Az ezüstszínű, ’93-as gyártású Mercury Grand Marquis söfőrje óvatosan fékezett, ahogy a New York-i Bronx negyed egyik kétes hírű szórakozóhelye a szeme elé került. Az illető 20-as éveiben járt, egyszerűen volt felöltözve, és dacolva azzal, hogy valószínűleg nem sokat lát a késő esti időpontnak hála, egy napszemüveget viselt. Bár utóbbira magyarázat lehet az, hogy most bizony inkognitóban kellett lennie. Ugyanis nem szórakozni jött. Hanem kideríteni valamit a munkaadói számára. Christian Nolan hadnagy mikor felkészült, elindult a bejárat fele. Piti munka, piti ügy. Drog. Információforrás a diszkóban. Szinte mindenki ismeri, így nem lesz nehéz dolga megtalálni.
Belépve a helyiségbe, semmi meglepőt nem tapasztalt. Tömeg, sötétség, zenének nevezett valami és majdhogynem átláthatatlan füst. Elindult arra, amerre a pultot sejtette. Érzékei nem csalták meg, megtalálta, amit keresett. Az egyik kiszolgáló gyorsan odasietett hozzá, mikor az egyik székre ülve úgy tett, mint aki már egy órája várna, és kezdene ideges lenni.
- Mivel szolgálhatok? – áll elébe egy enyhén hiányos öltözetű, egyébként szemrevaló, fiatal lány.
- Clayton. Itt van? – kérdezte Chris, tudva tudván, hogy aki ide betéved, az sok esetben az előbb említett dílert keresi, aki itt rendezkedett be.
A lány meg sem lepődött a kérdésen – Persze, itt van. Mindjárt szólok neki.
- Kösz – zárta a csevelyt Chris, majd azért az itteni illemnek megfelelően egy 5 dollárost nyomott a csaj kezébe. – Sokat segítettél.
A lány kedvesen mosolygott, és eltűnt a pult mögötti ajtóban. Jó egy perc múlva tért vissza.
- Oké, jöhetsz. – szólt a rendőrhöz, majd az ajtón át egy folyosóhoz vezette, ami egyik végén szintén egy nem éppen esztétikus, kissé rozsdás vasajtó állt. A pultos benyitott rajta, és előreengedte Christ, majd mikor az átlépte a küszöböt, becsukta a nyílászárót, és visszasietett eredeti szolgálati helyére.
A díler „irodája” nem volt valami nagy durranás. Rettenetesen egyszerű berendezés fa bútorokból, pár egyszerű szék és semmitmondó képek a falon. A helyiség mentségére legyen mondva, a diszkóval ellentétben tiszta volt, falai törtfehérre festve. Clayton az ajtóval szembeni, teljesen üres íróasztal mögött ült, egy forgószéken, háttal az új jövevénynek. Úgy tűnt, épp egy telefonbeszélgetésben volt, nyakig. Nagy hévvel magyarázott, miközben a kicsit koszos ablakon át a szomszéd ház három méterre lévő, eseménygazdag falát nézte. Nolan hadnagy fülelt, hátha elcsíp a beszélgetésből valamit.
„...nem, minden rendben lesz. Az embereim ott lesznek pontosan. Oké, én is örültem. Visszhall” – kapta még el az utolsó mondatot. Akaratlanul is elmosolyodott. Persze, minden rendben lesz.
A másiknak ekkor tűnt fel az új jövevény. Lassan megfordult a székében, és kezeit összekulcsolta a az íróasztalon.
- Áhh, egy ügyfél. Jó estét, kérem foglaljon helyet – invitálta a másikat az előtte lévő ülőhelyre. Chris bólintott, és leült. Mint valami üzleti tárgyalás a Wall Steet-en. Csak fapados verzióban. Azért a díler sem táplált illúziókat. Nem vett fel méregdrága öltönyt, de egy csíkos ing azért a miheztartás végett ott volt rajta. Egyébként az egyén egész jó benyomást tett a nyomozóra. Ápolt volt, nem túl izmos, és egész intelligensnek tűnt. Csak valahogy a kopasz feje furcsán állt az „üzletember” mivoltához.
- Miben segíthetek? – szegezte rögtön a legkézenfekvőbb kérdést az „ügyfeléhez”. – Kis vagy nagy tétel? Erősebb vagy gyengébb cucc? Minden lehetséges.
- Nos, hogy az igazat megvalljam, információ kéne.
- Persze, semmi akadály. Ha tudok, segítek. Persze, mint mindennek, ennek is megvan az ára.
- Tudom a szöveget. Én tudok egy visszautasíthatatlan ajánlatot.
- Ohh, azokat nagyon szeretem. – dőlt hátra a székében Clayton – És mi lenne az?
Chris is hátradőlt, és az állához tette a kezét, mint aki azon gondolkodna, mi legyen a következő szava – Ma egy nagy üzletre készül, ha jól informált vagyok. És az 100%-ban a magáé. Könnyű drogok, sima ügy. De mi lenne, ha mind a két fél embereit a szállítmánnyal együtt elkapnák a zsaruk, – egy pillanatra megállt, és jelentőségteljesen előrehajolt, hogy közelebb kerüljön a másikhoz – és mindez után még véletlenül ide is benéznének? Hm?
Clayton eddigi halálos nyugodtsága megszűnt. Bár nem volt ideges, már nem ült annyira lazán, és kezdett megjelenni valami kétségbeesés a szemében. Honnan a picsából tud ez a szállítmányomról?
- Gondolom mostanában találkoznak a felek, innen két utcányira, egy sikátorban. Csak hatan lesznek, a megbeszéltek szerint. Az ár, ha jól emlékszem...
- Elég! – ugrott fel Clayton mérgesen – Mi a francot akar tőlem? Ki maga egyáltalán?
- Bemutatkozni nem fogok, remélem nem baj. – állt fel Chris is a helyéről, és lassan odasétált a másik elé, majd folytatta – De szerintem ez nem is fontos. Az ajánlat: minden rendben lesz, ha egy kis információt ad egy másik, szintén mai üzletről. Nagyobb tételről van szó, és ha jól tudom, az ön keze is benne van. Sajnos csak ennyit tudok róla, de remélem ön változtat ezen a helyzeten.
A díler nagyot nyelt. Nem tudta hirtelen, hogy keveredhet ki ebből a helyzetből és a másik honnan ennyire okos. – Az egyik infó helyes. Tényleg lesz ma egy csere innen nem messze. De másról én nem tudok. – hazudta.
Chris erre számított. Valamiért soha senki nem nyílt meg előtte rögtön. Akkor váltsunk hangnemet, gondolta. Hirtelen erőteljesen megragadt a másik ingjét, és egész közel rántotta magához. Az arcuk csak pár centire volt egymástól, miközben mélyen a szemébe nézett.
- Nagyon jó kapcsolatokkal rendelkezek, így csak egy szavamba kerül, és ez a hely eltűnik innen, maga pedig ülhet a sitten jó ideig, ha nem működik együtt. – szűrte ki a szavakat a fogai között a nyomozó, elég idegességet csempészve hangjába.
Clayton agyában ekkor valami fény gyúlt, mert rájött mit kell tenni. Kihasználva, hogy kezei szabadon voltak, a másikat jól hasba vágta. Christ az ütés váratlanul érte, és elengedte a másikat, miközben kicsit kénytelen volt begörnyedni. A díler már éppen futásnak eredt volna, amikor a nyomozó is észhez tért, és egy erőteljes rúgással felbuktatta a kijárat felé rohanó személyt, aki ettől felbukott, és a feje csak pár centire ért földet a súlyos vasajtó előtt.
- Mostmár rohadtul elegem van! – emelte fel hangját a nyomozó, de nem üvöltött, figyelve arra, nehogy észrevegyék őket kint – Sürget az idő, és egyébként se szeretek ennyit tökölni. – zihálta, miközben a földön fekvőt megbilincselte, jól rátérdelt a hátára és szolgálati fegyverét a tarkójához nyomta.
- Ezt....nem teheti. – nyögte ki nehezen a tehetetlen Clayton.
- Lehet, hogy nem, de errefelé sok a gyilkosság. Senkinek nem tűnne fel, ha egy piti alvilági személy eltűnne. – váltott vissza Chris ugyanarra az agresszív hangnemre – Szóval, köp, vagy hívhatom a többieket?
- Jól van, jól van, tényleg jól tudja a dolgokat. – tört meg Clayton. Már nem kellett kérlelni, ontotta a szót – 23. utca. Ott van egy marha nagy parkolóház. Öhm... talán az utolsó előtti szinten – akadt meg, de hirtelen újra rágyorsított – Igen, ott fog egykor állni...mennyi is az idő? Mindegy. Szóval egykor két kocsi lesz ott. Vagyis egy tuti, a másikat nem tudom. Mindegy. Ennyit tudok, mostmár tényleg kiengedhet.
Chris elégedett volt. Nem is kellett túl sok agressziót alkalmazni. Máskor is mehetnének a dolgok ilyen rendezetten. Az órájára pillantott. 0:42. A francba, sietnie kell. A találka mindjárt kezdődik, a helyszín pedig nincs két méterre. De indulás ellőtt még egy kis elintéznivaló.
- Sokat segített. A hálám nem marad el. Nyugodtan működhet tovább, rajtam nem múlik.
Ettől a díler nagyon megkönnyebbült, és már újra elővette a nyugodt hangját – Öröm volt önnel üzletelni, de ha megkérhetem, elengedne. Nem olyan kényelmes itt.
Nolan, mintha meg se hallotta volna a másik kérését, a szobát fürkészte szemével, és hidegen visszakérdezett. – Van itt szigetelőszalag, vagy valami hasonló?
Clayton nem tudta mire vélni a kérdést. – Van. Ott van a jobb oldali fiókba. – mondta. Gondolta, rákérdez, minek kell, de inkább hagyta. Majd lesz még lehetősége kérdezgetésre, ha nála lesz az előny.
Az eszmefuttatásban Chris szakította félbe, aki nem túl tapintatosan hátára fordította, majd felültette őt.
- Na, végre. Mostmár ezt a nyo... – mondatát nem tudta befejezni, ugyanis a rendőr a szájára tapasztotta a ragasztót, majd hogy biztos ott maradjon, még kétszer körbe is tekerte a fejét vele. Ezután szó nélkül karon ragadta a befogott szájú, fejével hevesen tiltakozó szerencsétlent, és kicsit arrébb, a radiátorhoz rángatta, ahol az egyik kezét a csőhöz bilincselte.
- Biztos, ami biztos. – mondta a nyomozó, majd az ablakhoz ment. Ahogy próbálta kinyitni, érezte, hogy nem lesz egyszerű dolga. Talán mióta itt volt a falban, azóta zárva volt. Nagy levegőt vett, és egy óriási rántással feltárult kinyitotta, utat engedve ezzel a kinti hűvösnek.
- Akkor, legközelebb. – mondta búcsúzóul a másiknak Chris, és leugrott a párkányról a koszos betonra. Szorított az idő, ezért futásnak eredt a kocsija fele. Az éjszaka még csak most kezdődött számára.
ui.: oké, ez is kész. De figyeljetek, mikor ti ezt olvassátok, már készül a folytatása, amibe egy kis akciót is rakok. Kicsit tartok tőle, sosem írtam komolyabban lövöldözésről. Meglátjuk, milyen lesz. A versenyre (előző post) még lehet jelentkezni egyébként, holnap lesz a lezárása!
És egy kérdés: ez a szöveg sok nektek? Nem fogok rövidíteni, szerintem ez a 3 oldalnyi még megemészthető egyben, csak a véleményetek érdekel.
