Az idei ősz nem szűkölködik remek játékokban, de legjobban talán az FPS-ek kedvelői találják meg a számításaikat. Mindegy, hogy melyik stílust szeretjük, a Bioshocktól a Crysisig, a Call of Duty 4-től a Halo 3-ig megannyi remek játék rabolja a szabadidőnket. Ha multizni akarunk, akkor sincs gond, egyrészt az említett címek nagy része is remek opciókat kínál, másrészt meg a Quake Wars és az UT3 személyében direkt erre kitenyésztett alkotások is érkeztek. Utóbbiból egy majdnem végleges, már magyarított verziót volt szerencsénk tesztelni a hazai forgalmazó CD Projekt bázisán.

Net nélkül

Számomra kicsit hihetetlen adat, de hát az Epic csak nem hazudik: mindenesetre Jeff Morris producer azt mondta nekünk a Games Convention alkalmával, hogy az UT2004 több millió vásárlójának mintegy fele sosem próbálta ki online a játékot, tehát néhány LAN-megszállottat leszámítva ez azt jelenti, hogy százezrek csak egyedül Unrealeznek, botok ellen. Az ő kedvükért fejlesztettek a program egyjátékos-módján. Nem igazán tudtam, hogy mit várjak ettől, mert ugyan kijött a netre pár átvezető videó, ami legalábbis sztorit sejtetett, nem tudtam elképzelni, hogy maguk a küldetések nem botok elleni viadalok lesznek. Hát, jól éreztem… Lényegében arról van szó, hogy van rengeteg botok ellen megharcolandó meccs, melyek közül egy világtérképen választhatunk (az első cirka tíz meccs még adott, addig nem lehet választani), és ezeket néha átvezető videók kötik össze. Ezek megdöbbentően jól vannak elkészítve, tehát nem a „két böszme nagy, páncélos fickó beszél egymással szemben állva” sémát követik. Van benne akció, párbeszédek, meg nagymellű csajok – szóval egy nagy adag tesztoszteronbomba az egész. Megteremtik az alaphangulatot, ami nem is árt, mert a sztori nagyjából a „szemét idegenek szétkapták a falunkat, ezért kapát, kaszát és rakétavetőt pakolunk a hátizsákba, és hozzálátunk bosszút állni” sémát követi. Jó, közben bejön még a szintén szétlövendő státuszú Axon cég is a partiba. Nyilván, nem pont az Unreal Tournamenttől vártam, hogy hüppögésre késztetően érzelmes sztorit fog felmutatni, szóval én teljesen elégedett voltam ezzel is – csak azt sajnáltam, hogy sokszor vagy nyolc-tíz pálya is eltelik átvezető jelenet nélkül.


Mert maguk a pályák amúgy a szokásos botmeccs vonalat követik (ezért aztán LAN-on vagy neten bekapcsolódhatnak a haverok is), persze változatos megoldásokban. Néha egy társunkkal kell három idegen ellen deathmatch-ben bizonyítani, máskor meg nagy ívű Warfare összecsapásokban veszünk részt. Az előző rész utasításos rendszere (v gomb, az újoncok kedvéért) megmaradt, tehát kicsiny seregünknek lehet parancsokat kiadni, de azért jó ha tudjuk, itt bizony 80%-ban rajtunk múlik a dolog. Néhány pálya leküzdésével kártyákat szerezhetünk, ezeket kijátszva egy meccsre mindenféle bónuszokat kapunk, például több életerőt, több csapattagot, vagy éppen gyengébb ellenfeleket.

Az egyjátékos-mód önmagában nem állná meg a helyét, akárhogy is tálalják (pedig nagyon jól csinálják!), az attól még botok ellen vívott csaták sorából áll, de tény, hogy fejlődött a dolog. Az különösen tetszett (az annyira rossz, hogy az már jó elvét követve), hogy megpróbálták az FPS-ek minden irreális dolgát megmagyarázni. Hogy mitől éledünk fel, ha szétflakcannonoznak minket? Van nálunk hordozható újraélesztő, a deathmatch ezek elfogytáig tart. És miért foglalkoznak értelmes emberek zászlók rablásával a hagyományos háborúk helyett? Hát mert azok valójában kis szerkezetek, melyek az újraélesztőknek adnak erőt: ha elveszel hármat az ellenféltől, nem éledhetnek újra, ezért nyerjük meg a meccset.

Online csatatér

Egyedül is játszható tehát az új UT, ráadásul szórakoztató is. Ezen túl két másik dolog miatt is mindenképpen megéri végigjátszani: egyrészt a remek videók miatt, másrészt meg azért, mert úgy oldották meg, hogy bemutasson minden pályát és fegyvert. A missziók előtt, töltés közben (amik e nélkül bizony hosszadalmasnak tűnnének) ugyanis kis előadásokat hallhatunk a következő helyszínről (viszont ha még egy játék elmagyarázza nekem, hogy a CTF-ben zászlókat kell rabolni, akkor valakit lerakétavetőzök!). Ez főleg a Warfare és a trükkösebb CTF-küldetéseknél fontos, hiszen ezek végre már nem csak abban különböznek, hogy barlangban vagy épületben járunk-e, hanem mindnek van valami sajátossága is (visszatér néhány régi kedvenc is, ezek persze általában megmaradtak klasszikus formában). Ráadásul az újoncok kedvéért kis (kikapcsolható) nyilak mutatják az irányt az ellenséges zászló vagy éppen bázis felé.

Aki kipróbálta a netre felrakott bétaverziót, az is látta ezt: az egyik DM-pályán a szokásos öldöklést időnként felborította, hogy egy Darkwalker jármű (háromlábú, veszettül erős lépegető) jelent meg az egyik sarokban. Ilyenkor mókás lehet felülről nézni a csatateret: először mindenki mindent félredobva rohan a tuti gépért (egy lövés, minimum egy frag), viszont amint az első ember eléri, mindenki azonnal igyekszik eltűnni a környékről. Ilyen extrák rengeteg pályán akadnak, van, ahol egy tank megfelelő helyen történő leparkolásával kinyithatunk egy kaput a többi járműnek, van, ahol másodlagos kontrollpontok elfoglalásával extra védelmi ütegeket nyithatunk meg, vagy éppen az ellenfél bázisát foszthatjuk meg néhány védelmi berendezéstől, esetleg faltól.

Sajnos, ahogy azt néhány számunkban megírtuk, a Bombing Run, a Domination és az Assault pályáknak búcsút kellett mondani – a magam részéről ezt nagyon sajnálom, anno mindhárommal remekül szórakoztam. Sebaj, majd a modder brigád újraalkotja ezeket, legalábbis én nagyon bízom benne…

Két új üzemmód van, az egyik a járműves zászlórablós vCTF (ez mondjuk inkább variáció, mintsem önálló játékmód, de mondjuk a fantasztikus, repülős pálya miatt ezt megbocsátjuk), illetve az Onslaught mód továbbfejlesztése, a megannyi változaton és néven átment Warfare. Itt mindkét csapatnak van egy-egy kis gömbje, amelyet barokkos túlzásként hívhatunk bázisnak is – ezt kell elpusztítanunk, illetve megvédenünk. A bázis csak akkor lesz sebezhető, ha az oda vezető kis kontrollpontokat is elfoglaljuk. A jobb felső sarokban megjelenő térképen mindig látható, hogy melyik bázis épp kinek a birtokában van, így mindig tudjuk, hova érdemes sietni egy kis közbeavatkozás céljából (kivéve persze, ha olyan barmok vagyunk, akiknek a kedvenc szórakozása, hogy elmennek az ellenséges bázisig, azt addig lövik, amíg még a pisztolyból is ki nem fogy a lőszer, és nem értik, hogy miért nem történik semmi… nem vicc, láttam ilyet!). A pályák változatosak, különlegesek – az egész aprótól (a bázisok között egyetlen kontrollponttal) a hatalmasig (több elágazó útvonal, extra dolgokat eredményező pontokkal) mindenféle akad.

Amiben a Warfare több, mint az Onslaught, az az, hogy kis energiabogyók termelődnek a bázisunkon, melyeket a hátunkra véve és azt elcipelve egy kontrollponthoz, azt azonnal elfoglalhatjuk, akkor is, ha az ellenségnek már kiépült ott a kis bázisa (egy elfoglalt kontrollpont köré cirka egy perc alatt épül ki a másik fél által lerombolható védőréteg, e folyamatot a linkgun másodlagos lövésével gyorsíthatjuk). Egyszerre mindig csak egy ilyen energiabogyó van egy csapatnál, ha a cipelőjét lelövik, akkor az a földre esik, és 20 másodperc múlva visszakerült a központra. Életünk feláldozásával megsemmisíthetjük az elejtett golyóbist, ez persze főleg akkor hasznos, ha az egy kontrollpont közelében van, és várható, hogy a rosszfiúk elérik az idő lejárta előtt.

Újítások?

Beszéltünk már az egyjátékos módról, és bízhattok benne, a grafikáról is fogok áradozni – mi újdonság maradt még? A játékmenet lényegében nem változott, ugyanaz a villámgyors, ugrándozós taktika kell ide is, mint eddig. Megmaradtak az extra játékmenetbeli dolgokat bekapcsoló mutatorok (az instagib most is a hatalmas, gúnyos kacagások záloga, aki meg akar tanulni célozni, próbálja ki egy 32 fős pályán…). A fegyverek is maradtak ugyanazok, egyedül a közelharci impact hammer szerepe változott meg kicsikét. A mesterlövész puskával továbbra is élmény fejeket lerobbantani, a rakétavető továbbra is hármasával eregeti a skulót (Sasa végtelen bánatára), a flak cannon meg nálam a klasszikus BFG és láncfűrész mellett minden idők legjobb fegyverei között van – mandinerből szeletelni, az a jó móka!

A járművek száma megduplázódott, de az újak, a necris faj fekete cuccai inkább csak kis változatosságot hoznak, mintsem forradalmat – annak ellenére is így van ez, hogy némelyik gép megújult, új támadásokat kapott. A lépegető persze zseniális, de a többi cucc inkább a klasszikus gépek lebegő és tüskés verziója. Kicsit talán mintha erősebbek lennének, de mondom, ez azért nem jelent óriási változásokat. Annál inkább a légdeszka, amiről idősebbeknek minden bizonnyal a Vissza a jövőbe 2 film jut az eszébe, a fiatalok pedig vélhetően a névből is beazonosítják: egy deszka, ami lebeg, és lehet vele suhanni. A Q gomb megnyomásával aktiválhatjuk, egy nagyobb löket nyomán pedig hatalmasat tanyálunk vele (és az esetleg cipelt zászlót is elhajítjuk) – de még így is megéri, mert hihetetlen sebességgel lehet vele suhanni, és ugrani is óriásikat lehet vele. Kicsit persze kell tanulni a kormányzást, de két óra után már a szűk folyosókon is vígan manővereztem vele. Ez egyébként a translocator kiváltására született, vagy az használható az adott pályán, vagy ez. Apropó, a translocatornál annak nagyon nem örültem, hogy már nem lehet valakit „szétteleportálni”, vagy legalábbis nagyon nem akart összejönni, pedig higgyétek el, próbálkoztam.

Kis újdonságnak számít a négy faj, melyek egyenként három-négy klánt tartalmaznak – játékmenetbeli eltérések nincsenek közöttük, viszont a Sims-kedvelő Unrealesek (mind a ketten) órákig alakítgathatják karakterüket, válogatva sapkák és szemüvegek, hegek és páncélok között.

Bizonyít a motor

Noha már PC-n is sok olyan játék volt, melyet az új Unreal-motor hajtott meg, az UT3 (és a következő hónapban tesztelt Gears of War) olyan, mintha egy kategóriával fejlettebb lenne ezek nagy részénél. A Bioshock persze lenyűgözően nézett ki, de ha az új Medal of Honort vagy a Strangleholdat nézzük, már közel sem ilyen durva a látvány – az ember akár azon is elgondolkodhat, hogy vajon nem csak legenda-e az Unreal motor hihetetlen ereje.

Na az Epic csattanós választ adott minden kételkedőnek: hihetetlenül durva, amit ők ki tudtak hozni saját alkotásukból. Nyilván van némi előnyük a saját pálya miatt, de az biztos, hogy az engine-nek nem kell jobb cégér az UT3-nál! A grafikusok végre kiélhették összes fetisizmusukat, így a karakterek néha hajmeresztő szerkóban bukkannak fel – még az emberi csapat tagjai között is van pár fura alak: kinek arcpiercingjei vannak, kinek meg fejtetoválása és bőrlebernyegekkel felturbózott harci páncélja. Netes fórumokon mostanában úgyis divat szidni az Unreal-motort, hogy csak kopasz űrgárdistás játékok készítésére alkalmas – hát az UT3 nem sokat tesz ennek megcáfolására. Persze ez mind nem számít: a lényeg az, hogy a játék baromi látványos lett. Mindegy, hogy egy romos város félig víz alatt levű utcáin küzdünk, egy óriási havas-jeges dombság körül folyik a csata, vagy egy neonfényekkel és lakóházakkal tarkított városban zúzunk, mindenhol rengeteg látnivaló akad – néha épp emiatt múltam ki: rácsodálkoztam valami csodálatosan kidolgozott szoborra vagy hihetetlenül kidolgozott épületre, és persze a nyomorult, kiégett, lélektelen ellenfelek erre fittyet hányva lemészároltak.

Ráadásul ennek a látványnak nem is olyan durva az ára, mint gondolnánk. Azon a gépen, amin a Crysis legmagasabb beállításokkal 20 fps környékén vánszorgott, az Unreal vígan futott; és még a gyengébb konfigurációkon is bőven lehetett skálázni. A szerkesztő az általam kipróbálható verzióból sajnálatos módon egyelőre hiányzott – nem mintha lenne tudásom a használatához, de azért megnéztem volna, hogy most hogy néz ki az a program, amihez én hozzá nem tudok szagolni, mások meg csodákat raknak össze. Mindenesetre ez minden ígéret szerint sokkal használhatóbb lesz, mint eddig, úgyhogy érdemes várni a sok jóságra. Főleg azért, mert lesz új Make Something Unreal verseny, és az egymillió dolláros összdíjazás bizony sokakat képes motiválni. Én tehetség híján inkább csak az újjáéledő Ownage weboldalt fogom nézegetni, amin CliffyB fogja a legjobb pályákat, modokat közkézre bocsátani.

Összkép

Sokáig csodálkoztam rajta, hogy a fejlesztők miért nem árulnak el konkrétumokat a játékról: a hivatalos oldalon például alig van több infó annál, hogy mi lesz a gyűjtői kiadásban (nálunk sajnos nem lesz) és hogy hol lehet azt előrendelni. Aztán a játékot kipróbálva leesett minden: azért, mert túl sok dologról nem lehet beszélni. Ez egy új Unreal Tournament, hűen az eddigi részek hangulatához, játékélményéhez. Persze szebb lett, ami elvárható. Jobbak a pályák, ami szintén magától értetődő. Némileg kidolgozottabb az egyjátékos-mód – ami előtt a háromévnyi fejlesztés után nem esek azért hanyatt. Gondolom, ez úgy tűnik, mintha panaszkodnék – pedig erről szó sincs. Én imádtam az eddigi részeket is, sok száz óra élvezetet jelentett az alap öldöklés, és a változatos modok is – és most némiképp megújulva ugyanez vár rám. Plusz a játék magyarítva, a megszokottnál olcsóbban kerül a boltokba, szóval botorság lenne kihagyni (ezzel tökéletesen egyetértek - Darths). Nem változott sokat, de én pont így imádom – szerintem sokkal jobb, mint a Quake Wars!