A 2009-ES ÉV, SZERINTEM:
FPS-ek
Tegnap éppen a mosdót takarítottam, mikor megakadt a szemem a tükör szélén mászó pókon. Szerencséje volt szegény állatnak, ugyanis ahelyett, hogy lecsaptam volna, eszembe jutott, hogy pontosan egy éve játszottam hasonló játékot, csak pók helyett egy meglehetősen reprezentatív hölgyeménnyel. A Mirror's Edge sajnálatos módon nem lett több egy prototípusnál, ezért is sikerült egy esztendő alatt elfelejtenem. A szép külső, a hihetetlenül hangulatos és pörgős játékmenetnek köszönhetően sikerült a képernyő elé szögezni, sőt még néhány feledhetetlen pillanattal is gazdagodtam a 10 órás játékidő alatt. A történetből viszont sokkal többet ki lehetett volna hozni, több médiakritika is belefért volna, továbbá a program végére érve a monotonítás szaga is megcsapta az orromat. A prototípusok sorsa azonban az, hogy továbbfejlesszék őket, remélem a Mirror's Edge is kiegészül az idén.
Addig pedig kénytelenek leszünk eljátszogatni az olyan bejáratott nevekkel, mint például a Call of Duty. Múlt évben a Modern Warfare 2-vel büntetett az Infinity Ward. Hatásvadász mivolta miatt hamar ráharapott a nép, annak ellenére, hogy nem hozott - szerény véleményem szerint - sok újítást; ami érthető, hiszen a felmelegített húslevest is lehet fokozni egy kevés csigatésztával. A fejlesztő ismét ragaszkodott a nagyobb, rövidebb, vágatlan recepthez, ami kevés volt az új norma felállításához, viszont az év FPS-e díjhoz elegendő.
Ugyan még benne volt a repertoárban a Hellgate: London alapjaira épülő Borderlands, de mivel számomra az MW 2 történetorientáltsága, kidolgozottsága többet ér, mint a sandbox játékmenet, így a Gearbox FPS-ét csak az év egyik legstílusosabb játékaként tudom kiemelni. (és ki ne felejtsük az év legnagyobb ikonját, Claptrap-et)
Versenyjátékok
Kár, hogy akadt konkurencia, pedig szívesen jelenteném be a Shift-et, mint a 2009-es versenyjátékok legjobbját, viszont volt itt nekünk az év elején, egy Burnout: Paradise, szintén az EA pártfogásában. Amint berobbant a töltőképernyő, és rázendített a Guns 'n' Roses, rögtön el lettem varázsolva, és szinte a szívemből szólt a Paradise City refrénje ("Take me down to the Paradise City, where the grass is green and the girls are pretty"). Ugyanis míg a Shiftnél, a program számomra élvezhető volt egy bizonyos perspektívából (ez az arcade és a szimulátor közti átmenet), addig a Burnout esetében, a program koherens egésze fogott meg. A járművek irányításától, a tökéletes törésmodellen át, egészen a 400 km/h-tól ki nem akadó sebességmérőig minden olyan mérnöki pontossággal lett megalkotva, hogy számomra ez megér egy kupát.
Ez az a kategória, mely terén sajnos nincs sok tapasztalatom - legalábbis, ami a 2009-es felhozatalt illeti - pár órányi Modern Warfare 2 és Left 4 Dead 2 után, az utóbbit hoznám ki győztesnek beteg stílusa miatt, míg MMO-k terén a Runes of Magic-nek (úgy tessék elképzelni, mint a WoW feliratú nikotintapaszt) sikerült magába szippantania.
Szerepjátékok
Mivel sem a Gothic, sem az Elder Scrolls játékok nem tudtak nekem maradandó élményt okozni, ezért elnapoltam a Risen-t, hogy elegendő idő jusson rá, ha egyszer leülök elé. Így két pályázó maradt. Az első a Liquid által faragott Rise of the Argonauts, mely a görög mitológiát vette alapul, és a Mass Effect szerepjátékos elemeit vegyítette Leonidász hidegvérével. A továbbfejlesztett dialógustárcsa, (a válaszok isteni eszméket reprezentáltak, és döntéseinktől függően kaptuk a képességeinkre osztható pontokat) a Frank Miller képregényére emlékeztető brutális harc, és a remek történet ellenére a játék félkészen lett kiadva. Pedig látszik az igyekezet, a filmszerű átvezetőkön, a kidolgozott környezeten és egy rakat morális döntésen, melyet meg kell hoznunk. A probléma ugyanaz, mint a Mass Effect esetében, a játék egyszerű, mint a faék, és nem mellesleg rövid, maximum 15-20 óra, így időnk sincs megismerni a velünk utazókat.
Így talán nem mondok nagy újdonságot, hogy ismét a BioWare remekét emelem ki, mint az Év RPG-jét. Az A és B kategória között őrlődő Rise of the Argonauts után, a Dragon Age-be összesen 150 órát öltem bele, és érdekes módon minden végigjátszással csak fokozódik az élmény. Egy olyan játékról van szó, mely még közepes fokozaton is megizzaszt, mélysége van minden tekintetben és még jól is néz ki. A Dragon Age első pillantásra egy átlag fantasy RPG-nek látszik, aztán ahogy merülünk el a történetben annál több vér tapad a kezünkhöz, egyre többször környékez meg minket a mocskos, fereldeni politika, és a játék próbára tesz, vajon hogyan tudsz érvényesülni egy széthulló félben lévő, elárult és kegyetlen országban. A támaszt a csapattagok jelentik, akik nem csak, hogy szerethetők, de kidolgozott háttértörténettel és egyedi nézettel, véleménnyel rendelkező karakterek. Szinte fájt, hogy ártanom kellett némelyiküknek a történet által elénk gördített akadályok leküzdése végett.
Stratégiák
Az RTS műfaj az, amelytől egyre inkább távolodok, talán azért, mert a WarCraft III óta nem készült tökélyre csiszolt, igazán élvezhető stratégia (talán a Dawn of War és a Rome: Total War az, ami hozzá fogható), így maradtam a Sims sorozatnál. Mikor már kezdett elegem lenni a böjtből megjelent a sorozat harmadik része, és a haverok Xfire-ön keresztül figyelték hogyan növekszik a bele ölt órát jelző számérték napról-napra. Három generáció felnevelése után bátran kijelentem, a Sims 3 a 2009-es év békés RTS-e. Számomra ez egy örök lecke, hogy ne ítéljek a külcsín alapján, mert ugyan a grafika sokat nem változott, a lehetőségek tárházát viszont olyannyira kibővítették, hogy percenként rohangáltam a tükörhöz egy-egy nagyobb felfedezés után; hadd lássam az arckifejezésemet, mielőtt lelohad lelkesedésem. Ez utóbbi nem történt meg, a játék több tíz óra után is újdonságokkal szolgál, rendkívül addiktív.
Befutó az Empire a Total War szériából, mely tetszett, de nem adta vissza azt az élményt, melyet a Rome nyújtott jó pár évvel ezelőtt. Ettől függetlenül a valós idejű tengeri csaták behozatala dicséretes, csak az előző epizódokat úgy rongyosra játszottam, hogy csömöröm lett a körökre osztott stratégiáktól. Ez azonban teljes mértékben az én hibám.
Múlt évben két Defense of the Ancients alapú játék is a boltok polcaira került, míg ezek közül a Demigod csupán egy korrekt programmá vált, addig a League of Legends egy kevéssel több lett nála. Ugyanis a dupla-avatáros rész jól működött, viszont a játékmenet rendkívül lassúra sikeredett, és a hangulat megközelíteni sem tudta a WarCraft III-ét. Az újradefiniált tárgykezelőrendszer az, ami miatt haverokkal pár napra dobtuk a DotA-t, és költöztünk át Azerothból, Valoranba.
Említésre méltóak még: Majesty 2, Battleforge, Elven Legacy
Akciójátékok
Az év meglepetéseként tartom számon a Mini Ninjas-t, mely az általában gonoszként ábrázolt ninjákat, rózsaszínű cukorsziruptól csöpögő köntösbe öltöztette, és mutatott be egy aranyos történetet, casual mivolta ellenére, okosan összetett játékrendszerével. Antitézise az X-Men Origins nem jött be már ennyire, túlzott brutalitása inkább csak elriasztott, mintsem hogy vonzott volna, pedig szeretem a naturalista ábrázolásmódot. Akkor döntöttem az uninstall mellett, mikor Rozsomák egy helikopter fülkéjéből kirángatta a pilótát, és a fejét a propelleren darálta le.
A mai napig rejtély számomra, hogy mitől cuppant rá a sajtó a Batman: Arkham Asylum-ra, és tette meg az év egyik legjobbjának. Jó pár órát eltöltöttem a híres elmegyógyintézet falai közt, de egy olyan elemet nem találtam, melyre azt mondtam volna, hogy forradalmi és az átlag fölé emeli a programot. Végtelenül le lett butítva a harcrendszer, túlságosan konzolosra sikeredett az irányítás, ergo csak a casual bélyeg hiányzik a dobozról (őszintén, nem hittem volna, hogy az Assassins' Creed-et alul lehet múlni ebből a szempontból). Ugyanakkor az atmoszférája egészen elképesztő, az emberek félelmének manipulálása is remek, de ez csak az illúzió, a játék lényegét tekintve semmivel sem jobb az átlagnál.
A Krome által összehányt Republic Heroes, mindösszesen egy Lego Star Wars-ba ültetett Clone Wars, az X-Blades egy hasonlóan kidolgozott hack’n’slash, míg az Avatar, a Rise of the Argonauts-cal párhuzamba helyezhető, monumentális, ugyanakkor félkész produktumként vonult be a köztudatba. Így a győztes az Arkham Asylum, Joker intrikái miatt.
A legeredetibbek
Amikor kiolvastam annak idején a Hetvenhét magyar népmeséket, olyannyira elegem lett a meseszerű alakokból, hogy a Trine-tól üvölteni tudtam volna. Milyen szerencse, hogy ez a félgigás remekmű 2009-ben, az árnyalt karakterek évében érkezett meg, egy olyan időszakban mikor a rossz és a jó közti határ elmosódni látszott. No, de nem kell félteni a játékot, nem az időzítésen múlott a sikere, hanem a kreativitáson, melynek nem voltak híján a Frozenbyte fejlesztői. A három kalandor fizikaorientált sidescroller (oldalnézetes) utazása az elmúlt pár esztendő legstílusosabb, legeredetibb alkotása, megelőzve a szintén hasonló jelzőkkel büszkélkedő Puzzle Quest: Galactrix-ot.
A legjobb zene
Általában ez a legkiszámíthatóbb kategória az összes közül, hiszen minden cégnek megvan a maga komponistája, s minden vállalat az év legnagyobb produkciói keretein belül mutatja meg, hogy hogyan kezeli a kottát. A Lucasarts, a Star Wars: The Force Unleashed esetében a John Williams klasszikusokkal tisztította hallójáratainkat, az EA, a Prince of Persia sorozatokkal presztízst szerzett, Inon Zur-t vetette be (Dragon Age: Origins). Aztán az Activisonnél rájöttek, hogy érdemes lenne a pénzt valami értelmes dologra is költeni, s ezzel behívták a nehéztüzérséget, Hans Zimmer személyében. A végeredmény hamisítatlan Zimmer-nóta, melyhez foghatót utoljára A Szikla című filmben hallottam.
Az év csalódása
Sokaknak furcsa lehet, hogy nem említettem meg a Force Unleashed-et, csak zenei szinten, most bepótolom ezt a hiányosságot. Az Aspyr eddig sem az igényes átiratairól volt híres, és erre a tényre az Ultimate Sith Edition-nel sem sikerült rácáfolnia. Mindent, amit elszabhattak a portolás során, azt elszabtak: a kameraállások néhol borzalmasak, a célzás nehézkes, a bossharcok idegesítőek (a Darth Maul elleni párbaj egy szánalom, és egyben a játék mélypontja), de a játék stílusa is rendkívül irritáló (talán egy fokkal jobb, mint a Skysrác). A sztori amilyen jó, annyira rövid, ugyanabba a hibába esik bele a Lucasarts, mint a Rise of the Argonauts-cal a Liquid. A Guitar Hero World Tour méltó társa a Force Unleashed-nek, a szép külső és a több tucat beállítás általi testreszabhatóság egy olyan zenelistát rejt, melynek háromnegyedét a kukába lehetne hajítani.
Tehát összesítve:
Az év FPS-e: Call of Duty: Modern Warfare 2
Befutók: Borderlands, Mirror's Edge
Az év versenyjátéka: Burnout: Paradise
Befutó: Need for Speed Shift
Az év online játéka: Left 4 Dead 2
Befutó: Call of Duty: Modern Warfare 2
Az év stratégiája: The Sims 3
Befutók: Empire: Total War, League of Legends
Az év szerepjátéka: Dragon Age: Origins
Befutó: Rise of the Argonauts
Az év akciójátéka: Batman: Arkham Asylum
Befutó: Mini Ninjas
Az év legeredetibb játéka: TRINE
Befutó: Puzzle Quest: Galactrix
Az év csalódása: Star Wars: The Force Unleashed - The Ultimate Sith Edition
Jelölt: Guitar Hero: World Tour
Az év legjobb zenei anyaga: Hans Zimmer - Call of Duty: Modern Warfare 2
Befutók: Inon Zur - Dragon Age: Origins, John Williams - Star Wars: The Force Unleashed
...és az év játéka:
Dragon Age: Origins
A hosszú, kiegyensúlyozott játékmenet, a történet és a dialógusok miatt.
Köszönöm a figyelmet és a kitartást, hogy végigolvastad! Vigyázzatok magatokra 2010-ben is!
