Ha pedig a Yo-Kai franchise-ról, akkor látszólag lehetetlen, még ha tudjuk is, hogy franchise-t építeni mennyire drága és rizikós mulatság. Lehetetlen feladatnak mégse nevezhető: a Level-5 tarsolyában ott van a teljes Nintendo DS-generációt meghatározó Professor Layton, a logikai játékok műfajának egyik csúcsa, a sokadik epizódnál járó focis szerepjáték, az Inazuma Eleven, és persze az eredetileg 2013-ban elindított Yo-Kai Watch, amelyből rá egy évre készült anime, három külön verzióba öntött, számozott folytatás, és több spinoff-játék is.
CSÍNYTEVŐK
A japán folklórban a yokai-ok lényegében természetfeletti szörnyek, szellemek és démonok, akik vagy elképesztő gonoszságokért vagy komiszságokért felelősek, vagy ellenkezőleg, jó szerencsét hoznak, segítenek és támogatnak. Felvehetnek állat külsőt, emberként is álcázhatják magukat, megszállhatnak tárgyakat. Felelősek lehetnek azért, ha veszekednek a szüleid; ha sehogy se tudsz dűlőre jutni valakivel; ha téged tartanak a világ legmázlistább emberének, mert egyszerűen mindenben sikeres vagy.
Ilyen és ehhez hasonló dolgok a Yo-Kai Watch világában bárhol és bármikor megtörténhetnek, főleg abban az álmos kisvárosban, ahová fiúként vagy lányként csöppensz, hogy egy egyszerű iskolai feladatként induló kiruccanásból belekeveredj életed legemlékezetesebb kalandjába - nem csak, hogy belefutsz egy igazi yokai-ba, de a Whispernek hívott lény rögtön melléd is szegődik, hogy társként támogasson az elédtárult új világban, ahol a yokai-ok tényleg léteznek, és ahol gyakorlatilag bármelyiket felfogadhatod egyre méretesebb arzenálodba.
Bármelyiket, de nem mindegyiket, és semmiképp sem ingyen: vannak ugyan olyan yokai-ok, akik örömmel és kérdés nélkül kötnek veled barátságot, de a legtöbbet előbb le kell győznöd csatában. A Yo-Kai Watch lényege ugyanis ez: megismerni és lehetőleg megszerezni / legyőzni a kisváros számtalan természetfeletti lényét, miközben egyúttal teljesíted a barátok, ismerősök, a gyerekek és a felnőttek által rád rótt feladatokat. Ha erről rögtön a Pokémon ugrott be, az semmiképp sem a véletlen műve: bár a világot itt nem nagyon kell megmentened (főleg, mert általános iskolás karaktert alakítasz), de azért a várost igen, és közben úgy szeded össze a yokai-okat, mint más az üveggolyókat a gyűjteményébe.
Ehhez van célszerszám is, méghozzá a címadó óra, amely mindig jelez, ha a közelben yokai található: csak fel kell csapnod a nagyítóként funkcionáló számlapot, és ha lencsevégre kaptad a kiszemeltet, már csak el kell beszélgetned vele, vagy az esetek többségében automatikusan megindul a harc.
IRÁNY AZ ARÉNA
A Pokémonoktól eltérően a yokai-okat nem kell teljes egészében manuálisan vezérelni: a valós időben zajló csatákban automatikusan támadnak (véletlenszerűen választva ki, hogy épp melyik mozdulatukat húzzák elő a kalapból), és igazából csak három főbb beleszólási lehetőség van.
Ebből az egyiket, a gyógyítást nem kell különösebben elmagyarázni (a boltokban megvásárolható, több tucat fajta étellel lehet visszatölteni az eltűnt életerőt, vagy feltámasztani az elhullott karaktert), a maradék kettő pedig a Yo-Kai Watch különlegessége. Az egyik a Soultimate-nek hívott szupertámadás: ez lényegében egy automatikusan töltődő csík elsütését jelenti - ez lehet egy masszív sebzést okozó ütés, vagy mondjuk egy státuszváltozást eredményező különleges mozdulat, attól függően, hogy melyik yokairól van. Minden szereplő teljesen eltérő arzenállal rendelkezik, így egyáltalán nem mindegy, mikor melyiket vetjük be, ahogy azt sem, kit is viszünk harcba. Egyszerre hárman tartózkodhatnak a csatatéren, de van egy extra trió, akik bármikor be lehet dobni - néha muszáj, ha mindenki más elhalálozott, vagy ha olyan ellenfélről van szó, aki bizonyos dolgokra kifejezetten allergiás.
A csapat összeállítása a Yo-Kai Watch egyik kardinális része: minden yokai eltérő frakciót képvisel - ha olyanok vannak egymás mellett, akik egy közös zászló alá tartoznak, akkor képességeik felerősödnek, és lényegesen hatékonyabbak a csatában, mint külön-külön. Közös jellemzőjük, hogy soultimate-jeiket alig két-három különböző minijátékkal lehet aktiválni: buborékok kipukkasztásával, alakzatok körberajzolásával, vagy a képernyő vad simogatásával szabadítható el szupertámadásuk, ami azt jelenti, hogy mechanikai szempontból a harcrendszer meglehetősen egyszerű, és gyorsan monotonitásba tud fulladni, még úgy is, hogy a nagyobb bossfightok esetében bizonyos testtájékokat is meg kell célozni a különböző fázisoknál, néha pedig "meg kell tisztítani" az ellenfelek által megrontott yokai-okat.
PÁROSBAN A VÁROSBAN
A monotonitás azonban nem csupán a harcrendszerre, de a keretet adó küldetésekre is jellemző, amelyek javarészt fetchquestekből, MMO-kat idéző faék egyszerűségű, sablonos feladatokból állnak. A legtöbbször egy nevesített tárgyat kell megtalálni és visszajuttatni jogos tulajdonosához, de maguk a helyszínek fantasztikusak, és esetenként kellemesen komplexek is. Megtalálni őket már nem annyira egyszerű, a vaktérkép szinte semmi jelölést nem tartalmaz, így muszáj annyit sétálni jobbra-balra, míg az ember fejből nem tudja, hogy mi hol található.
A felfedezés öröme, az elképesztően gazdag, hihetetlenül egyedi, végtelenül kreatív yokai-arzenál feltöltése, a pazar hangulat, a remekül megírt párbeszédek és az ezernyi apróság miatt a Yo-Kai Watch mégis egy emlékezetes, és remek kaland egy olyan világban, ahol nem az a meglepő, hogy léteznek természetfeletti lények, hanem hogy mennyire izgalmas rájuk találni, még ha harapnak is.
