A második világháború, mint feldolgozandó téma töretlen népszerűségnek örvend továbbra is, főleg a digitális műalkotások területén. Ugyan a történelem egyik legnagyobb szégyenfoltja örök tanulságként szolgál az utókor számára, az tagadhatatlan tény, hogy az ellenségeskedés valamilyen szinten belénk van égetve. Persze addig semmi gond nincs, amíg a gazdasági növekedésért kierőszakolt háborúkat a népesség túlnyomó (békésebbik) része egy karosszékben, a monitor előtt vívja meg, ártó szándék által nem vezérelve, maximum billentyűzetellenes támadásokat váltva ki egymásból. Ez az okfejtés azért jött ki belőlem, hogy valamilyen szinten oldjam azt a bennem lévő kettős érzést, hogy míg a háborút amennyire elítélem a való életben, a játékokban olyannyira szeretem – mosva kezeimet Jack Thompson és társai által kreált mindennemű baromság elől…
Az előző bekezdés okoskodása alatt a War Front készségesen feltelepült a szerkesztőségnek dedikált lemezről. A játék, mint az már kitalálhattátok, a második világháborúba kalauzol el bennünket – ám mielőtt bárki csömört kapna ezt olvasva, leszögezem, hogy ez csupán a hátteret szolgálja, a War Front jócskán túlmutat a történelemkönyvek béklyóin.
A fordulópont
A játék konfliktusa ugyanúgy alakult ki, mint ahogy azt annak idején megtanultuk. A világválságban megrengett világ épp kezdett talpra állni, Amerika bebetonozta gazdasági erejét, a németek meg továbbra sem tudtak mit kezdeni hatalomvágyukkal. Utóbbi miatt, Hitler tömeghipnózisával megfejelve, elkerülhetetlenül kitört a második világháború. A kulcsmomentum, ahonnan a történések más irányt vesznek, a brit megszállás idején következik be. A németek beveszik Londont, majd speciális bázist hoznak létre, ahol az elnyomáshoz szükséges szuperfegyvereiket gyártják. A teán nevelkedett derék helybéliek önmaguk képtelenek orvosolni a helyzetet, így amerikai segítséghez fordulnak. Az Egyesült Államok hasonló futurisztikus haditechnikával rendelkezik, mint a germán srácok, és a demokráciát mindig szem előtt tartó nemzet készségesen a szigetország segítségére is siet (tehát szó sincs semlegességi nyilatkozatról). A fordulópont után indul a játékbeli kampánysorozat, bármelyik felet válasszuk is. A történet további alakulását a két szembenálló fél hadseregeiben ténykedő hősök által, átvezető videók képében fogjuk megismerni. Megannyi fordulat tarkítja a cselekményt a továbbiakban, melyeket nem szeretnék előre lelőni, röviden a lényeg: egyre több nemzet segít majd a szövetségeseknek, valamint a két főszereplő, Lynch (szövetséges) és Hellmann (német) kalandjai egy ponton összefonódnak – de hogy mindez miért is történik, annak kiderítését rátok bízom.
Annyi biztos, hogy az alternatív elképzelés remek alapot szolgáltat a játékhoz, és a megtörtént eseményektől való elrugaszkodás garantálja azt, hogy egyáltalán ne tudhassuk előre, mi vár ránk a hadjárat során, maximum sejteni lehessen várható fordulatokat.
Hadjárat
A választható három játékmódból a hadjáratot elindítva tizenegy küldetés vár ránk mindkét oldalon. Játékmenetét tekintve a War Front a klasszikus RTS hagyományokra épül. A nagynevű elődökből merít elemeket, mint a C&C vagy az Age of Empires, és ezek arányával korrekt módon bánik. A feladatunk többnyire a terep teljes megtisztítása, de lesznek védekező és kommandós misszióink is. A játék tempója igen pörgős. Az épületek viszonylag gyorsan felépülnek, az egységek szintúgy hamar kisétálnak az épületek kapuján, de az ellenség se hagy nyugtot nekünk állandó zaklatásaival. Ezt a sebességet erősíti még az, hogy az irányítópulton lévő egyik gomb az összes épület javítását kezdi meg, míg egy másikkal az automatikus gyártás parancsa adható ki az adott üzemnek. Ezzel ellentétben a pályán való haladás lassabb tempóban zajlik, így adva elegendő időt a taktikázásra, vagy a megfelelő védelem kiépítésére. A sikeres küldetéshez az aktuális helyszín elsődleges misszióit kell sikeresen teljesíteni, melyekből akad jócskán. Akiknek még gyorsabban jár a kezük, másodlagos feladatokat is elvállalhatnak, amiknek az elvégzése némi plusz haderőt, esetleg nehezítést, vagy a végértékelésnél fényesebb medált jelent, de teljesen figyelmen kívül hagyva ezeket is sikeresen letudható egy adott szint.
Az ismert formulákat pár okos újragondolással valósították meg. Az első, ami szembetűnhet, hogy minden harci járművünk, katonánk folyamatosan tapasztalati pontokat szerez, magyarán kismértékben ugyan, de erősödik, épül, szépül. Bár egységeink relatíve kevés találattól az enyészeté lesznek, egy-két erősebb csapatot így is felspécizhetünk magunknak, ha nagyon vigyázunk rájuk. Az épületek is fejlődnek technológiai szinteken át, hasonlóan, mint az "Age of..." sorozatban – aminek eredményeként a létesítmények produktumának tudása vagy teljesítménye növekszik. Radarnál például nagyobb hatósugarat eredményez a bővítés, a barakknál pedig a katonák lesznek képesek például ellenséges épületeket elfoglalni (ami roppant hasznos lehet akkor, ha erőforrás szűkében vagyunk).
A másik újítás a programban az FPS/TPS nézet. A belső nézőpont a tank-, valamint légelhárító tornyok, bunkerek esetében aktiválható; ilyenkor mi magunk lőhetjük halomra az ellenséget. TPS nézet esetén pusztán a járművek közeli követésére van lehetőségünk, támadást a hagyományos módon hajthatunk végre velük.
Az egységek számukat és fajtájukat tekintve igen széles skálán mozognak. A készítők szerencsére nem csak a história szálaitól tértek el, de a kornak megfelelő fegyverek tárházát is kibővítették, akárcsak a Battlefield 1942 Secret Weapons kiegészítőjében. Ezek egy része akkortájt papíron valóban létezett, de akadnak teljes egészében a fantázia szüleményeinek számító tömegritkító alkalmatosságok is. A prototípusok kreatív megvalósításának köszönhetően a speciális egységek jól illenek az adott nemzet arculatához. Az amerikaiak pajzsgenerátora, vagy a nácik hanghullám tankja nem érezhető túlságosan elvontnak, a valótlanságuk ellenére sem. Apropó arculat: a küzdő felek egységei nagyban eltérnek egymástól, ami már a bázis kialakításakor is szembetűnhet. A szövetségesek összes létesítménye önellátó energia szempontjából, míg a német oldalon erőművekre lesz szükségünk a laktanya üzemeltetéséhez. Az erőforrás begyűjtésére négyféle lehetőség áll a rendelkezésünkre: kinyerhetjük roncstelepekből, elfoglalt bankokból, olajfúrótornyokból, az elfoglalt épületek eladásakor és a néha ledobott segélycsomagokból is.
Az egységek nagy számának hála a kései missziókban is lesz új bevetendő, kipróbálandó eszközünk, de már az elsőn is belekóstolhatunk mindegyik típus (gyalog, földi, légi) egy-két fajtájába. A hagyományos tankokon, repülőkön és katonákon felül bevethetünk jetpackes röpködő kommandósokat, zeppelint, és bárhova ledobható ejtőernyősöket, hovatovább a hadsereg morálját javító vodkadílert is (igaz, ő a szovjet oldalon ténykedik, ami csak többjátékos módban érhető el választható nemzetként).
A már említett hősök a kulcsfigurái ténykedésünknek. A harcok alatt szintén folyamatosan fejlődnek, ám sokkal erősebbek a többi katonánál és az életerejük is újratöltődik. Népenként három hős tűnik fel a kampány során, mindegyikük három skillel (aktív, öröklött, passzív) és egy aurával rendelkezik. A négy képesség karakterenként eltérő, melyek lehetnek átmeneti kunsztok, mint Anna Herzog vonzereje (a csábos pillantás folyományaként harminc másodpercig senki nem képes megtámadni őt), vagy harc közbeni állapotokat javító képességek (gyorsítandó a közelben lévő egységek javítását, gyógyítását és hasonlók). A tudásukon felül ők leginkább humoros kommentárjaikkal dobják fel a hangulatot, és a küldetéseken belüli részfeladatokat közvetítik feléjük egyéb parancsnokok a háborúban.
Online
A játékmenet nagyban változik, ha multira adjuk a fejünket. Ahogy már említettem, a szovjet erők megjelenése adja a legfőbb vonzerejét a többjátékos módnak, ugyanis ez a nemzet is ugyanolyan mélységében van kidolgozva, mint a másik kettő, viszont csak Csata vagy Online módban tapasztalható ki. Több mint 20 térkép áll a rendelkezésünkre itt, ahol három játékmód található: Deathmatch, Team Deathmatch és a Who is Who. Utóbbi azt takarja, hogy minden játékos (legyen az gépi, vagy élő személy) a saját, többiek által nem ismert elsődleges küldetéseinek végrehajtásán fáradozik, így a nyertes az ezeket elsőként teljesítő résztvevő lesz. Deathmatch-ekben is más és más módon érhető el a győzelem, mely feltételek előzetesen állíthatóak be. Megadható, hogy az ellenséges egységek teljes lerombolása esetén hirdessenek győztest (Felkutatás), de a kikötés lehet még pusztán csak az ellen épületeinek a szétzúzása (Rombolás), illetve az összes terület elfoglalása és azok tartása bizonyos ideig (Hódítás). A térképeken maximálisan tíz játékos eshet egymásnak, és öt lehet egymással kooperációban. Ahogy a játék hadjáratára, a multira hatványozottan igaz a sebes tempó. Tapasztalatlanként bekerülve pár gyakorlottabb arc darálójába villámgyorsan a teljes megsemmisüléshez vezet, tehát célszerű jól megválasztani, kik ellen próbálunk szerencsét.
Külcsín
A végére hagytam a látnivalókat, persze véletlenül sem azért, mert bármi gond lenne velük. A játék motorja igen jó sebességgel futott nálam a legmagasabb beállítások mellett is, ami manapság nagyszerű teljesítmény, dicséretes, hogy a kód korrektül van optimalizálva régebbi vasakra is. A grafikára egyébként nem lehet panaszunk. Ugyan nem Company of Heroes szintű, de szépen, részletgazdagon felépítettek a helyszínek, melyet tisztességesen „bekoszoltak”, hiteles háború dúlta környezetet kialakítva ezzel, elkerülve a steril „minden vadonatúj” érzést. A táj mellett az épületeink, egységeink is aprólékosan vannak kialakítva, animálva. A barakkban a katonák keményen edzenek, gyártáskor láthatóan felhasználódik egy erőforrás-csomagunk, s mindemellett külön öröm nézni, ahogy az épületeink felhúzásukkor gyorsított folyamatként kiemelkednek a földből, megannyi sietős és aprólékos építési részfolyamat közben. Az már csak hab a tortán, hogy a pályák összes épülete lerombolható, a fák, ha a járműveink útjába kerülnek rendre kidőlnek, s akkor a szuperfegyvereket kísérő látványos robbanásokról még nem is beszéltem. Tudva, hogy mindezt külföldi kollégáikhoz képest jóval kisebb büdzséből hozták össze a srácok, külön dicséretet érdemel az alapos, lelkiismeretes munkáról árulkodó látványvilág. Lehet hogy csak számomra volt örömteli az a tény még, hogy a felcsendülő zenék élő hangszereken szólalnak meg, tisztes milicista nóták támogatják a háborút, s bár szubjektív kategória, érzésem szerint remekül sikerültek. Ha nagyon szőrszálhasogató lennék, a magyar szinkron hiányát tudnám felróni, ki tudja, idővel talán az is belekerül, ellenben minden felirat magyarul köszönt vissza ránk, ami azt hiszem el is várható a DR-től.
Lényegében ez lenne a War Front – a rengeteg ötletes egység, kiegészítve speciális monstrumokkal, valamint a hősök érdekes kalandozásai, ha nem is forradalmian új, de korrekt kis RTS-t eredményeztek. A régi nagyok hangulatának felidézése miatt meg tudjuk bocsátani neki a kis számú újítást, a jól bevált recept ma is remekül működik.
Az előző bekezdés okoskodása alatt a War Front készségesen feltelepült a szerkesztőségnek dedikált lemezről. A játék, mint az már kitalálhattátok, a második világháborúba kalauzol el bennünket – ám mielőtt bárki csömört kapna ezt olvasva, leszögezem, hogy ez csupán a hátteret szolgálja, a War Front jócskán túlmutat a történelemkönyvek béklyóin.
A fordulópont
A játék konfliktusa ugyanúgy alakult ki, mint ahogy azt annak idején megtanultuk. A világválságban megrengett világ épp kezdett talpra állni, Amerika bebetonozta gazdasági erejét, a németek meg továbbra sem tudtak mit kezdeni hatalomvágyukkal. Utóbbi miatt, Hitler tömeghipnózisával megfejelve, elkerülhetetlenül kitört a második világháború. A kulcsmomentum, ahonnan a történések más irányt vesznek, a brit megszállás idején következik be. A németek beveszik Londont, majd speciális bázist hoznak létre, ahol az elnyomáshoz szükséges szuperfegyvereiket gyártják. A teán nevelkedett derék helybéliek önmaguk képtelenek orvosolni a helyzetet, így amerikai segítséghez fordulnak. Az Egyesült Államok hasonló futurisztikus haditechnikával rendelkezik, mint a germán srácok, és a demokráciát mindig szem előtt tartó nemzet készségesen a szigetország segítségére is siet (tehát szó sincs semlegességi nyilatkozatról). A fordulópont után indul a játékbeli kampánysorozat, bármelyik felet válasszuk is. A történet további alakulását a két szembenálló fél hadseregeiben ténykedő hősök által, átvezető videók képében fogjuk megismerni. Megannyi fordulat tarkítja a cselekményt a továbbiakban, melyeket nem szeretnék előre lelőni, röviden a lényeg: egyre több nemzet segít majd a szövetségeseknek, valamint a két főszereplő, Lynch (szövetséges) és Hellmann (német) kalandjai egy ponton összefonódnak – de hogy mindez miért is történik, annak kiderítését rátok bízom.
Annyi biztos, hogy az alternatív elképzelés remek alapot szolgáltat a játékhoz, és a megtörtént eseményektől való elrugaszkodás garantálja azt, hogy egyáltalán ne tudhassuk előre, mi vár ránk a hadjárat során, maximum sejteni lehessen várható fordulatokat.
Hadjárat
A választható három játékmódból a hadjáratot elindítva tizenegy küldetés vár ránk mindkét oldalon. Játékmenetét tekintve a War Front a klasszikus RTS hagyományokra épül. A nagynevű elődökből merít elemeket, mint a C&C vagy az Age of Empires, és ezek arányával korrekt módon bánik. A feladatunk többnyire a terep teljes megtisztítása, de lesznek védekező és kommandós misszióink is. A játék tempója igen pörgős. Az épületek viszonylag gyorsan felépülnek, az egységek szintúgy hamar kisétálnak az épületek kapuján, de az ellenség se hagy nyugtot nekünk állandó zaklatásaival. Ezt a sebességet erősíti még az, hogy az irányítópulton lévő egyik gomb az összes épület javítását kezdi meg, míg egy másikkal az automatikus gyártás parancsa adható ki az adott üzemnek. Ezzel ellentétben a pályán való haladás lassabb tempóban zajlik, így adva elegendő időt a taktikázásra, vagy a megfelelő védelem kiépítésére. A sikeres küldetéshez az aktuális helyszín elsődleges misszióit kell sikeresen teljesíteni, melyekből akad jócskán. Akiknek még gyorsabban jár a kezük, másodlagos feladatokat is elvállalhatnak, amiknek az elvégzése némi plusz haderőt, esetleg nehezítést, vagy a végértékelésnél fényesebb medált jelent, de teljesen figyelmen kívül hagyva ezeket is sikeresen letudható egy adott szint.
Az ismert formulákat pár okos újragondolással valósították meg. Az első, ami szembetűnhet, hogy minden harci járművünk, katonánk folyamatosan tapasztalati pontokat szerez, magyarán kismértékben ugyan, de erősödik, épül, szépül. Bár egységeink relatíve kevés találattól az enyészeté lesznek, egy-két erősebb csapatot így is felspécizhetünk magunknak, ha nagyon vigyázunk rájuk. Az épületek is fejlődnek technológiai szinteken át, hasonlóan, mint az "Age of..." sorozatban – aminek eredményeként a létesítmények produktumának tudása vagy teljesítménye növekszik. Radarnál például nagyobb hatósugarat eredményez a bővítés, a barakknál pedig a katonák lesznek képesek például ellenséges épületeket elfoglalni (ami roppant hasznos lehet akkor, ha erőforrás szűkében vagyunk).
A másik újítás a programban az FPS/TPS nézet. A belső nézőpont a tank-, valamint légelhárító tornyok, bunkerek esetében aktiválható; ilyenkor mi magunk lőhetjük halomra az ellenséget. TPS nézet esetén pusztán a járművek közeli követésére van lehetőségünk, támadást a hagyományos módon hajthatunk végre velük.
Az egységek számukat és fajtájukat tekintve igen széles skálán mozognak. A készítők szerencsére nem csak a história szálaitól tértek el, de a kornak megfelelő fegyverek tárházát is kibővítették, akárcsak a Battlefield 1942 Secret Weapons kiegészítőjében. Ezek egy része akkortájt papíron valóban létezett, de akadnak teljes egészében a fantázia szüleményeinek számító tömegritkító alkalmatosságok is. A prototípusok kreatív megvalósításának köszönhetően a speciális egységek jól illenek az adott nemzet arculatához. Az amerikaiak pajzsgenerátora, vagy a nácik hanghullám tankja nem érezhető túlságosan elvontnak, a valótlanságuk ellenére sem. Apropó arculat: a küzdő felek egységei nagyban eltérnek egymástól, ami már a bázis kialakításakor is szembetűnhet. A szövetségesek összes létesítménye önellátó energia szempontjából, míg a német oldalon erőművekre lesz szükségünk a laktanya üzemeltetéséhez. Az erőforrás begyűjtésére négyféle lehetőség áll a rendelkezésünkre: kinyerhetjük roncstelepekből, elfoglalt bankokból, olajfúrótornyokból, az elfoglalt épületek eladásakor és a néha ledobott segélycsomagokból is.
Az egységek nagy számának hála a kései missziókban is lesz új bevetendő, kipróbálandó eszközünk, de már az elsőn is belekóstolhatunk mindegyik típus (gyalog, földi, légi) egy-két fajtájába. A hagyományos tankokon, repülőkön és katonákon felül bevethetünk jetpackes röpködő kommandósokat, zeppelint, és bárhova ledobható ejtőernyősöket, hovatovább a hadsereg morálját javító vodkadílert is (igaz, ő a szovjet oldalon ténykedik, ami csak többjátékos módban érhető el választható nemzetként).
A már említett hősök a kulcsfigurái ténykedésünknek. A harcok alatt szintén folyamatosan fejlődnek, ám sokkal erősebbek a többi katonánál és az életerejük is újratöltődik. Népenként három hős tűnik fel a kampány során, mindegyikük három skillel (aktív, öröklött, passzív) és egy aurával rendelkezik. A négy képesség karakterenként eltérő, melyek lehetnek átmeneti kunsztok, mint Anna Herzog vonzereje (a csábos pillantás folyományaként harminc másodpercig senki nem képes megtámadni őt), vagy harc közbeni állapotokat javító képességek (gyorsítandó a közelben lévő egységek javítását, gyógyítását és hasonlók). A tudásukon felül ők leginkább humoros kommentárjaikkal dobják fel a hangulatot, és a küldetéseken belüli részfeladatokat közvetítik feléjük egyéb parancsnokok a háborúban.
Online
A játékmenet nagyban változik, ha multira adjuk a fejünket. Ahogy már említettem, a szovjet erők megjelenése adja a legfőbb vonzerejét a többjátékos módnak, ugyanis ez a nemzet is ugyanolyan mélységében van kidolgozva, mint a másik kettő, viszont csak Csata vagy Online módban tapasztalható ki. Több mint 20 térkép áll a rendelkezésünkre itt, ahol három játékmód található: Deathmatch, Team Deathmatch és a Who is Who. Utóbbi azt takarja, hogy minden játékos (legyen az gépi, vagy élő személy) a saját, többiek által nem ismert elsődleges küldetéseinek végrehajtásán fáradozik, így a nyertes az ezeket elsőként teljesítő résztvevő lesz. Deathmatch-ekben is más és más módon érhető el a győzelem, mely feltételek előzetesen állíthatóak be. Megadható, hogy az ellenséges egységek teljes lerombolása esetén hirdessenek győztest (Felkutatás), de a kikötés lehet még pusztán csak az ellen épületeinek a szétzúzása (Rombolás), illetve az összes terület elfoglalása és azok tartása bizonyos ideig (Hódítás). A térképeken maximálisan tíz játékos eshet egymásnak, és öt lehet egymással kooperációban. Ahogy a játék hadjáratára, a multira hatványozottan igaz a sebes tempó. Tapasztalatlanként bekerülve pár gyakorlottabb arc darálójába villámgyorsan a teljes megsemmisüléshez vezet, tehát célszerű jól megválasztani, kik ellen próbálunk szerencsét.
Külcsín
A végére hagytam a látnivalókat, persze véletlenül sem azért, mert bármi gond lenne velük. A játék motorja igen jó sebességgel futott nálam a legmagasabb beállítások mellett is, ami manapság nagyszerű teljesítmény, dicséretes, hogy a kód korrektül van optimalizálva régebbi vasakra is. A grafikára egyébként nem lehet panaszunk. Ugyan nem Company of Heroes szintű, de szépen, részletgazdagon felépítettek a helyszínek, melyet tisztességesen „bekoszoltak”, hiteles háború dúlta környezetet kialakítva ezzel, elkerülve a steril „minden vadonatúj” érzést. A táj mellett az épületeink, egységeink is aprólékosan vannak kialakítva, animálva. A barakkban a katonák keményen edzenek, gyártáskor láthatóan felhasználódik egy erőforrás-csomagunk, s mindemellett külön öröm nézni, ahogy az épületeink felhúzásukkor gyorsított folyamatként kiemelkednek a földből, megannyi sietős és aprólékos építési részfolyamat közben. Az már csak hab a tortán, hogy a pályák összes épülete lerombolható, a fák, ha a járműveink útjába kerülnek rendre kidőlnek, s akkor a szuperfegyvereket kísérő látványos robbanásokról még nem is beszéltem. Tudva, hogy mindezt külföldi kollégáikhoz képest jóval kisebb büdzséből hozták össze a srácok, külön dicséretet érdemel az alapos, lelkiismeretes munkáról árulkodó látványvilág. Lehet hogy csak számomra volt örömteli az a tény még, hogy a felcsendülő zenék élő hangszereken szólalnak meg, tisztes milicista nóták támogatják a háborút, s bár szubjektív kategória, érzésem szerint remekül sikerültek. Ha nagyon szőrszálhasogató lennék, a magyar szinkron hiányát tudnám felróni, ki tudja, idővel talán az is belekerül, ellenben minden felirat magyarul köszönt vissza ránk, ami azt hiszem el is várható a DR-től.
Lényegében ez lenne a War Front – a rengeteg ötletes egység, kiegészítve speciális monstrumokkal, valamint a hősök érdekes kalandozásai, ha nem is forradalmian új, de korrekt kis RTS-t eredményeztek. A régi nagyok hangulatának felidézése miatt meg tudjuk bocsátani neki a kis számú újítást, a jól bevált recept ma is remekül működik.
