Ez mondjuk valahol benne volt a pakliban, a Futuremark eddig ugyanis kizárólag olyan címeket dobott piacra, melyek bár igyekeztek újdonságot csempészni műfajukba, végül zavaró apróságok során csúsztak el (a Shattered Horizons gravitációmentes FPS-e pl. sokáig híján volt a dokumentációnak, és pályákban sem bővelkedett). Sajnos ugyanez a helyzet a tower defense játékok sorát gyarapító Unstoppable Gorggal is...
„Támad a Mars!”
...helyesebben az X-bolygó, az 1950-es évek amerikai sci-fi „mozicsodáit” parodizáló intro ugyanis egy felemás sikerű kapcsolatfelvétellel nyit, melynek végén a planéta nem túl bizalomgerjesztő őslakosai indítanak támadást az emberiség ellen. No persze a földlakókat sem kell félteni, a hadiipar ugyanis propagandafilmbe illő gyorsasággal kezdi ontani a védelmi eszközöket: ennek végeredménye egy rakás, fegyverekkel megpakolt műhold, melyekkel 21 pályán lőhetjük darabokra a Gorg söpredék inváziós flottáját. A pályákat a sztorit előregördítő átvezető filmecskék kötik össze, melyek simán a játék legerősebb részei: a szándékosan gagyi, erősen túljátszott mozik remekül aládolgoznak a bájos ötvenes évekbeli sci-fi miliőnek, a kezelésbe vehető tornyok és a darabokra lőhető ufók pedig szintén eme művészi irányvonalat követik, szóval ezen a téren nincs gond, a képi világ csillagos ötös.
Műholdas kapcsolat
Maga a játékmenet a klasszikus tower defense vonalat követi, magyarán megvásárolható épületekkel kell bevédenünk egy objektumot a jelölt útvonalakon érkező hordákkal szemben – a csavar abból adódik, hogy a műholdakat keringési pályákra rakjuk, melyeken pozíciójukat szabadon módosíthatjuk, így egy újabb horda megjelenésével elég (lenne) csak a meglévő műholdakat átmozgatni. Ezek három kategóriába sorolhatók: a védelmi műholdak lőnek mindenre, ami mozog, a napkollektorok pénzt gyűjtenek, míg a kutatólaborok a pálya teljesítése esetén kutatási pontot adnak, melyek segítségével a már elérhető tornyokat tápolhatjuk fel. Ellenfeleink hasonlóan változatos gépparkkal rendelkeznek, bár itt a kínálat a szokásos: böhöm és lassú műholdromboló, a cél felé igyekvő gyors, de gyenge, vagy épp a kettő közötti közepes ellenfelekkel gyűlik meg a bajunk. Természetesen mindegyikükre van gyógyír, így érdemes a start előtt áttanulmányozni, hogy miféle ufókkal is zajlik majd a kapcsolatfelvétel – azaz érdemes lenne, ha az egységek leírása helyes lenne, sokszor viszont nem ez a helyzet: több ellenfél is van, pl. akiket a leírás szerint kinetikus fegyverekkel kell halomra lőnünk, miközben az energiafegyverek sokkal hatásosabbak ellenük...
Összecsapott támadás
A fenti pongyolaság azonban csak a legkisebb probléma az Unstoppable Gorgban – az igazi gond abból fakad, hogy a Futuremark lelkesedése csak a képi világ és a keringési pályás megoldás kidolgozására volt elegendő, a játék többi része így közel sem kapott annyi figyelmet, mint kellett volna. Az első probléma a kiegyensúlyozatlanság: a négy nehézségi szintből az első nevetségesen könnyű, míg a második már brutálisan nehéz, miután nélkülözi a fokozatosságot: a játék harmadától a kezdeti könnyű pályákat minden átmenet nélkül hatványozottan nagyobb flotillákat felvonultató szintek követik, a szadista váltástól pedig erősen megcsappanhat az ember harci kedve. A legnagyobb problémát mégsem ez, hanem a taktikázásnak fügét mutató útvonalváltás jelenti. A játék ugyanis semmilyen módon nem jelzi előre, hogy új irányból kapjuk a fejünkre a csészealjakat: amint megjelenik a zöld irányvektor, rögtön megindulnak az ufók is, melyet a meglévő műholdak gyors és izzasztó átrendezése követ, rosszabb esetben pedig egy rakás káromkodás, ha nincs az adott hullám tagjai ellen megfelelő műholdunk egyik röppályán sem (a meglévők eladása meg nem játszik, mivel nevetségesen kevés pénzt kapunk értük). A megoldást így a pályák előzetes betanulása (vagy épp a vakszerencse) jelenti, ami számomra elfogadhatatlan.
Félreértés ne essék, én szeretem, ha egy játékban tényleg meg kell izzadni a sikerért, az UG azonban nem a felkínált kihívás miatt izzasztó – csupán a fentebb felsorolt átgondolatlanságok teszik azzá. Egy eredeti, felettébb stílusos tower defense játékról van szó, amely pár peccs után jó esetben sokkal szórakoztatóbbá válhat; addig viszont csak a műfaj veteránjainak és mazochistáknak merem nyugodt szívvel ajánlani.
