A Dotemu 2017-ben feltámasztotta a NEOGEO már lassacskán 30 éves, még játéktermekben debütált klasszikusát, melyben kvázi brutális frizbi párbajokban csaphattunk össze a gépi ellenfelek mellett barátainkkal, vagy az új verzió egyik újdonságként már akár a világ játékosaival. Nos, a koronghajigáló nosztalgia, úgy tűnik, bejött a stúdiónak, ugyanis bő négy évre rá visszatértek egy folytatással, mellyel ezúttal az elődnél jóval több platformra szabadították rá ezt az őrült sportágat.
Visszatérő klasszikus
A Windjammers inkább az eredeti élményt akarta elhozni a régi és új rajongóknak, annak minden bájával együtt, így pixeles grafikájával keltette életre a klasszikus adok-kapok játékmenetet. Ezzel szemben a folytatás a nosztalgia köntösét levetve gyönyörű, kézzel rajzol karakterekkel, pályákkal és környezettel tárja elénk a mérkőzéseket, amivel már inkább az 1994-es eredeti felújításának hatását kelti.
De mégis hogyan kell elképzelnie ezeket az összecsapásokat annak, aki még csak nem is hallott a Windjammersről? Nos, a legegyszerűbben talán cseppet erőszakos, focival dúsított röplabdameccsként írhatók le, amiben azonban labda helyett egy frizbit kell a földre, vagy épp az ellenfelünk mögött lévő kapuba juttatni a pontszerzéshez. Értelemszerűen a meccsek során végül az kerül ki győztesként, aki a legtöbb pontot szerzi, ezzel pedig a több kört nyeri. Ehhez kedvünk szerint dobhatjuk és csavarhatjuk célszerszámunkat, háríthatjuk versenytársunk próbálkozásait, és szabadíthatjuk rá feltöltését követően különleges technikánkat, de a repertoár a folytatásban néhány új mozdulattal és mechanikával is bővült.
Valami régi és valami új
Az előd hat karakteréhez képest ezúttal már tíz, eltérő erejű és gyorsaságú, visszatérő és újonc versenyző közül választhatjuk ki a számunkra legszimpatikusabbat, hogy aztán megmérettessük magunkat a legkülönbözőbb helyszíneken, a tengerparttól kezdve az arénán át, egészen a háztetőkig. Módok tekintetében az Arcade keretében beteljesíthetjük a versenyzők karrierjét a MI irányította riválisokkal összecsapva, de persze a szokott módon, lokálisan, barátainkkal, vagy akár a világ játékosaival szemben is megmérettethetjük magunkat. Az újoncok számára, mondjuk, biztosan fájó pont az oktató mód, ami gyakorlatilag egyenlő egy kézikönyv átlapozásával, ahelyett, hogy interaktív módon vezetne be az alapokba, majd a haladó technikák rejtelmeibe. Nyilván megvan annak is a maga varázsa, ha ezekre valaki maga érez rá, de a lehetőség mindenképp jó lett volna, ha megvan.
A Windjammers 2 inkább érződik a klasszikus modernizálásának, vagy épp felújításának, mintsem folytatásának, ami a megújult külső mellett nagyjából ugyanazt az élményt nyújtja, azonban finomhangolva és kissé kibővítve. Tipikusan az a játék, ami elsőre bot egyszerűnek tűnik, mégis elképesztően nehéz a mesterévé válni. Ha valakinek sikerül ráéreznie a ritmusára, és elkapja a hangulata, az garantáltan sokáig elszórakozhat vele, főleg társasággal. Az eredeti recepthez mindenesetre igazából túl sokat nem tesz hozzá, inkább csak tovább csiszolja.
