Oldalnézetes ugrálós játék főhősnek lenni nehéz kenyér. A régi korokban, amikor még a platformjátékokat simán csak játéknak hívták, olyan minőségi konkurenciával kellett felvenni a versenyt, mint Márió és holdudvara, Sonic vagy Crash Bandi. Napjainkban viszont a játékstílus a perifériára szorult; az indie-hullám frissítette ugyan a felhozatalt, de ettől függetlenül csak nagyon jó ötletekkel és még jobb kivitelezéssel lehet rávenni a játékosokat, hogy fizessenek egy programért, mert többet kapnak, mint amit egy ingyenes flash-játék nyújt. A Vessel esetében elsősorban ezt kerestem -- de ami a legfontosabb: meg is találtam.
A történet szerint egy bukott tudóst irányítunk, aki megalkotta a fluro névre keresztelt, folyadékalapú, enyhén értelmes lényeket, amiket üzemek automatizálásában hasznosítottak. Nagy sikert aratott, de végül teremtményei sok bajt okoztak, ezért új munkába kezdett. Egy baleset során ezek a kis átkozottak kizárták a laborjából, és mindent gépet elrontanak, minden ajtót bezárnak. A cél, hogy a masinákat újra működésbe hozzuk, majd befejezzük a kutatást.
A játékmenet mozgatórugója a folyadékok manipulációja. Úgy érhetünk célt, ha a pályákon minden folyékony halmazállapotú anyagra rákényszerítjük az akaratunkat, hogy -- a legtöbb esetben szó szerint -- új mederbe tereljük a dolgokat. Ebben segítségünkre van egy speciális szerkezet, amit a különböző folyadékok mozgatására használhatunk (tulajdonképpen egy tartály, slaggal meg szivattyúval), valamint a magok, amikből létrehozhatjuk a flurókat, hogy elforgassák a karokat, megnyomják a kapcsolókat. A szinteken végighaladva kétharmad részt logikai (a kis lényeket és a hátunkra szerelt locsolócsövet bevetve), egyharmad részt ügyességi feladatokat kell végrehajtanunk a továbbhaladáshoz.
A rejtvények nem pofonegyszerűek, de soha nem válnak frusztrálóan nehézzé sem. Általában meg kell állnunk néhány másodpercre, hogy átgondoljuk, mit kéne tenni, de saját tapasztalatomból kiindulva nem szükséges a fórumokat és videómegosztókat böngésznünk egy-egy megoldásért -- már csak azért sem, mert a pályák sok esetben úgy vannak felépítve, hogy továbbhaladhatunk a következő pontig, majd később újult erővel térhetünk vissza. Minél előrébb járunk, annál újabb és újabb eltérő tulajdonságú lényeket alkothatunk, valamint az útközben talált protoplazma nevű folyadékkal, új alkatrészekkel szerelhetjük fel vízipisztolyunkat, így a feladványoknak is folyamatosan bővülő fegyvertárral foghatunk neki.
Akik először a százalékokat nézik és csak utána a szöveget, azoknak el kell mondanom, hogy a grafikára muszáj volt egy kilencven közelit beírni. Az, amit ebben a játékstílusban látványban hoznia kell egy programnak, itt megvan; a terep és tudósunk jól kidolgozott, a fények jól mozognak, mindent látunk, amit kell. A fizika jól működik, ami folyékony halmazállapotú anyagokról és ezek manipulációjáról lévén szó a minimum. Bár emberünk bármilyen magasságból sértetlenül lezuhanhat, ebből semmilyen előnyünk nem származik -- a játékidő hosszát nem az elhalálozások száma vagy a tizedmásodperces pontossággal kivitelezett ugrások fogják megszabni.
A játékmenet hangjaiban semmi egyedit nem találunk. Lábdobogás fémpadlón, ajtók nyílnak, kapcsolók kattannak, és persze folyik a víz. A zene viszont már más lapra tartozik. A készítők egy Jon Hopkins nevű angol úriember számait használták fel. Bevallom, első hallásra azt hittem, hogy egy, külön a játékhoz készített darabról van szó, de nem: különböző albumairól van összeválogatva, ennélfogva nem csak önállóan állja meg helyét, de a látványhoz és a játékmenethez is tökéletesen illeszkedik, ezek pedig együttesen páratlan hangulatot teremtenek.
Összességében egy érdekes ötletből remek kis játék született, ami hangulatával és az egyedi megközelítésével könnyen megragadhatja a játékosokat. Attól függetlenül, hogy tulajdonképpen logikai rejtvényeket kell megoldani, változatos, gördülékeny és sok játékórát tartogat számunkra. Egyetlen valódi negatívummal szolgálhatok -- ami a műfaj sajátja --, hogy egyszeri végigjátszás után már mindent láttunk, ezért az újrakezdés valószínűsége közel nulla. Az egyszeri viszont erősen ajánlott.
Folyjunk bele
A történet szerint egy bukott tudóst irányítunk, aki megalkotta a fluro névre keresztelt, folyadékalapú, enyhén értelmes lényeket, amiket üzemek automatizálásában hasznosítottak. Nagy sikert aratott, de végül teremtményei sok bajt okoztak, ezért új munkába kezdett. Egy baleset során ezek a kis átkozottak kizárták a laborjából, és mindent gépet elrontanak, minden ajtót bezárnak. A cél, hogy a masinákat újra működésbe hozzuk, majd befejezzük a kutatást.
A játékmenet mozgatórugója a folyadékok manipulációja. Úgy érhetünk célt, ha a pályákon minden folyékony halmazállapotú anyagra rákényszerítjük az akaratunkat, hogy -- a legtöbb esetben szó szerint -- új mederbe tereljük a dolgokat. Ebben segítségünkre van egy speciális szerkezet, amit a különböző folyadékok mozgatására használhatunk (tulajdonképpen egy tartály, slaggal meg szivattyúval), valamint a magok, amikből létrehozhatjuk a flurókat, hogy elforgassák a karokat, megnyomják a kapcsolókat. A szinteken végighaladva kétharmad részt logikai (a kis lényeket és a hátunkra szerelt locsolócsövet bevetve), egyharmad részt ügyességi feladatokat kell végrehajtanunk a továbbhaladáshoz.
A rejtvények nem pofonegyszerűek, de soha nem válnak frusztrálóan nehézzé sem. Általában meg kell állnunk néhány másodpercre, hogy átgondoljuk, mit kéne tenni, de saját tapasztalatomból kiindulva nem szükséges a fórumokat és videómegosztókat böngésznünk egy-egy megoldásért -- már csak azért sem, mert a pályák sok esetben úgy vannak felépítve, hogy továbbhaladhatunk a következő pontig, majd később újult erővel térhetünk vissza. Minél előrébb járunk, annál újabb és újabb eltérő tulajdonságú lényeket alkothatunk, valamint az útközben talált protoplazma nevű folyadékkal, új alkatrészekkel szerelhetjük fel vízipisztolyunkat, így a feladványoknak is folyamatosan bővülő fegyvertárral foghatunk neki.
Csak profilból
Akik először a százalékokat nézik és csak utána a szöveget, azoknak el kell mondanom, hogy a grafikára muszáj volt egy kilencven közelit beírni. Az, amit ebben a játékstílusban látványban hoznia kell egy programnak, itt megvan; a terep és tudósunk jól kidolgozott, a fények jól mozognak, mindent látunk, amit kell. A fizika jól működik, ami folyékony halmazállapotú anyagokról és ezek manipulációjáról lévén szó a minimum. Bár emberünk bármilyen magasságból sértetlenül lezuhanhat, ebből semmilyen előnyünk nem származik -- a játékidő hosszát nem az elhalálozások száma vagy a tizedmásodperces pontossággal kivitelezett ugrások fogják megszabni.
A játékmenet hangjaiban semmi egyedit nem találunk. Lábdobogás fémpadlón, ajtók nyílnak, kapcsolók kattannak, és persze folyik a víz. A zene viszont már más lapra tartozik. A készítők egy Jon Hopkins nevű angol úriember számait használták fel. Bevallom, első hallásra azt hittem, hogy egy, külön a játékhoz készített darabról van szó, de nem: különböző albumairól van összeválogatva, ennélfogva nem csak önállóan állja meg helyét, de a látványhoz és a játékmenethez is tökéletesen illeszkedik, ezek pedig együttesen páratlan hangulatot teremtenek.
Ahogy van
Összességében egy érdekes ötletből remek kis játék született, ami hangulatával és az egyedi megközelítésével könnyen megragadhatja a játékosokat. Attól függetlenül, hogy tulajdonképpen logikai rejtvényeket kell megoldani, változatos, gördülékeny és sok játékórát tartogat számunkra. Egyetlen valódi negatívummal szolgálhatok -- ami a műfaj sajátja --, hogy egyszeri végigjátszás után már mindent láttunk, ezért az újrakezdés valószínűsége közel nulla. Az egyszeri viszont erősen ajánlott.
