Aztán tavaly lemezen, lánctalpak segítségével becsörtetett a Harag. David Ayer II. VH-s tankos filmje! Végre, ahol az amerikaiak nem hősök, nem a csoda szimbólumai. Hanem katonák. Csak a problémás fajtából. Reményvesztett, összetört, félig megőrült gyilkológépek. Legtöbbjüknek már semmi sem szent és állatok lettek. Súlyos téma, szenzációsan előadva! Eszméletlen jó alakítások, baromi jó akciók és... amiért nem került fel a listára. Egy nevetséges és eltúlzott finálé. Miért kellett ezt így befejezni?
Utolsó címem ami lecsúszott a listáról a Mélyütés. Antoine Fuqua bokszfilmje. Kőkemény sport dráma és remek történet arról, hogy a csúcsról is lecsúszhatsz, minden tönkremehet egy pillanat alatt és hogy a poklot kell megjárnod, hogy visszajuss. Maga a rendezés annyira nem erős, kivéve a bokszjeleneteknél. Ott félelmetes! Ami ellensúlyozza a film nagyon durva sablonosságát, az a dráma. Annyira erős az érzelmi töltet a filmben, annyira szívfacsaró tud lenni, hogy többször majdnem elsírtam magam. Ez pedig elsősorban az írónak tudható be. Aki nem más, mint a kedvenc TV sorozatom, a Sons of Anarchy kitalálója, Kurt Sutter. Baromira tud játszani a fickó az emberek érzelmeivel, főleg úgy, hogy főbb karakterei mindig kőkemények! Ezt szerintem senki nem tudja utána csinálni. A másik aduász, Jake Gyllenhaal. Az utóbbi években nyújtott teljesítménye döbbenetes! Generációjának egyik legtehetségesebb színésze. Eszméletlen jól hozza a kissé buta, de egyébként jó szívű apát. Aki bármire képes, hogy visszakapja a lányát. Forrest Whitaker évek óta először játszik hozzá méltó módon. Ideje volt! Ha túl tud lendülni az ember a Mélyütés nagyon durva sablonosságán, akkor egy igazi kincset találhat.
10. Szerelemre hangszerelve
Már a meglepetések listán is volt róla szó. Konkrétan ő volt az első. Nem is időznék itt tovább. Zseni ez a film! Ja, Begin Again. Még mindig!
9. Fekete mise
Végre! A kutyafáját, végre! Johnny Depp végre megint színészkedik! Nem ripacskodik, nem szétsminkelve (mondjuk maszk volt rajta) ugrabugrál és csinál magából hülyét. Kergetve nézők millióit ezzel őrületbe. Hanem tényleg színészkedik! Egy kihívásokkal teli munkát vállalt el! És gyerekek, olyan k*rva félelmetesen jól csinálja, hogy leesett az állam! Na ez az a Depp aki régen a kedvenc színészem volt! Joel Edgerton is rettenet jó (ő is kezd utat törni a kedvenceim közé és még rendezni is tud, Az ajándék ugye)! Az ő párosuk élteti ezt a mozit. Ironikus módon, pont az új kedvenc színészem játssza Depp testvérét. Benedict Cumberbatch. Nagyon jó volt látni őket együtt, jó volt a duójuk. Bár Sherlock elég keveset szerepel, de amikor ott van, nagyon erős a jelenléte és az alakítása.
Nem szokványos gengszterfilm. Nem egy nagy ívű történet, egész aprónak is mondható, de ezt az apróságot, szinte hibátlanul adja elő. A leszámolások emlékezetek és véresek. Rettentő autentikus az egész! Éjsötét fekete humora, szinte mindig célba talált. A fényképezés és operatőri munka nagyon szép! Baromi jól szórakoztam rajta. Meg a 3 cimborám, akik azt se tudták, milyen filmre hívtam el őket.
8. Szcientológia avagy a hit börtöne
Bitang komoly és nagyon erős dokumentumfilm! Nem is mondanék többet. Kötelező mindenkinek!
7. Ex Machina
Alex Garland, Danny Boyle szárnyai alól előtipegget és 2015 legintelligensebb filmjét hozta tető alá. Színlelheti-e egy mesterséges intelligencia a létét, az öntudatát? Tud-e hazudni? Mit akarhat és mire képes? Elképesztően erős sci-fi kamaradarab az Ex Machina! Fantasztikusak a színészek, a zenétől a mai napig lúdbőrzik a hátam! A látvány nem nagyratörő, de csodaszép és plasztikus. És ami a legfontosabb, az egész sztori hihető! Simán el tudom képzelni, hogy hamarosan bekövetkezhet ilyesmi lépés az MI fejlesztésben. Ami miatt mégis ennyire "hátul" van a listán, az a vége. Lehet az én hibám, de én nem nagyon értem. Durva spoilerek nélkül bele se tudok kezdeni.
SPOILER ON:
Tehát Ava, mint egy igazi femme fatale, kihasználta Caleb-et, megölte az alkotóját, majd megkérdezi Caleb-et, hogy vele tart-e. Aztán mégis bezárja. Miért? Direkt? Véletlen? Nekem ez a második nézés után is nagyon zavaros és szerintem baromira nem egyértelmű. Persze lehet rajta agyalni, de én nem erre számítottam. Túl gonosz ez a vég. Ráadásul Caleb nem is ártott Ava-nak soha, sőt! Segítette a szökését. Tényleg homályos ez nekem.
SPOILER OFF
Az igényes, intellektuális filmek szerelmeseinek nagyon nagy kedvence lesz ez a film, nem csak a sci-fi rajongóknak. Mármint azoknak a sci-fi rajongóknak, akiknél ez a műfaj nem a Transformers-t, meg a többi baromságot takarja. Ők hagyják a fenébe, 20 perc után úgyis kilövik. Azoknak meg jó szórakozást kívánok, akik tudják mitől igazán sci-fi a sci-fi. De szerintem ők már úgyis megnézték.
6. Agymanók
A meglepetések listán is szerepelt. Csodálatos film, egy igazi családi mozigyémánt, ami minden korosztálynak szól! A Pixar legjobbja! És mivel idén a Pixarnak szurkolok az Oscaron, biztos, hogy elviszi előle valamelyik másik marhaság...
5. Bosszúállók - Ultron kora
Ordítani tudtam volna, annyira bejött a Bosszúállók második része! A szokásos folytatás recept. Mindenből többet, nagyobbat, hangosabbat, szebbet. De működik! Amire készült, annak kimérve patikai mérlegen: szinte tökéletes! Akkor lenne igazán tökéletes, ha a Marvel, nem kezdi el cseszegetni Whedon-t és tényleg megjelent volna a három és fél órás verzió. Ha moziban nem is, legalább kéken. Látom a hibáit, hogy itt-ott kapkodós, sűrítve van. De ha egy filmet a második nézésekor is vigyorogva, a fotelban ugrálva nézek végig, --ráadásul egy ilyen hosszú filmet-- az jelent valami.
4. John Wick
Mindjárt leköp egy csomó ember. Hogy miért van ez az agyatlan, közel B-kategóriás mozi ilyen előkelőhelyen? Mert ez egy akció film! Tudjátok, mint régen. Nem rángatózó kamera buzulás, nem agyonvágott jelenetek, nem CGI robbantás, meg repülő emberek. Hanem profi koreográfusok, tökös kaszkadőrök, jó operatőrök, tehát hozzáértők készítették. Egy végtelenül egyszerű, de annál hatásosabb és bitang stílusos akció film a John Wick! Aki csak annyit lát, hogy egy embernek megölik a kutyáját, akit 2 napja ismer és ezért tombolásba kezd, azt tudom sajnálni. Nem figyeltek eléggé. Keanu Reeves atomkemény, rettenet jól áll neki a hideg, profi bérgyilkos, aki letépi a pórázt. Amit csak lehetett, ő maga csinált. Már az akciókat. A film egyedi koreográfiája levett a lábamról. Ez a táncos-bunyós-lődözés bakker! Életemben nem láttam még hasonlót sem!
Ráadásul felépített egy saját mikrouniverzumot, saját szabályokkal és figurákkal. Mindemellett a film nagyon vicces, ironizál, saját magát is kineveti. És olyan mocsok jó zenéje van! Jájj! Imádtam! Az elmúlt 16 év legjobb akciófilmje! A folytatástól legalább annyira félek, mint amennyire várom.
3. Whiplash
Amikor egy dobolásról szóló filmtől, majdnem 200-at ver a pulzusom, akkor lepődök meg igazán. Márpedig a Whiplash egy ilyen film. Történet egy srácról, aki a világ legjobb dobosa akar lenni és a tanáráról, aki egy pszichopata! És csak a 100%-os teljesítmény az elfogadható nála. Fantasztikus film, elementáris erejű alakításokkal. Miles Teller is kifogástalan a fiatal tehetség szerepében, de a film igazi ütőkártyája a tanár. J.K. Simmons! Élete alakítását tette le az asztalra és az Akadémia meg is hálálta neki egy Oscar szobrocskával! Nem egy szép történet, nem a szokásos klisé, hogy a nehézségek után a tanár és diák jóban lesznek. Ez annál egy sokkal aljasabb sztori. Mindenkinek tudom ajánlani ezt a filmet. Tudom, az alapszitu nem túl érdekes, de a filmben valami félelmetes módon működik minden! Úgy értem MINDEN! Jár a bronz érem.
2. Éjjeli féreg
Második helyezett Jake Gyllenhaal pislogás mentes filmje. Az egyik legfelkavaróbb, legundorítóbb film amit valaha láttam! Louis Bloom abban látja meg az önmegvalósítást és a sikert, hogy balesetek helyszínére kifurikázik, aljas módon, egy kamerával fölvesz mindent, majd eladja a felvételeket egy hírcsatornának. Iszonyatosan kemény témája van a filmnek. Végig feszegeti az erkölcsi és morális kérdéseket. Eszméletlen erős benne a társadalom kritika, főleg a média gépezet kap jó pár gyomrost. Végre valami friss és elhasználatlan ötletet is láthatunk a sok feldolgozás, remake és folytatás dömpingben. Mert ezt a témát azért tényleg nem láthattuk még így bemutatva. Jake Gyllenhaal pedig félelmetes! Szó szerint! Ez a karakter egy szörny! A legaljasabb emberi szenny, amit ez a planéta magán hordoz. Mégis lenyűgöző látni, hogy miket művel ez a lény. Mert embernek nem mondanám. Nagyon találó a cím, egy Éjjeli féreg (Nightcrawler)! Szégyen, hogy nem jelölték Oscarra anno. Baromira meg kellett volna nyernie a főszereplő díjat. Szenzációs mozi!
1. Star Wars - Az Ébredő Erő
Mi is lehetne itt, ha nem az új Star Wars. Tudom, ez csak egy Új remény kopi, hülye a kard, mé' van benne néger... KUSS! Ez a film, úgy volt tökéletes ahogy volt! Egy remek felvezetése egy új sztori szálnak, szándékosan úgy elkészítve, hogy az eredeti trilógiára hasonlítson. Hangulatban, látványban, szinte mindenben. Én sem 100%-ig azt kaptam, amit vártam. Tény. De a Star Wars 7 elérte azt, hogy újra gyerek legyek. Hogy megint egy bitang hangulatos és látványos mesét, egy űroperát lássak. Aminek szíve van, lelke van. Nem gyökér politizálást, meg unalmas nyáltengert. Egy igazi rajongói film!
Tele van utalásokkal és visszakacsintásokkal a régi filmekre. Eszméletlen pörgős, egy másodpercnyi üresjárat nincs a filmben! Meglepően vicces, erre egyáltalán nem számítottam. Az új karakterek és a színészek egyszerűen telitalálatok! Az új főgonosz, Kylo Ren, a maga kiforratlan, vívódó jellemével, messze a legérdekesebb figura! De mindenki más is remekel. Az én személyes kedvencem mégis Rey. Imádtam ezt a karaktert. Bájos, mégis nagyon erős jellem. Fantasztikusan előadva. Nagyon tetszett, hogy a fénykardpárbajok, nem az előző trilógia Dragon Ball-szerű, röpködő, nagyon kreált stílusát képviselte. Hanem olyan volt, mint egy régi szamuráj filmes harc. Jó, annál azért jobb. De ezek a visszafogott párbajok valahogy sokkal jobban álltak a filmnek. Kétszer néztem meg moziban, többször majdnem elsírtam magam, annyira a részem ez az univerzum. J.J. Abrams pedig pontosan tudta, hogy mikor melyik zene szóljon, mikor mi történjen. És a legfontosabbat, hogy mi kell egy Star Wars filmbe és mi kell egy Star Wars rajongónak. Csont nélkül az év legjobbja számomra! Még, még, még akarok! Többet, sokat, ide minden új filmet! Az Erő legyen velünk!