Pedig de, játsszák, sok-sok év fejlesztői pokol és ki tudja hány forgatókönyvvázlat után mozikba került a Riddick, aminek címe csupán ennyi, nem utal rá semmi, hogy ez egy trilógia harmadik része. És mielőtt még okfejtésbe kezdenétek, a rejtély nyitánya annyi, hogy nem is az: a Riddick, bár folytatás és vissza-vissza utal az első két filmre, nem alkot kerek egészet velük. Olyan, mint egy tévésorozat fillere, tehát a környezet és a világ ismerős, de ha valaki kihagyja sem marad ki semmiből.


Kár, hogy ez a helyzet, ugyanis a Riddick, mint film, nem rossz, habár összeszedettnek sem mondható. A sztori szerint a szökött fegyenc Riddick visszautasítja a nekromongerek koronázási esküjét és inkább otthona, Fúria felé veszi az irányt, de persze átverik és sorsára hagyják, nehogy már a Lord Marsallal is könnyedén végző, megállíthatatlan gyilkos szabadon garázdálkodhasson. A film egy elhagyatott bolygón indít, ahol is Riddick Bear Gryllst játszik fél órán keresztül: meggyógyítja törött lábát, felfedezi állatias ösztöneit, megszelídít egy vadkutyát. Mi pedig unatkozunk és várjuk, hogy történjen már valami végre, mert Riddick monológjai, bár kemények, mint a beton, nem tudják elmulasztani az érzést, hogy ez valamiféle gyenge NGC-s természetfilm, csak épp idegen szörnyekkel.

A dolgok onnantól válnak jobbá, hogy megjönnek a Riddick fejére kitűzött vérdíjra pályázó zsoldosok, ő pedig módszeresen irtani kezdi őket. És persze, ahogy az első részben, úgy itt is megjelenik egy halom szörny, csak épp nem repülnek, hanem a sárban dagonyáznak, és nem az éjszaka, hanem az eső csalja őket elő.

A sztori sajnos sok ponton kínosan ismétli a Pitch Blacket: a felállás kísértetiesen hasonló, még a karakterek jelleme is visszaköszön itt-ott, de míg az első rész egy kifejezetten jó film, addig a Riddick inkább közepes utánzat. A főszereplő még megmenthetné a helyzetet, hisz a világegyetem legnagyobb badassének mindig akad pár jópofa beszólása, sajnos azonban a film első 30 perce után egy órán keresztül alig látjuk Riddicket, és később is mellékszereplővé zsugorodva tölti a vászonidőt. Ahhoz képest, hogy ez az ő filmje, a címe meg a neve, pont Riddikből nem kapunk eleget. Ez pedig fáj, mert azon kevés pillanatok, amikor elereszti magát, a Sötétség krónikája legjobb over-the-top jeleneteit idézik.

Ha pedig már szóba jött a második film, muszáj kifejezésre juttatnom csalódottságom, amiért az azt lezáró konfliktust röhejes egyszerűséggel zárták rövidre az írók. Ráadásul az ott bemutatott, tágas univerzum is elveszett a Riddickben, legalábbis mással nem tudom megmagyarázni, hogy a galaxishódító nekromongerek még mindig magas ívben tojnak a Földre. Továbbá van egy csomó illogikus, megmagyarázhatatlan lyuk is a filmben, például a csajleteperős jelenet, ami sokáig félrevezeti a nézőt.

Persze a filmnek nincs igazi befejezése sem, Riddick negyedjére is vissza fog térni, talán valamivel érettebb formában. Ezt a mozit pedig csak a rajongóknak ajánlom figyelmébe: ha szeretted az előző részeket, akkor ezzel sem teszel rossz lóra, élvezni fogod, még ha nem is olyan nagyon. De ha már a Sötétség krónikájától is a hideg futkosott a hátadon, azt javaslom, hogy a Pitch Blackkel való hasonlóság ellenére is inkább hagyd ki a filmet, mert nem fogod tudni hová tenni.

5/10