Az Electronic Artsnál hamar észbe kaptak, amikor rádöbbentek, nagy szegmense a játékpiacnak a sport. Rá is tenyereltek a focira, a jéghokira, a baseballra, a kosárlabdára, az amerikai focira, a rögbire és egy darabig a Forma1-re is. Ezzel a sportot és azt játék formájában is művelni szeretők nagyjából kilencven százalékát le is fedték. A maradékon osztozhattak a többiek - így maradt a Codemastersnek például a snooker, ami tudvalevőleg szűk rétegsport, bár Ding Junhui első tornagyőzelmét élőben a tévékészülékek előtt összesen 400 millióan nézték. Szép kis réteg. Szóval mindig lesz egy olyan, meglehetősen nagy százaléka a játékostársadalomnak, amelynek tagjai eszüket vesztve szaladnak a boltba, ha kijön a legújabb aktuális cím. Ráadásul nem kell külön embereket tartani arra, hogy mindenféle fantáziadús neveket találjanak ki vevőcsalogatónak. Elég ide annyi, hogy FIFA és mögé az évszám, illetve az aktuális világbajnokságok és Európa-bajnokságok.

Tucatcímek ezek, a World Cup 98 azonban több szempontból is újdonság volt a piacon. Ez volt az első játék, amely hivatalos FIFA-licenccel rendelkezett, és ez volt az első olyan világversenyről alkotott focijáték, amely szakított a 2D-vel és átvezette a focirajongókat a 3D világába. A játékot a sportra szakosodott EA Sports hozta el a világnak, és hozta tűzbe-lázba a rajongókat pár hónappal azt követően, hogy piacra dobták az 1998-as vb-selejtezősorozatot tartalmazó játékukat. A World Cup 98 négy platformra – PlayStation, Nintendo 64, Game Boy, PC – jelent meg, mi most ebből az utóbbi változattal foglalkozunk.

Időutazás

De mielőtt még ebbe belemerülnénk, álljunk meg pár pillanatra, és forgassuk vissza az idő kerekét azok számára is, akik akkor még nem figyeltek a focivilág eseményeire.

Az 1998-as franciaországi labdarúgó világbajnokság egy jó darabig alighanem emlékezetes marad a magyarok számára is. 1997. október 11-én a tévéképernyőre tapadt a hazai focirajongók azon jelentős többsége, akik nem utaztak el Helsinkibe, a vb-selejtezők Európa 3-as számú selejtezőcsoportjának utolsó mérkőzésére, amelyen Finnország fogadta Magyarországot. A képlet egyszerű volt: ha a magyarok kikapnak, a finnek pótselejteznek a döntős helyért - és fordítva. Aki látta, egy életre nem felejti el, hogy gyakorlatilag már a magyarok is a megváltó sípszót várták, fejeződjön már be a tortúra, fújja le a bíró, nyertek a finnek 1-0-ra, megpróbáltuk, nem sikerült. Egy derék suomilainen azonban úgy gondolta, megajándékozza ezer sebből vérző kis nemzetünket egy utolsó eséllyel, és egy ritkán látható potyaöngóllal egyenlített helyettünk, így készülhettünk az akkor még létező Jugoszlávia ellen. Ha valaki nem emlékezne, íme frissítőül a két pótselejtezős eredmény: Magyarország – Jugoszlávia 1-7, Jugoszlávia – Magyarország 5-0. Ha valakinek nincs kedve számolgatni, elárulom: a jugoszlávok jutottak ki a franciaországi 32-es döntőbe. Hogy ez miért emlékezetes? Mert akkor volt utoljára reális esélyünk arra, hogy egy világverseny elitmezőnyének közelében érezhessük magunkat. Hol voltunk már attól, hogy Puskáséknak (róluk lesz még szó) 1954-ben Hegyeshalomnál le kellett szállniuk a vonatról az elvesztett vb-döntő után, mert féltek a tömeg haragjától, amiért „csak” ezüstéremmel tértek haza! Na erről a franciaországi világbajnokságról szól a World Cup 98. Mi ez, ha nem csemege?

„All in one” a csapatokról

A játékról szinte ordít, hogy az EA nagy hasznot remél, ezt pedig a legkönnyebben úgy lehet elérni, ha elkényeztetik a vásárlót. A telepítés nem tart sokáig, mert mai szemmel nem foglal nagy helyet a játék. Az intró nagyon hangulatos, a vébé kabala gall kakasa kalauzol minket végig Franciaországon, a mozit focijelenetekből és a játékban felhasznált elemekből mixelték össze, a zene kellően ellazít, ezért hamar megbocsátjuk, hogy a filmszalagra rögzített focisták és a poligonvirtuózok nagyon élesen megkülönböztethetőek egymástól.

A főmenübe érve a fejlesztők mindent elkövetnek azért, hogy kedvünk támadjon már itt egy kis leragadásra. Ha nem lenne durva az összehasonlítás, akkor itt néhány elemében egy kicsit Sims-klónná válik a játék. A menüben egy stilizált cédékorongot találunk a képernyő közepén, öt mezőre osztva, ebből négy alapból elérhető: indíthatunk világbajnokságot, játszhatunk barátságos mecset, tréningezhetünk választott csapatunkkal, és gyakorolhatjuk a büntetőrúgásokat. Az ötödik mező a bónusz, az úgynevezett Cup Classics-mód, ami aligha szorul bővebb magyarázatra, de erre még több okból is visszatérünk. A korong közepén a többjátékos módok ikonjait találjuk. Két lehetőséget kínál a játék erre: kipróbálhatjuk magukat LAN-partiban vagy a világhálón. Ma már sajnos inkább csak az elsőre van reális esélyünk, jómagam legalábbis többszöri kísérletre sem találtam senkit a neten, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy nektek nem lesz sikeretek. Ki tudja, talán éppen velem akadtok össze, mert azért még nem adtam fel teljesen a reményt... A főmenü jobb oldalán kis ikonok segítenek a tájékozódásban: változtathatunk a beállításokon, menedzselhetjük csapatunkat vagy csapatainkat, megnézhetjük a rögzített meccsjeleneteinket.

A csúcs azonban a csapatok története, Woody Allen után szabadon: minden, amit tudni akarsz egy válogatottról, csak nem merted megkérdezni. Természetesen csak 1998-ig, így fordulhat elő, hogy az azóta nemzetközi szinten egyre jelentősebb szerepet elért horvát válogatott története igen rövid. Ebben a menüben megtalálod, mikor alakult a szövetség, milyen eredményeket ért el a válogatott a játékban szereplő csapatok ellen barátságos- vagy tétmérkőzéseken, milyen eredményeket ért el a szintén vb-döntős csapatok ellen a gárda az eddigi világbajnokságokon, kik voltak a válogatottak rekorderei a szereplés számában és kik a gólrekorderek. Pompás kis csemege, semmiképpen se hagyjátok ki! Ha ezen végigrágtátok magatokat, még mindig vár benneteket egy kis kérdezz-felelek, de nem kell megijedni, a kérdés alatt rögtön ott a válasz is.

A beállításoknál számtalan lehetőség nyílik előtted, hogy saját ízlésedre formáld a játékot. Hét verzió közül választhatod meg a félidők hosszát két perctől egészen negyvenötig, beállíthatod, hogy futó órával menjen a meccs, vagy jégkorong módra szigorúan a játékkal töltött időszakot mérje, igénybe veheted a radarszolgáltatást, amely bizonyos esetekben hatalmas segítség lehet, de minden variálható a játék nyelvétől kezdve a bíró szigorúságán és a játék sebességén át a nehézségi fokozatokig.

Ha mindezzel megvagy, jöhet a csapat vagy csapatok kiválasztása. Elvileg egy vb-sorozatot több csapattal is végig lehet játszani. Dönthetsz úgy is, hogy néhány meccset a gép játsszon le helyetted, de ha két csapatod véletlenül összekerül mondjuk az elődöntőben, akkor választanod kell, melyiket irányítod. A teamek kiválasztásakor minden válogatottnál információt kapsz arról, mennyire tartják a fejlesztők erősnek az adott gárdát. Udvariasságból a francia trikolor színeivel jelzik a csapat lövőkészségét, összjátékbeli felkészültségét, fejjátékának erősségét, a védekezés hatékonyságát és az ezekből adódó összátlagot. A kéktől a fehéren át a pirosig terjed a színskála, amelyből a leghosszabb piros csíkokkal rendelkező tulajdonságok a legjobbak. Előre elárulom, Kína nem jön ki egy tulajdonságnál sem a kék tartományból, a brazilok pedig minden tekintetben a pirosnak majdnem a végéig érnek.

Faragj focistát!

Ha mindezeket végigzongoráztad, akkor már garantáltan néhány órát eltöltöttél a játékkal úgy, hogy egy percet sem fociztál. És ha belépsz a csapatmenedzselés menübe, garantáltan még néhány félóráig nem is fogsz...

Ezt a menüpontot a szöszmötölőknek alakították ki, némi – ám nem a fantázia által szabott - korlátokkal. A kiválasztott csapatunknak megválaszthatjuk a formációját, majd azt, a kezdőcsapat milyen lényeges tulajdonságokkal rendelkezzen. Ezen belül megszabhatjuk, mennyire legyünk támadóak vagy éppen védekezőek, az adott posztot elfoglaló játékos a saját körzetében a pálya melyik pontján legyen leginkább, azaz a középső védő hátrébb húzódjon, a szélső középpályás vonal mellett helyezkedjen, vagy kicsit beljebb. Itt egyedül a kapus helye nem változtatható, de az ő sorsába egyébként sem nagyon van a játék során beleszólásunk.

Ha ezzel megvolnánk, akkor jön az igazi élvezet, a játékos testrefaragása. Bizony-bizony, ha kedvünk szottyan, akkor a hófehér bőrű Beckhamből varázsolhatunk színes bőrű futballistát és viszont, azaz Ronaldót is kifehéríthetjük. A bőrszínen kívül változtathatóak az arctípusok, a hajszínek, a frizurastílusok, az arcszőrzet, de variálhatunk a mezszámon és a játékos posztján is. Kiküldhetjük Taffarelt a kapuból a középpályára, de Zidane-ból is csinálhatunk balbekket - a lehetőségek tárháza szinte végtelen. Természetesen a kor technikai színvonalának hátránya, hogy a virtuális játékosok nem nagyon hasonlítanak valódi önmagukra még a leggondosabb változtatgatás után sem.

Amennyiben ezekkel is végeztünk, még mindig van lehetőségünk a csereberére. Ugyan a program hűen modellezi a 32 döntős csapat 22-es játékoskeretét, de minden csapat esetében még egy 22 tagú tartalékgarnitúra vár arra, hogy adott esetben előreléptessük őket, így akár a brazilok fakócsapatával is nekivághatunk a sorozatnak, méghozzá eséllyel, mert a játék lehetőséget kínál a játékosok tulajdonságainak módosítására is. Itt számos tulajdonságával ismerkedhetünk meg a világsztároknak, a labdabiztonságtól kezdve a fejelési készségen át a csapatjátékra való hajlamig. A fejlesztők még olyan apróságra is gondoltak, hogy a játékos a meccs melyik időszakában van a leginkább a topon, azaz a mérkőzés előrehaladtával veszít a képességeiből, vagy éppen ellenkezőleg, fokozatosan melegszik be és a végére van csúcsformában. Mindezeket nem árt figyelembe venni az általunk elképzelt összeállításnál is.

Ha az összeállítás megvan, még mindig megválaszthatjuk, ki végezze a pontrúgásokat. A program kínál egy alaphelyzetet, de kedvünk szerint változtathatunk a szöglet-, szabad- és büntetőrúgások elvégzőin. Itt állíthatjuk be még azt is, esetleges büntetőpárbajoknál milyen sorrendben és kik végezzék el a tizenegyeseket - és ezzel végére is értünk a szöszmötölésnek.

És akkor foci!

És akkor jöhet a foci! Illetve majdnem, mert először érdemes felkeresni csapatunkkal az edzőpályát, hogy kipróbálgathassuk az irányítást, ami egyáltalán nem bonyolult és könnyű is megszokni, de erről bővebben picit később. Mindenesetre érdemes itt kipróbálni a kameranézeteket, hogy melyik fekszik a legjobban nekünk. Ha nem a toronynézetet választjuk, akkor több esetben érdemes bekapcsolni a radaropciót, mert olyan kis szeletét látjuk majd a pályának, hogy óhatatlanul szükségünk lesz erre a segítségre, nyomon követendő, merre helyezkednek saját csapattársaink és honnan várható az ellen. Ha kiismerjük magunkat a játékban, akkor még mindig érdemes gyakorolni a tizenegyeseket, amelynél előre meghatározhatjuk, hogy lövésnél hová próbálja meg helyezni játékosunk a lasztit, illetve kapusunk melyik irányba vetődjön a hárítási kísérletnél. Ezt követheti néhány edzőmeccs, majd ha teljesen felkészültnek érezzük magunkat, akkor irány a világbajnokság!

Összesen negyven csapat áll a rendelkezésedre, köztük nyolc olyan, amely nem jutott ugyan ki a vébére, de majdnem, és ezért a fejlesztők beemelték őket a programba. Így játszhatunk akár az ausztrálokkal is, az esélyünk a végső győzelemre azonban ekkor erősen megcsappannak, de a lehetőség előtted áll, hogy bizonyítsd az ellenkezőjét. Ha kiválasztottuk és fazoníroztuk a csapatunkat, akkor még mindig választhatunk, hogy a sporttörténelemnek megfelelő valós csoportunkban kezdjük a küzdelmeket, vagy rábízzuk a programra, hogy kutyulja össze a csoportokat.

Ha ez is megtörtént, irány a pálya, ahová egy rövid kis átvezető film után juthatunk némi kitérővel, mely a csoportunk jelenlegi adatait jelzi ki minden információval, ami szükséges. Még változtathatunk az alapfelálláson, megnézhetjük, aktuális ellenfelünk milyen kezdőcsapattal áll ki ellenünk, milyen eredmények születtek más pályákon addig, aktuálisan hogy állnak a többi csoportban, ki hány gólt szerzett, melyik csapat hány találatot ért el és kik vezetnek a sportszerűtlenségi listán, mert a sárga- és piros lapokat is jegyzi a játék. Ha még ezeket is végigbogarásztuk, akkor tényleg kimerítettük pletykaéhségünket és nincs más hátra, irány a pálya, ahol még mindig megkapjuk a választási lehetőséget, hogy az éppen kezdődő meccsen melyik gárdát kívánjuk irányítani.

Billentyűsök nem nagy hátrányban

Ott pedig már nincs helye másnak, mint a játéknak. Az irányítás egyszerű, vagy inkább nem túl bonyolult. A gamepadosok itt is előnyben vannak, mert sokkal olajozottabban tudják terelgetni a játékosaikat, de a billentyűzettel játszók sem panaszkodhatnak nagyon. Az irányító nyilakkal mozgatjuk az aktuálisan ránk bízott játékost és a WASD-kiosztás mentén és környékén maradva használhatjuk a billentyűket, amelyek mindegyike kettős funkcióval bír. A támadásnál lövéskor használt gomb védekezésnél a szerelési kísérlet, a támadás közbeni passzra használt billentyű védekezésnél a labdához aktuálisan legközelebb tartózkodó játékosunkra vált, a beívelést szabályozó pedig védekezésnél a becsúszásra használható. Külön billentyűt kapott a sprint, a nyújtott lábas becsúszás (nem érdemes használni, sikertelen kísérletnél rögtön villan a piros lap), a hosszú passz, de pár perc alatt mindenki szinte automatikusan rájön, mikor mit kell nyomni. Billentyűzet használata esetén a cselek nem lesznek túl változatosak, de ha kellő sebességűre állítottuk a játékot, nem is nagyon lesz időnk a trükkökre. Egyszerre csak egy játékost irányíthatunk, egy sárga kör jelzi, ha nálunk is van a labda és egy sárga karika, ha csak szeretnénk megszerezni. A kapus szinte soha nincs a mi irányításunk alatt, kivéve a kirúgásoknál és akkor, ha hazapasszoljuk neki a labdát, ilyenkor akár át is cselezhetjük magunkat a támadó térfélre, de ha nyerni akarunk, nem érdemes túlzottan kockáztatni.

Pontrúgásoknál két billentyű segítségével állíthatjuk be, milyen ívben repüljön a labda, de lehetőségünk van arra is, hogy ki és melyik helyen kapja a pontrúgás után a lasztit.

Három nehézségi szint közül választhatunk, amelyek nagyon erős mértékben eltérnek egymástól. Amatőr módban Kínával gond nélkül világbajnokságot nyerhetünk, profi üzemmódban Brazíliával nagy esélyünk van a végső győzelemre, világklasszis módozatban pedig Kína még nagyobb sansszal elveri Brazíliát. Az amatőr mód azoknak való, akik szeretnek bohóckodni, mert ilyenkor az M.I. szabadságra megy. Ez kétségkívül szórakoztató lehet egy ideig, de híján van minden kihívásnak. A világklasszis mód azoknak való, akik szeretnek frusztráltak lenni, és valódi magyarnak akarják érezni magukat a világ focielitjében. Vért izzadva lehet továbbjutni a csoportból is, és csak szinte csodával határos módon – azaz gyakori meccsújrajátszással – lehet világbajnokságot nyerni.

A profi mód tartogat kihívásokat és meglepetéseket, mert az M.I. ilyenkor megbízhatóan duruzsol. Ha ellenfelünk vezet, a meccs utolsó periódusában beáll minden idegszálával védekezni, ha hátrányban van, a mérkőzés végéhez közeledve átáll a totális letámadásra. A játékosok közel képességüknek megfelelően teljesítenek, bár alaphelyzetben az akkor világklasszis Rivaldo ritkán jut el a kapuig, ami ugyancsak igaz Beckhamre is, de ezen a taktika helyes megválasztásával változtathatunk. Mérkőzés közben is bármikor ellenőrizhetjük aktuális teljesítményünket. A programot megállítva megnézhetjük, hány lövésünk volt, ebből mennyi ment kapura, milyen arányban birtokoltuk addig a labdát, a pálya melyik harmadában milyen százalékban folyt a játék, ki és mikor milyen lapot kapott, kik voltak a gólszerzők – mindezt a félidőben és a meccs végén automatikusan is kijelzi nekünk a játék, félidőben egy három feleletvariációs kérdéssel megspékelve, a végén pedig a félidei kérdés helyes válaszával kiegészítve. A meccs végén kiemelik kapusunkat, ha nem kaptunk gólt, és megválasztják a meccs legjobb játékosát is.

A mérkőzés közben bármikor cserélhetünk, de ezek a cseréket csak akkor hajtja vére a program, ha a labda játékon kívülre kerül. Ha megengedjük a programnak, akkor mérkőzés közben bármelyik játékos meg is sérülhet. Ilyenkor nem kötelező lecserélni, de akkor automatikusan emberhátrányba kerülünk, mert a sérült játékos csak biceg a pályán, és nem tud rendesen játékba avatkozni. Bármikor készíthetünk és rögzíthetünk visszajátszásokat, amelyek közül jó néhányat el is menthetünk, és meccsek után vagy előtt bármikor megnézhetünk. Természetesen a gólokat a legérdemesebb, de az igazán szép jeleneteket is megérnek egy-két mentést. A gólöröm mindent elsöprő. Hatalmas térden-hason csúszások, szögletzászló-ráncigálások, „kicsi a rakások”, a gólt kapó csapat részéről pedig hatalmas letargia, veszekedések, a közelítő kamera felrúgása. A lelkesedés kontra letörtség minden találat után lejátszódik, függetlenül attól, hogy csapatunk éppen 23-0-ra vezet vagy 0-12-re áll, ami csökkenti ugyan az életszerűséget, de ez olyan apróság, amire nem is figyelünk, vagy ha zavar, az escape-pel rögtön válthatunk középkezdésre.

A játékmenet teljesen a vébé szabályait követi. Csoportmeccsek után egyenes kiesés, ahol életbe lép a döntetlen után az aranygól, ha nincs, akkor büntetőpárbaj. A második sárga lap egy meccsen belül pirosat von maga után, a szándékos durvaság azonnali kiállítás, két külön meccsen kapott sárga vagy egy piros lap után automatikusan egy meccs eltiltás.

Hogy mérkőzés közben se unatkozzunk, több avatott szakkommentátor taglalja az eseményeket: John Motson az angol televíziózás legendás alakja, a szigetországban a legismertebb sportkommentátorok egyike, mellette pedig egy egykori focista, a játék megjelenésének idején még kommentátori ténykedése hajnalán lévő angol exválogatott, Chris Waddle foglal helyet a képzeletbeli riporterállásban. Túlzottan nem kápráztatnak el a parádés fordulatokkal, repkednek a „What a wonderful save!” és az „Oh, what a fantastic goal!” mondatok, és az ismertebb játékosok neve mindig elhangzik, ha náluk a labda. A szurkolók közben szurkolnak, a brazilok verik a tamtamot, a britek énekelnek, még a „Hajrá Bulgária!” is elhangzik, ha Sztoicskovékkal játszunk. Szóval a hangulat frenetikus, ebben igazán nagyot alkot a World Cup 98.

Puskás lő és góóóóóóóóól!

Ha minden mérkőzést sikerrel teljesítettünk, értelemszerűen megnyertük a világbajnokságot. Megkapjuk a kupát, örülünk neki, díszköröket futunk, a gall kakas elköszön tőlünk, a repülőgép felszáll velünk, és viszlát Franciaország! Itt akkor véget is érhetne a játék, de ekkor jön a bónusz, a főmenüben található és csak a világbajnokoknak megnyíló Cup Classics mód. Ezzel lehetőséget kapunk az újabb időutazásra és újrajátszhatunk nyolc emlékezetes vb-döntőt 1930-tól 1982-ig (természetesen nem ennyit játszottak ezen időszak alatt, de a programozók mazsoláztak). És ekkor dobban meg a mi kicsi magyar szívünk, mert az elérhető döntők közül ott lapul két nekünk igazán kedves: az 1938-as Olaszország elleni, amit Párizsban játszottak eleink, és a berni 1954-es NSZK elleni másik döntőnk, amely a legendás Aranycsapat nagy megtorpanását hozta.

Persze, ehhez meg kell nyerni a többi, sorban előrébb álló egykori döntőket, mert csak sikeres abszolválás esetén nyílik meg az újabb állomás. Viszont ha eljutunk 1954-ig, akkor újrarajzolhatjuk a történelmet, és otthoni extázisunkban süvölthetjük a plafon felé, hogy Puskás lő és góóóóóóóóóól! Megéri, nagyon megéri! Köszönjük szépen! Átvehetjük Öcsi bácsival a kupát, és emlékezhetünk ara a legendás csapatra, melynek tagjai közül már alig találunk valakit az élők sorában, akiknek köszönhetően hihettük egy darabig, hogy futballnemzet voltunk valaha.

Jöjjön hát a másik oldal

Eddig úgy tűnik, a World Cup 98 a világ egyetlen tökéletes játéka. Koránt sincs azonban ez így, mert a program meg sem közelíti a száz százalékot. Mindez köszönhető a kinézetnek, amelynek két előnye van: a 3D és a sok kameranézet, köztük olyan nyalánksággal, mint a szabad nézet, ami visszajátszások közben használható, ilyenkor megállítja a képet, körbejárathatjuk, közelíthetjük, távolíthatjuk, felemelhetjük, lerakhatjuk a kamerát, minden szögből megnézhetjük a kimerevített jelenetet. Ez illusztrálja igazán a 3D-t, hiszen itt valóban mindenki körbejárható, nem csalás, nem ámítás.

Itt azonban a dicshimnusz véget is ér. Mert 3D ide vagy oda, a játék grafikája még 1998-as szemmel sem egetverő. Darabos poligonemberkék kergetik a labdát, akik még csak megközelítőleg sem hasonlítanak valódi önmagukra. Mintha Legoland kerekfejei varázsolódtak volna át a játéka. Ám a játékosok egyre jobban fognak tetszeni nekünk, ha behatóbb pillantást vetünk a lelátókra. Tömve van, mindig tömve van (azért ez is levon az életszerűségből, mert kötve hihető, hogy mondjuk egy Kína – Irán derbi dugig megtöltene egy hatvanezres stadiont), de nézők helyett csak rendkívül ronda, apró négyzetecskéket láthatunk, amelyektől botorság lenne számon kérni a mozgást, ne is figyeljünk inkább oda, mert nagyon kiábrándító. Ráadásul egy ügyesnek nem nevezhető húzással úgy oldották meg a drukkerek igazságos elhelyezkedését, hogy a pálya hosszanti középvonala mentén választódik el a két tábor, így egy adott meccsen a két kapu mögötti szektorban is szoros egymásmellettiségben tombol a két ellenfél szurkolótábora, ami tovább csökkenti a realitásérzetet.

Bosszantó apróságok a játékmenetben is akadnak: ha átveszed a labdát, akkor a játékosod megáll egy picit gondolkodni, ami különösen akkor idegesítő, ha kontrából tízméteres előnnyel indulnál, de emiatt a pauza miatt a legcsigább védő is játszi könnyedséggel beér. Ha rajtam múlik, nem raktam volna be annyi variációt a választható időjárások közé sem, mert ki az a botor elme, aki helyesnek véli a hóeséssel spékelt hideg időt választani Franciaországban a nyár közepén? Az sem fakasztott mosolyra, hogy sprintelés közben fogalmam sem volt, a játékosom mennyi ideig bír futni, így nem egyszer fordult elő, hogy a hirtelen lendületvesztés miatt nemhogy beértek, de annyi erőm sem maradt, hogy passzoljak. A zene igaz, hogy csak  aláfestésként szolgál, de azért berakhattak volna a fejlesztők még két-három nótát, hogy ne mindig ugyanazt a lüktetést halljam, mert egy idő után – ha nem tudom kikapcsolni a fülem (vagy a hangszórót) – már be lehet kattanni a monotóniától.

Ezeket az apróságokat leszámítva a World Cup 98 a maga kategóriájában abban az évben kihozta a játékból a kor megengedte maximumot, és elnézve a későbbi focijátékokat, még mindig erre a vázra épülnek annyi különbséggel, hogy ma már Beckham tényleg úgy néz ki, mint Beckham.