Az Early Access modellben készülő játékokról már sokszor esett szó a print magazin oldalain, de akár itt, online is, és az a helyzet, hogy az esetek többségében nem annyira pozitív vonatkozással. Merthogy maga az elképzelés szép és támogatandó, csakhogy rengetegszer ott az emberi tényező, ami belerondít az egészbe. Maga a rendszer ugye arról szólna, hogy átlátható fejlesztési útvonal mentén készül egy játék, a csapat pedig kommunikál a játékosokkal, akik bizalmat szavaznak, miközben pénzükkel támogatják az alkotókat – ezzel nemcsak könnyítve utóbbiak munkáját, de egyben biztosítva is a beugrót a kész műbe, ami lehet, majd kétszeres áron fog végül megjelenni.
Nos, ehhez képest rengetegszer csak alibiként szolgál a fejlesztés, a stúdió bizonyos esetekben nem is óhajt kommunikálni, sőt rosszabb esetben a játékfejlesztés sem célja, az már annál inkább, hogy a mindennapi megélhetést biztosítsa, akár tömegek átverésével is. Volt már rá példa? Sajnos volt, nem is egyszer. Megint máskor a kis csapat a „merjünk nagyot álmodni” címszó alatt túl sokat hisz, majd többévnyi szenvedés után, mikor már mindenki látja, hogy a nagy produkció soha nem készül el, remegve benyögi, hogy bocs, de ennyi volt, ebből már nem lesz semmi. És persze vannak azok, akik mindenféle csillogó és villogó, háromhavonta hype-olt újabb video helyett (aminél persze újabb százezrekkel lehet beszállni az újabb megálmodott célért) csendben végzik a munkájukat, kommunikálnak, és remélik, hogy egyszer eljön a nagy nap, mikor pezsgőt bonthatnak. Hogy a francia Wolcen Studio melyik csoportba tartozik? Az a cikk végére kiderül.
Diablo nyomában
A sztori amolyan tipikus gonosz és jó harca felütéssel bír, bár itt-ott akadnak benne érdekes momentumok. Te magad egy vagy a „Heimlock gyermekei” nevű hármasból, miközben a természetfelettivel harcoltok a nagy inkvizítor oldalán. Azonban egy nap bevetésre mentek, ahol nemcsak szellemek, ellenséges lények hada veszi körül a hadat, hanem egy rejtélyes erő benned is feléled, hogy végül óriási, kísérteties entitás képében törjön elő. A gond az, hogy hiába fordítod ezt az energiát a gonosz had legyőzésére, az inkvizíció nem igazán nézi jó szemmel a speciális energiák és démoni hatások használatát. Így leszel gyanúsított, akinek először „testvérei” és „apja” előtt is tisztáznia kell magát, majd amikor már azt hinnénk, hogy végre sikerült kibogozni a szálakat, a helyzet csak még rosszabbra fordul.
Van némi csavar, egyszer-egyszer kifejezetten érdekes irányt vesz a történeti szál, de a helyzet az, hogy a hack and slash aRPG-k nem kifejezetten a csavaros sztorikról híresek, így a hangulat és a látvány ilyen esetekben bőven elég, no, és persze a játékmenet. A hangulat és a látvány pedig nagyon rendben van, előbbinél sokszor azt is elfelejti az ember, hogy indie fejlesztésről van szó, elvégre mind a szinkronok, mind a zenék kellemesen szólnak, utóbbi kifejezetten energikus és monumentális, mindehhez pedig a CryEngine hajtotta külső egy extra nagy pontot csap hozzá. Egészen bámulatos, amit a képernyőn látunk, és bár itt-ott vannak kisebb bugok és kellemetlenségek, ráadásul, ha tényleg kihajtanánk a maximumot, ahhoz erős gép is dukál, de na, valamit valamiért. A dizájnvilág ráadásul szintén kimondottan erős, legyen szó a hátterekről és helyszínekről, vagy az ellenfelekről, esetleg a páncélokról és fegyverekről. Nem mondom, néhol tiszta Warhammer az egész, de őszintén, amikor ilyen bitang cicomával ellátott hatalmas páncélokba bújhatunk, akkor ez kit érdekel?
Látványos haláltánc
Túl sok egyediséggel mindenesetre a játékmenet sem vádolható. A szokásos koncepciót kapjuk itt is, avagy az egérrel irányítjuk a karaktert, a hot keyekre van téve egy csomó skill és eszköz, aztán kattintgatunk balra-jobbra, illetve próbáljuk élve kizúzni, mikor ellenfelek rohamozzák karakterünket. Óriáspókok, démonok, haramiák, isteni képességű lények… van itt minden, mint a vurstliban, ráadásul szokás szerint nagyon élvezetes a folyamatos csata, amiben azért ott lehet hagyni néhány lazább fogat. Ha úgy akarjuk, egy másik játékos is beszállhat, csak publicra kell állítani a játékot, aztán mehet a kooperatív móka, csak ilyenkor arra ügyeljünk, hogy nincs mentő automata újraéledés, a könnyebb fokozatot pedig nem lehet választani, szóval a társat egyből gyógyítani kell, különben vége a dalnak.
A műfaj legjobb része, avagy a loot itt is remekül működik, minden feladat elvégzéséért jár valami kedves kis tárgy (fegyver, páncél), valamint a mellékküldetések is jövedelmezők, a ládákat pedig érdemes kinyitni, a tereptárgyakat és ellenfeleket szétverni, mert mindenhonnan hullik valami apróság. Van kereskedelem, lehet kövekkel erősíteni a cuccot, sőt testre is szabható a kinézet, avagy ilyen téren és fejlődésben ezúttal sem szenvedünk hiányt. Egyfelől a képességpontokat és skilleket is kedvünkre variáljuk, másfelől van még egy hatalmas, forgatható fa, amiben ki lehet oldani egy csomó extra jóságot a még hatékonyabb gyilkolás érdekében. Jó ez, na, meglásd, avagy ha ismered a zsánert, otthonosan fogod magad érezni. És általában élvezed majd a rengeteg harcot.
Még nem teljesen kész
Általában, mert azért vannak bajok. Bár 2016 óta, avagy majdnem 4 teljes éve volt korai hozzáférésben az eredetileg Umbraként hívott játék, azért úgy tűnik, lehetett volna még csiszolgatni a végleges megjelenés előtt. A kisebb ellenfeleket eltalálni nem egyszerű, glitchek és bugok bőven akadnak, ami az egyik főellenségnél (az első fejezet végén) kifejezetten dühítővé tud válni: konkrétan ötször mentem neki, csak azért, mert egyszer leglitchelt valahova, onnantól pedig sem látni, sem sebezni nem lehetett, máskor engem lökött le a levegőbe, ahonnan nem volt kiút, ráadásul ilyen extrák mellett a háromkörös harc sem volt túl élvezetes.
Mindettől függetlenül a Wolcen: Lords of Mayhem így is rendkívül élvezetes, piszkosul látványos és hangulatos darab, ami az utóbbi évek egyik legjobb (vagy a legjobb) Diablo-klónja, és sokszor meg nem mondanám róla, hogy indie csapat készítette. Ráadásul az alkotók hosszabb távon terveznek vele, így a javítgatások mellett jönnek a további fejezetek, szezonok, később érkezik a PvP, így lényegében abszolút a Blizzard közönségsikerének nyomában jár. Amíg pedig el nem készül a Diablo 4, minden alkalmat meg kell ragadni, ha valaki lootolással és kaszabolással töltené az estéit. Erre meg aztán hibái ellenére is tökéletes darab a Wolcen Studio alkotása.
