Grafikailag a játék nem nyújt többet a DmC-nél, viszont a design ugyanolyan fantasztikus. A lebegő platformok, a szürreális, beteg, álomszerű megvalósítás most is csillagos ötös és nagyon hangulatossá teszik a játékot. De nincsenek olyan fantáziadús helyszínek és megvalósítások, mint a DmC-ben. Viszont észrevettem, hogy itt-ott használtak pályarészeket, az alapjátékból is, csak kicsit variáltak rajta. Nem lett volna elég idejük a fejlesztőknek? Ha azt veszem alapul, hogy valahogy a harcok is elkapkodottnak hatnak és a DLC-t is nagyjából két óra alatt végig lehet vinni… Hát van rá esély. Zeneileg viszont totálisan a padlón van a játék. Míg a DmC-ben hallható zenék nagyon erősek, és agresszívek voltak, amik tökéletesen illeszkedtek a játékhoz, addig itt semmi ilyesmit nem tapasztaltam. Semmi emlékezetes zene, vagy bármi, ami pumpálja az emberben az adrenalint… egyszerűen nulla. Bár a szinkronszínészek most is kitettek magukért. A túlságosan rövid fejlesztési idős elméletemet támasztja alá az is, hogy két-három átvezető videót leszámítva, ez is hiányzik a játékból. Mármint a grafikus motorral készített átvezető videók, amik szenzációsak voltak a DmC-ben. Itt, ezek helyett, egy rendkívül ronda és igénytelenül megrajzolt mozgó képregényszerű megoldást találtak ki. Amik ráadásul fekete-fehérek is. Persze biztos szeretnék ráfogni, hogy ez stílus, meg mit tudom én. Fenéket! Egyszerűen nem volt elég idő és lóvé, hogy a szokott színvonalon tudják megcsinálni az átvezető videókat.
Óriási problémák vannak ezzel a DLC-vel, ahogy azt olvashatjátok és van még valami, ami számomra teljesen érthetetlen. Vergil ugye tud ugyanúgy átlendülni, illetve platformokat ide-oda huzigálni, mint Dante és mégsem lehet, az alapjátékban játszani vele. Csak és kizárólag, a hat – DLC-hez képest is kevésnek érződő – saját küldetésében. Miért? Mi indokolja ezt? Simán meglehetett volna akár ezt is oldani. Persze Dantet sem irányíthatjuk Vergil küldetéseiben. De még a hullámokban ránk rontó, Véres palota játékmódban sem használhatjuk Vergilt. Ekkora öngólt rúgni, ez egész egyszerűen hihetetlen! Itt vált számomra világossá, hogy a fejlesztők is érezték, valamit nagyon eltoltak a DLC-vel, és Vergilel. A kevésbé használható figurát nem akarták, a precízen elkészített figura küldetéseibe engedni, mert tudták, hogy visszafelé fog elsülni.
Sajnos a Vergil’s Downfall, egy hatalmas csalódás. Sokkal több lehetőség volt ebben a küldetés sorozatban és figurában. Az egész DLC-ről süt, hogy gyorsan kellett összedobni. Kevés az új ellenfél, és mozgások. A harcok nem olyan dinamikusak, mint korábban, hiányzik a normális sztori. Az átvezető, animációk nevetségesek és a zene sem működik, rövid és a játékos nincs motiválva, hogy újra elővegye. Ez a sok hiba pedig a játék hangulatát is eléggé taccsra vágja. Elbaltázta a Ninja Theory a DLC-t, pedig tényleg életképes ötlet lett volna ez. Látva az alapjátékot, ami remek lett, még fájóbb Vergil bukása.
