Mert alapvetően miről is szól a Trials-sorozat? Ha még soha nem játszottál egyik epizóddal sem (lemondóan tekintünk rád, bár soha nem késő a jó útra térni), akkor a legcélszerűbb azt mondanom, hogy a türelemről. Pont, mint mondjuk, a Dark Souls esetében, itt is a kihívás apró részleteinek felismerése kerül a középpontba, majd ha már látod, mi miatt buksz el újra és újra, akkor jöhet a megoldás, a kísérletezés, az izzadás a rengeteg bukás miatt, az unott gombnyomkodás minden újrakezdésnél, majd a hihetetlen katarzis, mielőtt újra a könnyeid potyognak egy-egy lehetetlennek tűnő feladatnak hála. Na, jó, nem veszem el egyből a kedved, mert azért itt van egy bemelegítő, felvezető szakasz. Az, amikor balról megindulsz az első motoroddal, és az első pályákon nem csinálsz mást, csak nyomod a gázt, nézed a lepkéket, hajkurászod a madarakat, óbégatsz a levegőbe ugratva, lengeted a sapkád és vigyorogsz, mint a vadalma. Igen, ez egy ilyen „fun” videojáték, szinte kizárólag a szórakozásért van, meg a legőrültebb ötletekért. Aztán az egyre őrültebb ötleteket valami más is kísérni kezdi. A kendőzetlen, pokoli, a bőröd alá hatoló kín, amit a cenobiták húskampóval tépnek ki a belső szerveid közül, hogy utána a nyelveddel ízleltessék meg, milyen a fájdalom és a nyomor valódi zamata.
Két keréken a világ körül
De térjünk vissza a szórakozáshoz. Csak mert látom, hogy ahány olvasónk van, annyifelé menekülnek. Na, ha már mindenki visszatért, folytatom. Szóval, a játéktér ezúttal nem különböző szekciókra van bontva, hanem kapunk egy térképet a Föld kontinenseivel, ahol először egy célterület nyílik meg, méghozzá a kezdő kihívásokkal, majd ahogy megoldjuk a pályákat, úgy jönnek a tapasztalati pontok, úgy fejlődik a karakter, aztán a szintlépésekkel nyitjuk meg a további feladatokat is. Először csak robogunk a gagyi kis cangánkon, a tipikus, newbie ruházatunkkal, ugratunk pár kisebbet, beleordítunk a levegőbe, ahogy hullunk alá, alkalmazkodva a fizikához, meg élvezzük a látványt, ami egyébként tényleg nagyon pofás. A küllőkön csillognak a nap fénysugarai, a kerekek önálló életre kelnek, a ruhába belekap a szél, a háttérben mindig történik valami, élettel töltve meg ezt az őrületes hajszát, aminél főképp az idő az ellenfél. Aztán egyre inkább a fizika is. De erre később térjünk vissza.
A Ubisoft egyébként nem lenne Ubisoft, ha nem tanult volna az elmúlt egy-két évből, aminél minden a fejlődésre, szintlépésre, RPG-light elemekre épült fel, no, és persze a testreszabásra, aminek hála mindenki egyedi és ízlésének megfelelő karaktert alkothat. Így aztán minden szintlépésnél ládát kapsz, a ládából dekorációs elemek, motoros tartozékok, ruhadarabok hullanak, plusz némi pénzmag is üti a markod. Minél jobb helyezéseket érsz el, minél több kihívást teljesítesz, annál gyorsabban fejlődsz, és ennek függvényében kapod meg a terület utolsó bajnokságát, a több körös futamot, aminél először az első négy, aztán az első két helyezett közé kell felküzdened magad, hogy legvégül a dobogó legfelső helyén végezz. Plusz megnyílik egy újabb kontinens, a további eseményekkel, amik persze előbb utóbb a nehézséget is emelik. Egészen a csúcsig.
És itt köszön be a pokol, mert míg az elején még vígan hajtasz, maximum akkor megizzadva, ha a platina eredmény a cél, addig a nehézség fokozásával egyre durvább helyzetek jelentkeznek, a helyszínek egyre fifikásabb módon vannak kialakítva, és egyre inkább szükséges a motor kiismerése, hogy a megfelelő pillanatban a megfelelő szögbe húzva irányítsd a kerekeket, a súlypontot, avagy mindent, ami akár csak egy centit is mozdít a bringán. Ez pedig azért sokszor a végletekig hajszolja a türelmed, főleg a Hard fokozat környékén, és aki már játszott bármelyik Trials-epizóddal, az jól ismeri az érzést, amikor már az ötvenedik alkalommal nyom rá az újratöltés/újrakezdés gombra, mert első mozdulatra látja, mi sikerül és mi nem. Ilyenkor pedig, az állandó újrakezdésnél, az esélytelenek teljes nyugalma szállja meg az embert, miközben már azon röhög, hogy mennyit tud szerencsétlenkedni, pedig ott a megoldás, csak minden egyes rossz mozdulat rontja az esélyeit. Ezen a ponton meg már talán a kontroller és a tévé is biztonságban van, hiszen nem idegből cselekszik az ember.
Vegye, vigye!
Persze van minden, ami korábban volt, miközben a felhozatal egyébként az eddigi legtartalmasabb, már ami a pályák számát jelenti, szóval a kezdők is kiélvezhetik a viszonylag alacsony áron kapott játék könnyebb szegmenseit, mivel legalább 15-20 pályán élvezkedhetnek, mielőtt agybajt kapnának. Plusz a kanapés, helyi többjátékos mód mellett ott a netes multi, aminél lehet szavazni, hogy mi legyen a három helyszín, milyen fokozaton, aztán lehet röhögni a többieken… vagy magunkon. Ami pedig általában a Trials érdeme, vagyis a játékosbázisé, az a „csináld magad” mozgalom, aminek hála a játék piacterén megjelennek az ingyenesen letölthető pályák, amiket a játékosok maguk raktak össze, sokszor a legelvetemültebb stílusban. Mert ugye nem elég, hogy a Disneylandet idéző vidámparkban, egy filmstúdióban, Pripjatyban vagy éppen egy tengerparton zúzhatsz, a saját térképek között elsők között jelent meg az, ahol akár egy óriási szemgolyón is áthajthatsz, mielőtt a kaszással találkozol. Szóval bőven van lehetőség, a Trials Rising így hatalmas mennyiségben nyújt kihívást, szórakozást, ötleteket – pláne, hogy speciális feladatokat is kaphatsz, bár azok általában kicsapják a biztosítékot. Meg az is más kérdés, hogy a negyvenedik szint környékén iszonyatosan lelassul az előrehaladás, így aki nem annyira ügyes, az vért izzad, mire eljut a legnehezebb fokozatokig, a profik pedig halálra unják magukat, míg végre megnyílik az a szegmens, ahol már valódi, izgalmasabb kihívások elé nézhetnek. Nem a legátgondoltabb lépés, ráadásul arra sem foghatjuk a döntést, hogy „mer’ azok a csúnya mikrotranzakciók!”
Mert utóbbiak vannak, de lényegében csak a skinekre, motoros alkatrészekre, ruhákra, amik egyébként is jönnek a ládákból, és amikkel egyre vagányabb külsőt lehet elérni. De nincs XP-booster, mint mondjuk az Assassin’s Creed esetében, meg nincs olyan, mint a Far Cry New Dawnban, aminél a MI társ felélesztésére saját pénzből is költhetsz, ha nincs kedved farmolgatni. Szóval itt senkit nem zavar a mikrotranzakció, viszont ezzel együtt nem értem, hogy akkor miért kellett ennyire lelassítani a fejlődést. Tervben volt a fizetős fejlődés, csak végül nem merték beleépíteni a rendszerbe? Vagy később kerül a játékba? Ez lehet, hogy örök talány marad.
Na, nem úgy, mint az, hogy ajánlom-e a programot. Merthogy természetesen igen. Van hibája, így például a néha jelentkező beszaggatások is zavaróak, pláne egy ilyen játéknál, ahol pillanatok dönthetnek a verseny kimeneteléről, de ezenkívül nem sok lényeges hiányosságot tudnék mondani. Egy újszülöttnek minden vicc új, azonban a Trials az, ami sokadik alkalomra sem válik unalmassá, még mindig remekül lehet vele szórakozni, noha ezúttal már azért érződik, hogy legközelebb a világtérképpel és ládákkal sem lehet elódázni a nagyobb változás igényét. A látvány tényleg remek, noha a részletek elég egyszerűek, az összképre nem lehet panasz, plusz a tartalom elég vaskos, a változatossággal sincs gond. Persze, gyenge idegzetűek maradjanak tőle távol, mert valaki még megsérül a végén, amúgy viszont motorra fel, főleg, hogy még a zenei felhozatal is pazar. Mármint, oké, a hiphop számomra nem annyira adja motorozás közben, na, de az In Flames, meg az Anthrax azért eléggé odaver, mikor éppen az égből alázuhanva nyomod a szaltókat.
