Évekkel a No More Heroes 2: Desperate Struggle eseményei után, Travis Touchdown valahol Amerika déli részén, egy lakókocsiban tengeti napjait, négylábú kis kedvence, Jeane, valamint egy halom videojáték társaságában. Egy nap azonban a nyomára akad a sört már szinte az oxigén gyakoriságával magába szippantó Badman, hogy bosszút álljon lánya – a Travis által jobb sorsra szenderített Bad Girl – gyilkosán, dulakodásuk viszont nem tart sokáig, mivel beszippantja őket egy igazi ritkaság, a legendás Death Drive Mk II „fantom konzol”. A Dr. Juvenile által épített, a játékosokat a virtuális világba pottyantó masinát sosem dobták piacra, mert túl veszélyesnek bizonyult. A szóbeszéd szerint viszont annak, aki összegyűjti és végigviszi a konzolra készült, Death Ball gömbökön tárolt 6 játékot, teljesül egy kívánsága. A két dalia végül a Bug-hordákkal vívott harc közben átmeneti tűzszünetet köt, hogy utána járjon a legendának – Badman a lánya feltámasztásának reményében, Travis pedig a játékok iránti rajongása és gamer kíváncsisága által hajtva.
Otaku bérgyilkos akcióban
Ahogy azt Travis büszkén hirdeti pólóján, valamint a játék is több alkalommal kiemeli, a Travis Strikes Again: No More Heroes az Unreal Engine motorral készült, a sorozat korábbi részeinek grafikai stílusában. A látványvilágra alapvetően nem is lehet különösebb panaszunk, bár a részleteiből nem sokat látunk, mivel az esetek többségében felülnézetből, és relatíve nagy távolságból követhetjük az eseményeket. A Travis Strikes Again játékmenete két részre oszlik: az egyik a Death Drive Mk II játékainak teljesítése, a másik pedig az ehhez szükséges Death Ball gömbök megszerzése. Utóbbi Travis Strikes Back névre hallgat, és lényegében visual novel stílusban adja elő az aktuális Death Ball levadászásának történetét. Itt gyakorlatilag nincs más dolgunk a szöveg léptetésén, illetve a zseniálisan megírt, utalásokkal és kiszólásokkal teli párbeszédek olvasásán kívül. Travis többek között emlékezteti a karaktereket, hogy a játékosok egy akciójátékra számítottak, úgyhogy fogják rövidre a mondanivalójukat, meg egyébként is sok pénzbe kerül ennyi szöveg lokalizálása, majd vitázik egy sort a Metacritic pontszám fontosságáról, megjegyzi, hogy ő előbb csinálta ezt az önnarrációt, mint az a „Deadpole” vagy ki, és még sorolhatnám oldalakon át – a mobilvécén való könnyítéssel megoldott mentésről már nem is beszélve. Szerencsére a Death Ball játékok is ezt a vonalat követik, kezdve Travis, egy az egyben a Terminátor-filmeket idéző belépésével, és kvázi ez a stílus és a frenetikus szövegek jelenléte adja a játék sava-borsát, ettől lesz belőle igazi Suda51-alkotás és egyben No More Heroes.
Hibajavítás Travis módra
A Death Ball játékok mindegyike más-más világot mutat be a maga sajátos bevezetőjével, történetével, főellenfelével és kihívásaival, az archívumban ráadásul mindegyikről találhatunk egy menő retro újságcikket, tele érdekességekkel – és még csalásokkal is! Ami azonban közös bennük, az a hack ’n’ slash akció, mely során Travis az armatúrából kikapott fénycsőre emlékeztető kardjával szeli darabokra az idővel egyre több típusú Bug-ellenfeleket. A hibák kigyomlálására egy gyengébb és egy erősebb támadás áll a rendelkezésükre, ugrással, kitéréssel, az utunk során talált chipekkel bármikor szabadon változtatható különleges képességekkel, és az ellenfelek ritkításával feltölthető végső csapással kiegészítve. A „bogarak” gyomlálása eleinte egész szórakoztató, de a hosszabb szakaszokon néha kicsit repetitív. Ezt valószínűleg a fejlesztők is érezték és minijátékokkal és fejtörőkkel igyekeztek is megtörni a folytonos harcot, ami azonban sajnos nem minden esetben sikerült.
Ettől függetlenül maguk a világok és pályák rendkívül ötletesek. Ott van például a Life is Destroy, amiben a különböző mezőket forgatva kell felépítenünk a célunkhoz vezető utat, miközben ellenfelekkel harcolunk, és egy hatalmas – és végzetes –, lebegő fej elől menekülünk, vagy a Golden Dragon GP, melyben gyorsulási futamokat kell megnyernünk. A lelkes gyűjtögetők számára eldugott tárgyakból sincs hiány, a pályákon ugyanis érmék és az említett képességchipek mellett Unreal-logókat, Azteca köveket, ramen bódékat és rejtett karaktereket is találhatnak. Az érmékkel és Azteca kövekkel Travis és Badman igazi gamer darabokkal bővíteti ruhatárát, a rengeteg indie játékot felvonultató póló között válogatva, míg az Unreal-logók exkluzív Unreal-mintázatú darabokat oldanak fel.
Mivel a két karakter adott, így a Travis Strikes Again ketten is játszható az igazi kooperatív móka jegyében, viszont mivel egy közös XP-vödörből kell osztozni, az okozhat kisebb súrlódásokat, hogy éppen ki pumpálja feljebb egy szinttel életerejét és sebzését. (A játék a végén egyébként elég erősen belenget egy következő No More Heroes-projektet is.)
