Rég találkoztam annyira megosztó játékkal, mint a Will Fight For Food, ez pedig főként annak tudható be, hogy ez egy valóban OLYAN indie-játék, ami szűk réteg mulatsága, és a kellően meglágyult agyműködés mellett egy sajátos humorérzék is szükségeltetik élvezetéhez. Adott egy névtelen, semmiből jött független csapat, amely a nyolcvanas évek brawlereit próbálta összefőzni a kattintós kalandjátékok caplatós-beszélgetős játékmenetével, mindezt olyan hosszúságú kalandba fogva, ami idő alatt kényelmesen megsül a másnapi ebéded a sütőben – addig is van időd nosztalgiázni egy picit, és levezetheted a sarki közértben elszenvedett frusztráció hozományait.
NYUGALOM, NYUGALOM, NYUGALOM
A Will Fight For Food a retrókorszak meglehetősen kezdetleges és egyszerű brawlereit idézi, lévén egy nem túl komplikált, faék egyszerűségű darabról van szó. Főhősünk egy nyugalmazott profi ökölvívó, aki most kezd ismét közösségi életet élni hosszú, szégyenben töltött évei után – egy neves versenyen ugyanis kiadósan elhupálták. A város több zónáján keresztül barangolva Jared egy halom NPC-vel fut össze, akikkel alapvetően kétféle interakciót folytat: beszél vagy üt (jobb esetben az előbbi előzi meg az utóbbit), ezzel előrelendítve a történetet. A komikus alaphelyzetre hasonlóan vicces dialógusokat és narratívát húztak fel a fejlesztők – az NPC-kel humoros, sírva fetrengős dialógusokat folytathatunk, többféle opciót választva. E párbeszédekben egy szabatos minipanelen belül programozhatjuk be közlendőnket, kiválasztva a hangnemet, a testbeszédet és a mondanivalót. Sokszor ugyanazon mondat elismétlése nyugodt hangvétellel meghozza a hatását – ám ha semmi sem segít, jöhetnek az öklök!
GYERE KI A HÓRA EGY SZÓRA
Ha a szép szó nem használ, a szóköz megnyomásával hősünk maszkot húz, átváltva beszélgető módból akcióba, és az erőszakosabbik utat választva püfölni kezdi a másik felet. Ekkor három alapvető mozdulatot kapunk a négy végtagunk mozgatására, de hogy ezeket milyen sorrendben és milyen taktikával alkalmazzuk, annak nem sok súlya van. Az animáció ugyanis nagyjából annyira durva és amatőr, mint maga a program megjelenése. E szépnek csak kis túlzással mondható csomagolásnak a pozitívuma, hogy legalább színes, vicces és hangulatilag illeszkedik a kalandhoz, a flashjátékokra emlékeztető, már-már bugyuta stílusban. A harcrendszer sem mondható valami összetettnek, de sajnos jól működőnek sem – tisztán látszik, hogy ez azért alapjában nem egy verekedős játék, mert még a bunyó is komikus esemény, elviccelt és sajnos nem hiba nélküli. Győzelem esetén különféle érdekes felszerelések lesznek a jutalmaink, mondjuk az erdőben levert állatka lába (végül is, ki ne fogná be rögtön futócipőnek az elkent szájú szőrös tappancsát…) Nagyjából ez a meghökkentően vicces, sokszor már baromságba hajló humor viszi el a hátán a dolgot, és jól működő mechanika híján a WFFF valóban inkább egy humorbombába csomagolt kaland, mintsem gyepálós cím. Ha viszont kalandjátékként tekintünk rá, akkor sem kapunk túl sok kihívást, lévén logikára sem nagyon lesz szükségünk, a játék pedig nem túl sok fogódzkodót ad, hogy merre kellene továbbmennünk.
A teljes cím (Will Fight For Food: Super Actual Sell Out: Game of the Hour) is beszédes, mivel tényleg körülbelül egy óra alatt végigfutható a program, ami még a 6 dolláros árért is sovány. Az újrajátszást maximum a többféle szál miatt választhatjuk, de úgy összességében ez az egy óra is mindent megmutat, amit a játék nyújtani tud. Nem túl komolyan vehető, nem korszakalkotó és még csak nem is különösebben egy nagy... valami. Ha pont ilyen komolytalan, kreativitástól sziporkázóan komikus játékot keresel, amivel felvághatsz a legnördebb haverjaid előtt, akkor viszont vedd meg.
