Megszoktuk már, hogy kevés a vadnyugati témájú videojáték, de ha van is, a nagyobb címek általában maradnak a megszokott sémáknál, míg a kisebb indie-k a misztikum felé is kacsintgatnak. Mostanság azért mintha éledezne a vadnyugat, ami azt is hozta magával, hogy a Red Dead Redemption 2 és Desperados 3 kínálta konkrét “feldolgozás” mellett jönnek az okkult irányba tévedő kalandok, amik közül a legújabb az Upstream Arcade munkája, ami akár egy nem hivatalos Szellemlovas-adaptáció is lehetne. Lángoló koponya, pokoli lövöldözés, mindehhez pedig még csapjuk hozzá Ron Perlman dörmögő hangját. A teljes élményről már van némi fogalom, de mivel a játék twin-stick shooter és még roguelite is, inkább nézzük meg alaposabban is, hogy miről van szó.
Pokoli leszámolás
William Masonnek (Ron Perlman) elég rossz napja van, elvégre nem sokra emlékszik az 1888-as Wyomingból, a sötét és bűzös pokol viszont annál közelibb, mikor a túlvilág kocsmájából indul meg újra és újra, hogy közelebb kerüljön a rejtély megoldásához. Útja során fegyveresek, piromániások, kisebb és nagyobb szörnyetegek állják útját, akik meglehetősen jól céloznak, közelharci támadásaik igen veszélyes, avagy emberünkre alaposan oda kell figyelni.
Ehhez áll rendelkezésre a fedezékharc, avagy a kripták kőkoporsói és az oszlopok, egyéb tereptárgyak mögé érdemes bebújni, majd akkor kilépni a takarásból, ha ellenfelünk kifogyott a municióból, és töltésre kényszerül. Van azonban más extra lehetőség is az opponensek megzavarására, ilyen például a lámpák ideiglenes felkapcsolásával járó villanás, ami a legtöbb ellenlábast alaposan megzavarják, adott időre elkábítják, így könnyebb velük végezni.
Jó roguelite módjára a West of Deadben könnyű meghalni, újrakezdésnél pedig néhány időközben eszközölt fejlesztés kivételével mindent elveszítünk, kezdhetjük elölről a fegyverek és normál tuningolások begyűjtését. Előbbieket érdemes mindig figyelni, mert erősebb és plusz sebzéssel bíró csúzlikra is lelhetünk, egy gyorslövetű és egy erős shotgun párosa pedig rengeteg problémát képes megoldani. A többin már csak az olcsó viszki segít. Nem mellesleg a pályák végén bűnökkel fizetve szerezhetünk be életerőtöltőt, mindenféle védelmet és plusz támadási lehetőséget, így mondjuk, olyan aktív képességet, amivel a villanó lámpák hatását mobilizáhatjuk, ami gyors visszatöltődése miatt elég jó eszköz a gonosz elleni harcban.
Emellett vannak más kiegészítők és töltők, amiket utunk során szedhetünk össze, ezzel is könnyítve a dolgunkat, emellett rágyúrhatunk az életerőre, a támadás erejére, továbbá közelharci képességeinket is növelhetjük. Így alakul emberünk (jó lassan) egy sokkal ellenállóbb, az ellenfelek szintjén álló harcedzett profivá, akivel aztán le lehet zúzni az opponenseket.
Fel! Támadunk!
Bár nem szeretem a roguelite műfajt, a West of Dead többek között a témája és Ron Perlman jelenléte miatt is érdekelt. Utóbbi egyébként olyan sokat nem számít, mert a közkedvelt színésznek néha-néha van egy-egy monológja, de annyira nagy szerepe így sincs a történetben, mint maguknak a fegyvereknek, a fejlesztéseknek és a játékos képességeinek. A téma adja magát, ehhez kapcsolódóan nagyjából meg is kapjuk a külső és hangulat terén esedékes apróságokat. De a legfontosabb, azt hiszem, az, hogy a felsoroltak mellett az Upstream Arcade alkotása már a dizájnvilággal is megvett magának, ami kifejezetten jópofa ezzel a képregényes, itt-ott színes, máshol fakó külcsínnel.
Egy ilyen típusú játéknál (pláne akkor, ha ilyen könnyű fűbe harapni) különösen fontos azonban a gunplay és az irányítás, ami itt kicsit azért döcögős. Értem, hogy újra kell tölteni, ahogy azt is, hogy a fejlesztések és skillek fontosak ebben a témában, de amikor rossz fegyvert kapunk az elején, majd nem úgy jönnek a bónuszok, akkor hiába is erőlködünk, menthetetlenül elcsúszunk a komolyabb kihívás megérkezéséig, amikor már a szükséges életerő-mennyiség hiányában könnyű mindent elbukni. Emellett kicsit esetlen az irányítás, ahogy az ellenfelek mozgása sem tökéletes. Be-beakadnak valahova, nem tudni, mikor támadnak, akcióik pedig ritmustalanok, miközben a sebzési feedback sem tökéletes.
Összességében kifejezetten élveztem a játékot az egyébként remek alapötlet és összetevők miatt, még úgy is, hogy a roguelite nem az én világom, így a zsáner és a téma kedvelőinek ajánlom a beszerzést, még a hibák ellenére is. Legalábbis egy visszafogottabb ár esetében, pláne, ha még javítják is a hibákat, amik némileg rontják az élményt. Mert azért egy alapvetően twin-stick shooter mechanikánál zavaró a nem annyira olajozott gunplay, ami a fejlesztésekkel és fegyvercserékkel ugyan kiküszöbölhető, de na, feleslegesen szívni senki sem szeret, itt meg, ha rossz lapokat oszt a rendszer, a legnagyobb hamiskártyás is elveszti a többi fegyveres elleni pókerjátszmát. Persze átvitt értelemben. Ha viszont sikerült jól felfejleszteni a karaktert és az arzenált, nagyon látványos akciókkal élhetünk, ami már-már Hotline Miami-szerű akció-orgiát jelent. Annak pedig maximum egy toronymagas, dühöngő szörnyeteg vet véget, ami a West of Dead világában szintén nem ritka esemény.
