Trials of Mana teszt

Már a Final Fantasy 7 is egy jó kis időutazás volt, de a Square Enix ezúttal még mélyebbre ásott a múltban, hiszen a Trials of Mana egy 1995-ös megjelenés, ami kizárólag a japán Super Famicom-játékosbázist (SNES) örvendeztette meg. Hogy a játék a világ más tájaira is eljusson, arra egészen 2019-ig kellett várni, a Collection of Mana képében, de ekkor már régen fejlesztés alatt állt a remake, elvégre annak még 2017-ben álltak neki, hogy egy egészen modern formában elevenítsék fel sokak szép emlékeit. Mivel jómagam a SNES-éra RPG-in nőttem fel (Breath of Fire 2, The 7th Saga és a többi), egyáltalán nem volt ellenemre ez a fajta nosztalgiázás, pláne, hogy a Trials of Mana újragondolása egy mesés, színes, kellőképpen varázslatos kalandnak tűnt, valahol a Ni No Kuni 2 és Dragon Quest 11 nyomdokain. Tehát, hol volt, hol nem volt...

...voltak a manakövek

Meg persze a Manafa és a mindent körbeérő energia, valamint nagy hatalmú lények, melyek vissza lettek szorítva. Azonban új idők járnak ebben a sajátos világban, a mindenre hatással bíró energia pedig ismét veszélyben van, így össze kell szedni a különböző elemekhez kapcsolt manaköveket, mert csak így birtokolható egy rendkívüli erőkkel bíró kard. Ebben lehet a segítségünkre hat hős, természetesen mind-mind saját múlttal és célokkal, akik aztán hármas csapatba állva megindulnak, hogy utána járjanak a történések mögött álló sötét céloknak. Maga a játékos dönt, hogy a hat karakter közül kit tesz meg legfőbb szereplőnek, valamint kiket állít mellé társként, ami több hatással bír a játékmenetre, mint gondolnánk. Ugyanis mindegyiküknek van valamilyen kötődése, ami befolyásolja a cselekményt, illetve az adott frakcióba tartozók között sokkal jobban kiteljesedik a kapcsolati szál – azonban, ahogyan az várható, a legfontosabb döntés a főszereplő személye.

Innen indul ki minden, így Angelát például a saját anyja, a királynő készül feláldozni a hatalomért, ezért a lány menekülni kényszerül otthonából, másnak pedig szimplán támadás alatt áll a birodalma, és azért kel útra, hogy védelmet nyújtson a bajban. A lényeg, hogy a szálak összeérnek, a meglehetősen gyorsan becsatlakozó társaknak szintén betekinthetünk a múltjába, de egy újabb kampány indításával a teljes kalandját megtekinthetjük. Mindez pedig természetesen arról szól, hogy újabb és újabb vidékeket fedezzünk fel, összeszedjük a manaköveket, valamint elkenjük mindenki száját, aki szeretne mindebben megakadályozni. Illetve fejlődjünk és fejlesszünk, rengeteget harcoljunk.

Maga a játékmenet az eredeti verzióhoz képest sokkal modernebb, így külső nézetben követjük karaktereinket, bármikor válthatunk közöttük (a sztori persze ettől függetlenül a főszereplő útját kíséri), a harc pedig valós időben zajlik, kombókat és varázslatokat is bevetve. Mindenki több ágon fejleszthető, van olyan, aki a mágikus csapásokban jeleskedik, más jó support-karakter, megint más a közelharcban érvényesül, a képességek pedig ezen irányokhoz alkalmazkodnak, avagy egész jó kis hármas összeállítást lehet bevetni, ha odafigyelünk a részletekre. Egy idő után ráadásul további job-választék nyílik meg az adott kaszton belül, ezzel még több lehetőséget adva a játékos kezébe (hasonlóan, mint a Dragon’s Dogma esetében, bár ott azért jóval izgalmasabb a repertoár).

Érdemes alaposan átgondolni a választást, mert a Trials of Mana nagyobb része a harcokkal telik, hiszen a meglehetősen korlátolt pályákon haladva mindig belefutunk valami ellenfélbe, amely bizonyos közelségből aktiválódva ránk is veti magát, így gombákkal, szellemekkel és zombikkal, de óriási szörnyetegekkel is meggyűlik a bajunk. A teljes végigjátszás 20 órán át simán kitart, ezalatt egyre több komoly összecsapás várja a triót, ami miatt érdemes a fegyvereket és páncélzatot is váltogatni, begyűjteni sok édességet és egyéb fogyasztási cikket (boostok, varázslatok és a többi), mert bár elsőre tündéri a megvalósítás, még a gomba ellenfelek is szívecskés kalapban támadnak, azért idővel elég bitang főellenfelekkel és helyzetekkel találhatjuk szemben magunkat, amiknél igencsak jól jön, hogy úton-útfélén mentőhelyként szolgáló szobrokra bukkanunk.   

Van némi zavar

Az van, hogy a Trials of Mana felújított verzióját talán még jobban vártam, mint a Final Fantasy 7-et, méghozzá a SNES-hez kötődő szép emlékek és a színes, meseszerű külső miatt. Sajnos azonban ismét csalódnom kellett, pedig a kaland igen jól indult. Élveztem a visszafogott látványt és az oldott hangulatot, tetszett a könnyed harcrendszer, a karakterfelhozatal. Aztán valahogy a korlátoltság itt is egyre jobban visszafogott, az ismétlődő zenék és harcok tovább rontották az élményt, pont úgy, ahogy a helyszínekre való visszatérés. Van némi napszakváltás, ami néhány feladatnál fontos, illetve az elemeket erősítheti, a további karakterekkel újra nekifuthatunk a kampánynak, ahogyan már említettem – de ki vágyna erre, mikor a sztori nagyobb része lényegében ugyanúgy és ugyanott zajlik, csak a körítés más? Mármint egy változatosabb játékmenet és helyszín-kínálat mellett volna értelme, de ebben az esetben a koncepció ellenére bőven elég az egyszeri végigjátszás. Emellett a látvány néhol olyan, mintha egy előző generációs játék szimpla HD Remaster-változatát kaptuk volna, a szinkron és az animáció meglehetősen visszafogott, a MI pedig kimondottan zavaró és frusztráló, mivel társaink gondolkodás nélkül vetik bele magukat a már jelölt támadások útjába. Szóval van baj, sajnos sokkal több annál, ami a gyengéd érzelmek és nosztalgia miatt elnézhető volna.

Pedig amúgy tényleg tündéri és nagyon szerethető a dizájn, összességében élvezetes lehetne a harc és a kaland, csak ugye nem mindenben sikerült ténylegesen modernizálni ezt a nálunk kevésbé ismert klasszikust. Pláne, hogy az utóbbi években a Ni No Kuni 2 és a Dragon Quest 11 már elég magasra tette a lécet, és leginkább ezekkel a címekkel köthető össze a Trials of Mana is. Még így is jó kis JRPG, ami a rajongóknak sok kellemes órát okozhat, de hibáit nehéz lenne figyelmen kívül hagyni, amik miatt nem hivatkozhatunk rá úgy, mint a zsáner felső kategóriájának egyik darabja. Sajnos csak egy kellemes próbálkozás a nosztalgiázásra, semmi több.