- Fejlesztő: Ninja Theory
- Műfaj: Hack 'n' slash
- Platformok: PC, PS3, XBOX 360
- Tesztelve: XBOX 360
Végre!
Ez volt az első gondolatom, amikor a kezeim közé került a DmC.
Mindenki tudja, mekkora hisztit váltott ki az emberekből ez a reboot, engem is valósággal sokkolt a dolog kezdetben. Dante, a legendás főhős új kinézetet kapott, ami miatt rögtön el is könyvelte a játékot rossznak, a rajongóbázis. "Ez nem DMC, Dante úgy néz ki, mint egy meleg". Hiszen egy piros bőrkabátban szaladgáló, félhosszú hajú fickó, sokkal férfiasabb ugye...
Aztán jöttek a hírek, az újabb és újabb videók, és a fanyalgásom élénk érdeklődéssé vált. Dante kinézetén finomítottak, egyre több érdekes dolog derült ki, a világról és a történetről és a kapott információk alapján, egy nagyon bátor, és nagyon jó játék képe rajzolódott ki előttem.
Dante élete, nem mondható szokványosnak. Egész életében démonokkal küzdött, gyermekkorára pedig alig emlékszik. Zűrös élete tovább bonyolódik, amikor felkeresi a The Order nevű szervezet, hogy csatlakozzon hozzájuk. Dante vonakodik, de végül elfogadja az ajánlatot. Kiderül, hogy a csapat vezetője, Vergil, Dante ikertestvére és nagyszabású terve van, hogy megdöntse a Démonkirály, Mundus hatalmát. Nagyszájú főhősünket, eleinte nem különösebben izgatja a világ sorsa, de Vergil elmondja neki, hogy Mundus ölte meg az édesanyjukat és ő vetette tömlöcbe apjukat, Sparda-t. Dante-t eleinte csak a bosszú vezérli, de később belátja, hogy sokkal nagyobb ennél a tét.
Mivel ez a játék egy újrázás, érdemes végigmenni azon, hogy mi maradt és mi változott a korábbi DMC szériához képest. Ez a DmC, mint a korábbiak is, egy hack 'n' slash akció játék. Amiben mindenféle brutális eszközökkel kell, minél látványosabban elintézni a ronda ellenfeleket. Tehát az egésznek a gerince, semmit sem változott. Ezért is tartom nevetségesnek azt a fröcsögést, amit a játék kapott. A körítés és a tálalás viszont már teljesen új irányt vett. Először is, ez a Dante NEM emo-s! Aki szerint ez a figura, az emo stílust képviseli, annak gőze nincs róla, hogy mi is az! Pont! Szerintem kifejezetten vagány külsőt kapott, sokkal szimpatikusabb, mint amikor a fehér haja a szemébe lógott. Ezt egyébként ki is parodizálják a játékban, méghozzá zseniálisan! De, hogy ne ragadjunk le a külsőségeknél, a főhős eredettörténetét is átírták. Dante és Vergil nem csupán démon félvérek, hanem egy külön fajt képviselnek. Nephilim-nek nevezik magukat, démon és angyal keveréknek. Eva, ugyanis egy angyal volt és Sparda miatta árulta el a démonokat. Ez egyébként nem csak a háttértörténetre van hatással, de erről majd később! Továbbá ugrott a gótikus világ is! Jelenlegi alanyunk, a modernkori jelenben játszódik. TV adásokkal, graffitikkel, felhőkarcolókkal. Véleményem szerint, ha már újrakezdenek egy sorozatot, akkor ilyen szintű változtatások, minimum kellenek!
Ami különösen tetszett, hogy van egy társadalmi görbe tükör a játékban, amit eddig egyik DMC epizód sem mondhatott el magáról. Mundus például itt egy befolyásos vállalat igazgatója, de szinte az összes boss, valamilyen nagyhatalmú alak. Van, aki a népszerű üdítőt gyártja, ami valójában mérgez, a médiát is egy démon vezeti. Elég jó kis fricska ez és nem számítottam rá, hogy pont egy kaszabolós játékban találkozok ilyesmivel. Több hasonló dologgal kellene próbálkozni!
Pedzegettem fentebb már a külsőségeket, úgyhogy szót ejtenék a grafikáról, ami szerintem teljesen jó! A DmC is csak megerősít abban a hitemben, hogy az Unreal Engine 3, ennek a konzolgenerációnak a legsokoldalúbb grafikus motorja! Csak gondoljunk bele, miket hajtott meg: Mass Effect, Asura's Wrath, Batman Arkham Asylum és még sorolhatnám. Totál máshogy néznek ki ezek a játékok, pedig ugyanaz a cucc dolgozik alattuk és a DmC-nél is helyt áll! Xbox 360-on egyszer sem röccent meg a játék, végig stabilan futott, semmi probléma nem volt vele! A design meg valami fantasztikus! A fegyverek, a karakterek baromi stílusosan néznek ki, a környezettel sem volt különösebb problémám. Annyiféle helyen megfordulunk a játékban, és mindegyik egyedi kinézetet kapott! Ezzel ügyesen elkerülve, az esetleges monotonitást is. A játékban van egy Limbo-nak nevezett démoni dimenzió, ami az emberi világra hasonlít, de teljesen kifordul önmagából. Ezt értsétek szó szerint! A falak a szemünk láttára mozdulnak el, az utak beszakadnak, és lebegő platformok jönnek létre. Egészen elképesztő, ahogy kinéz, sokadjára sem tudtam betelni vele! Az ellenfelekből sokféle van és kellően groteszk fizimiskákat kaptak. Akárcsak a boss-ok, ők szintén nagyon igényesen - meg gusztustalanul - néznek ki. Viszont volt problémám is a látvánnyal! A színek néha annyira élénkek, és annyiféle van egyszerre a képernyőn, hogy az már zavaró tud lenni. Sokszor alig tudtam kivenni, hogy mit látok. Próbáltam állítani a tv fényerősségén és színbeállításán, de mindig megmaradt, ez a zavaró tényező.
Az átvezető videók nagyon igényesek és színvonalasak! Nem tolakodó módon vannak benne a játékban, csak akkor, amikor a történet tényleg megkívánja. Látványosak, jól meg vannak rendezve, a szövegek nem túl bugyuták, van sok vicces beszólás (na, vajon kitől) és a komolyabb részek is teljesen jól működnek. Mikor Kat elmeséli a háttértörténetét, az az egyik legerősebb jelenete a játéknak, véleményem szerint és eléggé megrázó is. A videókba is bele tudok kötni sajnos. A katonák, a géppuskák és a járművek, valami iszonyatosan rondák! Látszik, hogy ezekre semmi energiát nem fordítottak! Oké, hogy nem ezen van a hangsúly, de akkor is szembeötlő csúfság!
A szinkronhangokkal sem volt bajom. Dante hangja kifejezetten illett a karakterhez, akárcsak Kat-hez vagy Mundus-hoz. Amit viszont nem nagyon tudtam hova tenni, az Vergil hangja. Nem rossz, jól hozza a kissé merev és kimért vezetőt, de nem ugyanaz a hangja, mint Dante-nek. Na de, ha ők ikertestvérek, akkor nem ugyanolyannak kellene lennie a hangjuknak? Nem nagyon értetem a dolgot. A haj mizériába meg nem is mennék bele, több okból sem. Aki játszott a játékkal tudja miért. Magából a játék élvezeti értékéből ez nem von le, részemről is csak szőrszálhasogatás, csak mégis fura egy kicsit. A zenei anyag meg fantasztikus! Nem rajongok az elektronikus zenéért, de a Noisia együttes dalai, a harcok alatt nagyon is jól szóltak és a Combichrist is odatette magát. Viszont a Noisia album, önmagában - a játék nélkül - számomra értékelhetetlen. Engem idegesít ez a zümmögés, bocs! A Combichrist albuma jobban bejött, bár azt sem sűrűn hallgatom "csak úgy".
A játék felépítése, nem lesz ismeretlen a hack 'n' slash rajongók számára. Adott egy lineáris pálya, itt minél látványosabban és minél gyorsabban szét kell verni az ellenfeleket, amiket gyakran ügyességi, platform részek szakítanak meg (erről még lesz szó). A pálya végén a rendszer osztályozza a teljesítményünket (D, a legrosszabb SSS a legjobb) átvezető videó, majd kezdődik előröl a rituálé. Ez sokaknak monoton lehet. Igazából a DmC nem újította meg a műfajt, szóval, aki eddig nem rajongott a stílusért, azt ez a játék sem fogja letaglózni. Na, lépjünk is tovább. Az ellenfeleket a Rebellion nevű karddal és két pisztollyal, Ebony és Ivory-vel irthatjuk. Illetve később még kapunk plusz fegyvereket is. Ebből a közelharciak az érdekesek, mert démoni és angyali eszközökről van szó. Mivel Dante egy hibrid, mindkettő típust tudja használni. Az angyali eszközök gyorsak, de gyengébbek, míg a démoniak lassúak, de nagyot sebeznek. A Rebellion meg, valahol az arany középutat képviseli. Ezeket kell folyamatosan betanulnunk, összefűznünk és variálnunk. A játékban előbb-utóbb, megjelennek olyan lények, akiket csak egy bizonyos fajta eszköztípussal tudunk megsebezni. Később, már egyszerre több ellenfél típust is ránk szabadít a program. Ezekre érdemes nagyon odafigyelni, mert könnyen megszívathatják az embert! A harcrendszer egyébként nagyon jóra sikerült, nincs túlbonyolítva, kézre álló és könnyű megtanulni. Hack 'n' slash szüzeknek is hamar sikerélményt tud nyújtanii a játék. A veteránoknak meg azt tanácsolom, nyugodtan kezdhetik rögtön hard szinten. A normal fokozaton én talán kétszer haltam meg és nem tekintem magam annyira jó játékosnak.
A játék fontos részét képezik a boss harcok, mint a legtöbb ilyen típusú játékban. Itt hat főellenséget kell legyőznünk, amik baromi látványosak és epikusak, szórakoztatóak, de nagyon könnyűek! Kiszámítható taktikával támadnak minket és a megfelelő ellentámadások és stratégiák, gyakorlatilag mindig adják magukat. Csak a legutolsó boss harcnál akadtam el egy kicsit, de arra is rájöttem, viszonylag gyorsan. A többinél még csak gondolkoznom sem kellett! Egész nyugodtan megnehezíthették volna ezeket a részeket. Mégiscsak főellenfelekről beszélünk!
Fentebb már volt szó, az ügyességi részekről, amik a játék elég fontos részét képezik. Amikor a Limbo-ba kerülünk, átalakul a világ és ilyenkor ugrándoznunk kell. Ezek eléggé jóra sikerültek, feldobják a játékmenetet. Bizonyos platformokat egyébként meglehet és meg is kell kampózni. Ezt szintén a démoni/angyali arzenálunkkal tehetjük meg. Előbbivel odahúzhatjuk magunkhoz a tárgyakat, utóbbival pedig magunkat lendíthetjük oda a célhoz (ezeket az ellenfeleken is alkalmazhatjuk). Ezek egyébként egyáltalán nem nehezek, csak akkor lehet őket igazán elrontani, ha nagyon figyelmetlenek vagyunk, vagy elbambulunk. Ami furcsa volt inkább, hogy néha nehéz tájékozódni és felmérni a távolságot, ilyenkor pedig nem kapaszkodik meg a kampó a kijelölt résznél és egyszerűen leesünk. Volt, hogy biztosan éreztem, most megfelelő távolságban vagyok, de a program szerint mégsem. Máskor meg olyan messziről tudtam ezeket végrehajtani, hogy csak pislogtam. Valahogy sosem éreztem azt, hogy tökéletesen el tudtam ezt sajátítani. Lehet, hogy csak én voltam béna...
A DmC-ben tehát van harc, és ügyességi rész is. Nekem azonban hiányzott valami. A fejtörők! Szerintem, bőven elfért volna a játékban néhány puzzle. A legutóbbi Castlevania-ban, ami most jelent meg PC-re, rettenetesen sokat dobtak a játékélményen! A DmC-ben egyetlen egy ilyen rész van, az is a játék vége felé. Nem értem, hogy akkor azt az egyet is minek rakták bele? Ha nincs ott a végén, talán fel sem tűnt volna a hiánya, de így... Ez akkora öngól!
A játékban természetesen van fejlődési rendszer is. Az ellenségek gyilkolásával vörös és fehér orbokat kapunk. A vörös orbokkal életvisszatöltőt és hasonló passzív dolgokat vásárolhatunk. A fehér orbok felhalmozásából pedig olyan pontok gyűlnek össze, amivel Dante képességeit javíthatjuk, illetve ezekből vehetünk kombókat is. Ez egy teljesen egyszerű, és jól átlátható fejlődési rendszer, nagyjából két végigjátszás alatt lehet kimaxolni a karakterünket, ha ügyesek vagyunk.
Ha már úgy is szóba jött az újrajátszhatóság! Sajnos a játék eléggé rövidre sikerült! Hat-hét óra alatt az játssza ki, aki nagyon ráérős tempóban játszik. Ezért is mondtam, hogy jó lenne bele több puzzle, mert azzal bőven lehetne kitolni a játékidőt! Újrajátszhatóság egyébként van a játékban, mert a pályákon elég sok gyűjtögethető cucc van. Például kulcsok, amivel a secret mission ajtókat lehet kinyitni. Na meg az eredmények javíthatóak! Más kérés, hogy mennyi embert hoz lázba az ilyesmi, hogy ilyenekért újra elővegye a játékot.
A DmC: Devil May Cry egy irtózatosan jó játék lett! Persze vannak hibái, de egy ilyen múltra visszatekintő sorozatot újragondolni... Ehhez iszonyatos bátorság kellett és a Ninja Theory szinte tökéletesen helyt állt! Az új körítés, megközelítés, háttértörténet, látvány és zene együttese, egy magával ragadó és egészen egyedi atmoszférát teremt, ami nagyon könnyen magával rántja az embert, a saját világába. Mindezt rettentő jól megalapozza, az utóbbi öt-hat év egyik legjobb opening videója is! Érdemes rákeresni, valami veszett jó! A harcrendszer remek, a főhős bad ass, a látvány erős, akárcsak a zene. Szerintem az idei év egyik legkiemelkedőbb alkotásával állunk szemben! Várom a második részt!
