Tömeghatás

Úgy írom ezeket a sorokat, hogy még mindig kedvenc játék trilógiám zenéjének hatása alatt állok. Később akartam ezt az "elemzést" írni, amikor már egy kicsit jobban belejoövök a blogolásba, de vannak dolgok amik mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Egy ilyen dolog a Bioware remekműve, a Mass Effect. Nem akarom részletezni hogy ez mennyire áll közel a szívemhez, akik olvasták a War in the North-ról készített bejegyzésemet, azoknak mondom hogy: ugyan így. George Lucas létrehozott egy univerzumot, amit a Bioware fogott és átgondolt, reálisabbá tette, megfűszerezve némi drámával, érzelemmel és intrikával. Ebből készült a trilógia első része.

A játék indításakor megalkothatjuk saját karakterünket, nevet, kasztot adhatunk neki, és már neki is vághatunk a nagy kalandnak. Nem fogok spoilerezni, a történet egyszerűen zseniális, epikus. És ha ez még nem lenne elég a zenei aláfestései tökéletesek.

RPG lévén elég sok zúzos akciót is kapunk, amiért XP-t szerünk, amit pedig elkölthetünk saját magunk fejlesztésére. Lesznek társaink is majdnem minden lényeges fajból, lesz saját hajónk egy bejárható galaxissal. Azért nem írtam hogy szabadon, mert bár megvan a szabadság érzése, a játék mégis végig a kezünket fogja. Ellenségeink repertoárja mondhatni változatos... a játék elején. A többi részén főleg az öntudatra ébredt mechanikus fajjal fogunk összetűzésbe kerülni, habár néha jön egy-két óriásrovar, üres héjak, lázadozó biotikusok stb.

Nehéz erről a játékról beszélni. Ez olyan mint az autóvezetés: kívülről nézni rettentő monoton, unalmas (nem hazudok, a játék is ilyen néha), de amint beülünk a volán mogé, az érzés csak a miénk lesz és nem enged el addig, amíg a stáblista fel nem kúszik a sötét monitoron.

Zseniális

The_Hun