Bár a Watch Dogs: Legion nem váltotta meg a világot, a széria kedvelői azért bőven megtalálhatták benne számításaikat, hiszen amiben fejlődött az előző részekhez képest, az tényleg csak hozzátett az élményhez, és nem elvett belőle. Nekem mindjárt az első 1-2 óra után belopta magát a szívembe, és nem csupán London miatt. A sztori még annak ellenére is maximálisan le tudott kötni, hogy kvázi központi protagonista hiányában nem igazán tudott a játékos senkihez sem kötődni. Ha az egyik operátort el is veszítettük, azonnal válthattunk a másikra (kivéve persze, ha beállítottuk játék elején a végleges halált) és bár az ötlet valóban innovatív és nagyszabású volt – hiszen mégiscsak bárkit a DedSec kötelékébe állíthattunk! –, elveszett miatta a történet mélysége és drámaisága, hiszen nem beszélhettünk személyes bosszúról, vagy egyéni motivációkról.
A Ubisoft azonban hallgatott a rajongók kívánságaira, és nem is egy, de mindjárt kettő régi ismerőst is visszahoztak a Bloodline DLC-ben. Itt gyorsan leszögezném, hogy a Ubi sosem aprózta el, ha történetközpontú DLC-ről volt szó. Az Assassin’s Creed: Unity-nél a Dead Kings megfelelően sötét irányba tolta el Arno kalandjait, ahogy a Syndicate-hez kiadott Jack the Ripper is helyt állt volna önálló játékként a sokkal több nyomozós szekvencia miatt. A Ghost Recon: Wildlands-nél ugyan a Narco Road kevésbé, ám a Fallen Ghosts jóval élvezetesebbre sikeredett, és egy olyan újítást hozott be a játékmenetbe, amire aztán az egész Breakpoint felépült. Az Assassin’s Creed: Origins DLC-trilógiája bár ügyesen vitte tovább Bayek és Aya történetét, az Odyssey-hez kiadott The Fate of Atlantis csomag oda-vissza alázta az egészet, hiszen lore tekintetében köröket vert az addigi összes újgenerációs AC-játékra. Ugyanígy biztos vagyok benne, hogy a Valhallához már megjelent Wrath of the Druids DLC is tartalmas szórakozást biztosít, és nincs ez másként a Bloodline esetében sem.
Aidentől keletre
Cirka 15 évvel az első Watch Dogs eseményei után a jókora szakállat növesztett Aiden Pearce még mindig Chicago borús városában lebzsel, esténként a kocsijában alszik, és próbálja túltenni magát a keserű múlton. Mielőtt Aiden teljesen átalakulna a kiégett Sam Fisherré, régi barátja, Jordi hívja, hogy lenne egy fixer-meló Londonban. A Broca Tech egyik épületébe kéne betörni, ahol egy isten-komplexusos multimilliárdos, bizonyos Thomas Rempart, valami igazán high-tech és igazán halálos fejlesztésen ügyködik. Az önjáró harci-robotok ennek csak egy részét képezik, az igazi kincs egy „BrocaBridge” nevű eszköz, amit ha Aiden megfúj a laborból, akkor pénzzel jócskán kitömött zsebekkel vonulhat nyugdíjba. Egykori főszereplőnk tehát fogja magát, és a ködös angliai főváros felé veszi az irányt.
Miután a tutorial keretein belül eljutunk a laborba, már pont magunkhoz vennék a különös tárgyat, mikor feltűnik a színen egy másik régi arc: Wrench az, vagyis Reginald a Watch Dogs 2-ből. A probléma csupán annyi, hogy ő is a BrocaBridge miatt jött, és egyáltalán nem akarja Aidennek adni. Egy kisebb üldözéses jelenet után Wrench megszökik, Aiden pedig a szociopata Rempart fogságába esik – persze csak addig, amíg a DedSec ismét meg nem szökteti. Innentől fő célunk az lesz, hogy Wrench nyomára bukkanjunk, és ha már Londonban vagyunk, akkor pont kapóra jön unokaöcsénk, Jackson segítsége is, akiből én tényleg csak annyira emlékeztem, hogy az első részben egyszer elrabolták, és ki kellett szabadítani. 15 évvel később eléggé pipa Aiden bácsira, de végül csak kötélnek áll. Közben új emberekkel ismerkedünk meg és tőlük kapjuk a 10 főbb, illetve 19 darab mellékküldetést.
Tapasztalható fejlődés
Bár maga a DLC sokkal történetorientáltabb, a mellékküldetésekkel és az itt is megtalálható gyűjtögethető cuccokkal lazán kitolható a játékidő olyan 10-11 óra magasságába. Ez azért házon belül is szép teljesítmény a Ubitól, de mindez mellé még értékelhető vérfrissítésre is futotta a játékmenetben! Például az általam eddig is nagyon kedvelt spiderbot most már végre kapott egy drónná alakuló módot, aminek segítségével sokkal több helyre juthat el, és még kisebb csomagok felkapására is alkalmas. Mind Aiden, mind Wrench (természetesen ő is irányíthatóvá válik a DLC második felében!) egyedi harci technikákkal és fegyverekkel van felvértezve, melyek fejlesztéséhez mellékküldetéseket kell elvégeznünk. Pénzt itt is érdemes farmolni, hiszen nincs is annál nagyobb öröm, mint mikor az első ruhaboltban végre lecserélhetjük Aiden kopott ballonkabátját, ami már az első részben is ciki volt.
London ugyanúgy maradt London. Nem kapunk sem új városrészeket, sem új zenéket, vagy kiemelendő friss tartalmakat, de ez nem is baj. Az alapjátékon csak leheletnyit változtat a Bloodline, viszont amiben sokkal erősebb, az maga a sztori. Eleve hatalmas élmény a régi ismerősöket viszontlátni (és aki jól ismeri az előző két részt, az számos egyéb utalást is felfedezhet rajtuk kívül!), ezt pedig nagyszerűen egészít ki a változatosabbra szabott játékmenet. A harci robotok több taktikázást kívánnak, ahogy Wrench felspécizett szállító-drónja is öröm lehet azok számára, akik már halálra unták magukat, mire átszelték a fél várost egy hasonló gépen az alapjátékban. Az egész Bloodline olyan, mintha a Ubisoft direkt megszondáztatta volna a rajongókat, hogy miféle változtatásokat szeretnének, és ezeket ténylegesen bele is tették a DLC-be, megfűszerezve két rég nem látott közönségkedvenc karakterrel.
London visszavár!
Nagyjából 5000 Ft-ért ez elég jó vétel, főleg, hogy az alapjátékba visszatérve mind Aiden, mind Wrench, és még egy harmadik személy is megszerezhető operátorként, ami azt jelenti, hogy akár a teljes Legion végigjátszható az elejétől fogva valamelyikükkel (esetleg mindhármukkal). A túlárazott, alig 2-3 órás DLC-k korában a Bloodline igazi csemege lehet, de főként azoknak, akik már az alapjátékot is szerették és igénylik még a minél több exkluzív tartalmat, némi nosztalgiázással nyakon öntve. Ebben meg például olyasmik történnek, mint hogy Aiden és Wrench egy szállító-drón tetején verekednek a neonfényes London felett – hát, kell ennél több egy vérbeli Watch Dogs rajongónak?
