A sport egyidős az emberiséggel, igaz, a szervezett sportversenyek sokkal későbbre datálhatók, az első ókori olimpiai játékokat a források szerint a Krisztus előtti 700-as évek közepén rendezték meg, egy évszázaddal később pedig már a sportolók az ökölvívás és a birkózás egyfajta keverékét játszották: ez tekinthető a pankráció legősibb formájának. A sportnak ez a fajtája, ahogy az összes többi is, az idők folyamán fejlődött, változott, de az igazi elterjedése csak az 1970-es és 1980-as években indult meg, amikor Vince McMahon, az 1945-ben született pankrátor lett a WWE elnöke. Innentől kezdve a pankráció sportjellege háttérbe szorult, de sokkal jobban előtérbe kerültek a látványelemek, amik a mai napig meghatározzák a WWE küzdelmeket, azok hangulatát. A harcokat – hiszen ezek harcok, szimulált jellegük ellenére is – elképesztően sokan nézik, 2016-ban a Wrestlemania rekordot állított fel, amikor az arlingtoni (Texas) AT&T Stadiumban több, mint 100 ezer ember követte élőben Eric Rowan, a Szikla, Roman Reigns és a többi nagyágyú küzdelmét. A WWE küzdelmek az Egyesült Államokban legalább olyan népszerűek, mint az NFL meccsek, a sportág felfutásával egyidőben pedig megkezdődött a pankrációs videojátékok térhódítása is, aminek legújabb felvonása, a WWE 2K18 jobb is lett, meg rosszabb is, mint az előző rész.
Út a csúcsig
A hosszú éveken keresztül PlayStation-exkluzívként megjelenő sorozat részeit 2013-ig a THQ adta ki, majd a jogok a 2K Sporthoz kerültek. Az első epizód, a 2000-es WWF Smackdown óta a széria többször megújult, de a 2K égisze alatt sem tudott igazán a csúcsra jutni, nem úgy, mint a kiadó másik, jó hírnévnek örvendő címe, az NBA 2K. Bár minden rész kapott hideget-meleget, az idei felvonás játékmenet szempontjából nagyjából ugyanazt kínálja, mint az egy évvel ezelőtti epizód. A pankráció virtuális receptjét nagyon nehéz megújítani, hiszen a téma alapvetően kötött. Most is bekerültek a játékba a sportág legnagyobb nevei: Seth Rollins, a Szikla, Roman Reigns, John Cena, Bobby Roode és így tovább. Az alapjáték 174 harcost kínál, de a DLC-kel és a karakterek alternatív verzióival ez a szám már 200 fölé kúszik – elképesztő mennyiség. Azonban az első meccset elindítva azonnal meglátszik, hogy a játékmenetben nem sok változás történt. Noha vannak új lehetőségek, játékmódok, alapvetően ugyanazt kapják a vásárlók, mint tavaly ilyenkor. A kiválasztott harcossal a szorítóba lépünk, ahol a cél, hogy a lehető leglátványosabb módon intézzük el az ellenfelet – vagy az ellenfeleinket, ugyanis immár egyszerre nyolc pankrátor is megküzdhet egymással, és most nem a játék multiplayer módjáról van szó. A „látvány” pedig meglesz: sok-sok gyakorlással, nagyon szép mozdulatokat lehet előhozni, de ehhez idő kell. A WWE 2K18 továbbra is figyeli és elemzi a játékban nyújtott teljesítményünket, éppen ezért érdemes először az egyjátékos módban kitapasztalni a lehetséges kombókat, hogy azokat felhasználva a kibővített MyCarieer és az új Road to Glory játékmódban ne tűnjünk teljesen kezdőnek. Szükségetek lesz a tapasztalatra, mert a MyCareer módban már nemcsak a küzdelmekben vehettek részt, de az azok közötti tevékenységeket is jelentősen kibővítette a Yuke’s csapata.
Mikre kell gondolni? Miután Matt Bloom felfedezi bennünk a tehetséget, azonnal lehetőséget ad számunkra, hogy elinduljunk első NXT meccsünkön, és innentől máris rengeteg játékmenetbéli opció áll rendelkezésünkre. Készíttethetünk magunkról fényképeket, szóba állhatunk mindenkivel, aki csak megfordul a backstage-ben, szövetséget köthetünk más pankrátorokkal vagy éppen kihívhatjuk őket, küldetéseket vehetünk fel, a barátaink feltűnhetnek a mi karrierünkben, és persze nem feledkezhetünk el a küzdelmekről sem. Azonban nem vagyunk feltétlenül rákényszerítve a ringbe szállásra, választhatjuk azt is, hogy a WWE 2K17-ben már megismert promócióban győzzük le az ellenfelet, ugyanakkor ez is visszájára fordulhat. Kezdő karakteremmel kétszer is Bobby Roode-nak mentem neki, megesküdtem a nézőknek, hogy földbe döngölöm a kanadai pankrátort. Ezt meg is lehet tenni, de el is lehet veszíteni ellene a harcot. Hogy utóbbinak milyen következményei vannak, sejthető…
A győzelem egyébként nemcsak azon múlik, hogy mi mennyire vagyunk ügyesek vagy nagyszájúak, de azon is, hogy mennyire vagyunk képesek az ellentámadásokat megfelelően időzíteni. Ez a küzdelmek legnehezebb pontja, sokszor tizedmásodperceken múlik az eredményessége. Emiatt vagy a reakcióidőnknek kell nagyon jónak lennie, hogy pontosan abban a pillanatban nyomjuk le a gombot, amikor kell, vagy az ellenfelek animációit kell figyelni. Szerencsére a fejlesztők a Submission-helyzetek kezelésére ráhúztak egy új irányítási metódust (a régi is megmaradt), így jóval könnyebben menekülhetünk meg a vereségtől.
Ennek még nagyobb súlya van a Road to Gloryban, ami egy online játékmód, a játékosok által létrehozott karakterek mérkőznek meg benne egymással, miközben folyamatosan fejlődnek, tapasztalati pontokat szereznek, képességfokozókat és egyéb jutalmakat kapnak. Természetesen itt is az a cél, hogy globális eredménytábla csúcsára kerüljünk. Ez hosszú folyamat, csillagokat kell szerezni a PPV (Pay-Per-View) eseményekbe való kvalifikációhoz. Itt jön be a mikrotranzakció léte, vagyis inkább nemléte, mert bár van a WWE 2K18-ban VC és lootbox is, ezeket mind-mind játékkal kereshetjük meg. A Road to Gloryban egy-egy győztes csatáért akár több lootboxot is kaphatunk, ezek mindegyike pedig mindenféle jósággal van megtömve. Mozdulatokkal, kozmetikai cuccokkal és így tovább, nem kell értük fizetnünk, hurrá – reméljük, ez a jövőben is így marad. A kihívások teljesítése szórakoztató feladat, ráadásul ezek időről időre változnak, szóval unatkozni nem igazán lehet a WWE 2K18-cal. Játékmódok dögivel vannak (a WWE Creations és az Universe is megvan) és ez nagyon jó dolog, mert a Yuke’s alkotása képes a képernyő/TV előtt tartani a játékost hosszú ideig.
Hibák a gépezetben
Jó, jó, a játékmenet megfelelő, még ha nem is sokat változott. Akkor mi a gond? Hát az, hogy a WWE 2K18 nem mentes a technikai hibáktól, ezek pedig képesek a játékélményt erősen lerontani, elsősorban PS4-en. Elég elkeserítő érzés, mikor azért veszít el egy meccset az ember, mert a harcosa nem reagál a támadási gomb lenyomására. És ez csak egy a sok hiba közül. A hangok néha elhalnak, a küzdő felek feje felett a nevek fel vannak cserélve, és a MyCareer módban a szereplők még mindig csak tátognak, amit nagyon rossz látni… Ugyanakkor ezen hibák ellenére a technika, vizuális szempontból javult. A grafika (főleg a bevilágítások) jobb lett, az animációk még folyékonyabbak lettek, a küzdelmek tempója így gyorssá vált, ami jót tett a WWE 2K18-nak.
Harcos angyal
A WWE rajongók tehát élvezni fogják a játékot, de az alkalmi játékosok is tehetnek vele egy próbát, különösen amiatt, hogy a realisztikus sorozatok közül (UFC Undisputed, Fight Night stb.) ez az egy maradt meg a piacon. Így tehát hiánypótló a WWE 2K sorozata, ami megérdemelné, hogy kiemelkedjen. Ez azonban csak egy komolyabb reform után lehetséges. A sorozatra nagyon ráférne egy minőségi szinkron, az irányítást és a menürendszert meg kellene újítani, és ez csak néhány dolog, amin feltétlenül jó lenne változtatnia a Yuke’snak. Ezekkel kitörhetne abból a középszerből, amibe a kritikusok taszították az elmúlt években. Ez csak a fejlesztőkön múlik, ideje lenne a cselekvésnek. A labda az ő oldalukon pattog, hogy meghallják-e a kritikákat, csak rajtuk múlik.
