Transport Fever teszt

A svájciakat precíz, pontos embereknek gondolnám, de a Train Fever után (2014-ig tessék gondolatban visszalapozni) kicsit megkopott ez a sztereotípia, és csak remélem, hogy egyszer majd Schaffhausen városában a játékfejlesztők is felzárkóznak az órások mellé. Az alapgondolat amúgy szép volt, az Urban Games bemutatkozó játéka azt vizslatta, hogyan változott a szárazföldi szállítmányozás és a tömegközlekedés az 1850-es évektől napjainkig, és közben a játékos okosan sáfárkodva behálózhatta a térképet sínekkel, országutakkal. A játékmechanika sem volt rossz, de a tálalás módja és néhány építési bug alaposan megszelektálta a vásárlói kört. Az időközben 4-ről 9 főre duzzadó független csapat azonban nem adta fel, és tovább csiszolta azt a széndarabot, amiről most kiderül, gördülő gyémánt-e vagy csak salak.

A Transport Fever még a legjobb szemüvegünkben is csupán egy továbbfejlesztett Train Fevernek látszik, miközben a fejlesztők próbáltak okulni az előd hibáiból. Persze volt is miből, megkockáztatom, néhány fejezetre valót simán össze lehetne kaparni arról, hogy mit ne tegyünk, ha üzleti szimulátort készülünk kiadni. Például, oktatómód nélkül nekiereszteni a játékost a vasútépítésnek olyan, mintha teszem azt, egy autót kéne összerakni dobozból, leírás nélkül. És igen, a sandbox jó dolog, de még jobb néhány előrecsomagolt pálya, amíg összecsiszolódnak az önjelölt BKV-vezérek a matériával. A kezelőfelület eleve menthetetlennek tűnt, és később visszatérünk rá, mert nem szeretném már most, az elején elvenni a kedvet a folytatástól. 

A Transport tényleg fejlődött, élő bizonyíték rá a Tutorial, ami részletes, istenesen hosszú, meg is könnyezném, de ugye máshol ez az alap. Aztán a játék kapásból két küldetéscsomagot is kapott, egyet Európában, egyet pedig az amerikai kontinensen. A vadnyugatot átszelő kontinentális vasútvonal, a pittsburghi acélművek és például a Panama csatorna építésénél segédkezünk, de fúrhatunk alagutat Svájcban is. A 7-7 küldetés első pillantásra nem tűnhet soknak, de hosszú etapokról van szó, ahol inget-gatyát fel kell kötni a továbbjutásért. Néha irgalmatlan mennyiségű anyagot mozgatunk meg, ez az 1800-as évek második felében még lóvontatású eszközökön zajlott, és akkoriban a gőzmozdonyok bizony nem hasítottak (40km/h), tehát jó lassan ment minden, viszont egy percig sem tűnt unalmasnak. Az a 30 év (időgyorsítással persze), amíg kiástam a Panama csatornát, simán elég volt arra, hogy egy ritka békafajt megmentsek a kipusztulástól (részfeladat), és nem mellékesen, miközben 10 vasúti szerelvény hordta a követ az építkezéshez, beindítottam a légi közlekedést is a térségben.

Nagyon gonosz!

Szereti valaki a véletlenszám-generátorokat? Én sem, de a különösen utálom-lista első helye kétségkívül a Transport Feveré. A nagy számok törvénye alapján rég ki kellett volna jönnie egy olyan pályának, ahol két összetartozó nyersanyag nem a térkép két különböző sarkában van. Értem én, hogy sandbox módban is kell a kihívás, de melyik állat tesz egy, az Alpokat mintázó hegyláncot a kőolaj és a finomító közé, meg még egy folyót, csak az íz kedvéért. A szerencséseknél legalább a gabona ott terem, ahol kenyeret sütnek, és ebből már el lehet indulni. Az indulás pedig nagyban idézi az 1994-es Transport Tycoont, ámbár a sínek, vonatok, fuvarozás halmaz mellé jár még egy adag a Cities in Motion-sorozat tömegközlekedéséből. Utóbbinál megállókat és pályaudvarokat, előbbinél olaj, fa, vas, szén és gabonaplatókat kell összekötnünk a megcélzott feldolgozóüzemekkel, először egy rakodólétesítményt letéve – a vasúté például a teherpályaudvar, míg a hajónál ez nyilvánvalóan a kikötő lesz. Amíg nincs fogyasztás, addig nincs termelés, tehát ha a vasércet szeretnéd behordani a városba, feleslegesen fáradsz, csak a szükségletek irányába mozog az áru, és kizárólag a hajszálpontosan érintkező láncokon. A távolságok nagyok, a domborzat változatos, szóval a nyílegyenes sínpályákat elfelejtheted, ugyanakkor nagyon könnyen és logikusan lehet építkezni. Ahol két pont csak viadukttal vagy alagúttal találkozhat, azt önállóan megtervezi a játék, és a hidaknál sem torpan meg, nekünk csak a szerkezeti elemet kell kiválasztani. A sínek csatlakozása, keresztezése (főleg az utakkal) amúgy még mindig nem tökéletes. A franc sem érti, melyik tereptárgyból, mikor lesz idegesítő akadály, és hogy ami jobbról balra összekötve nem működik, az mitől javul meg, ha az irányt megcseréljük. 

150 évnyi vasútmúzeum

Felülről tehát néhány város, pár elszórt üzem és bánya adja a kirakós állandó részét, ezt kell a több mint 120 történelmileg hiteles vonat, repülő, villamos, busz és egyéb közlekedési eszköz segítségével kitölteni – megszervezni a járatokat, és időről időre lecserélni az elhasznált vagy elavult technológiát. 150 évre leosztva ez nem túl sok, de a Steam Workshop már most kínál mindenből új portékát, még repülőből is. Ami a pénzügyeket illeti, ott is könnyű boldogulni, ha a járatok hozzák a napi üzemeltetési költséget, akkor jók vagyunk, ha nem, akkor a hitel gombbal áshatjuk a vállalatot mélyebbre. A megyényi területek nagyberuházásai – mint egy állandó gőzhajójárat, vagy egy minden várost érintő gigászi vasútvonal – csak lassan térülnek meg. Szokni kell a jót is – mondogatta nagyapám, és valóban, idővel majd gyűlnek az utasok, gyorsul a termelés. A gyalogosforgalmat szimuláló algoritmusok egyébként életszerűen működnek, minden polgár fejébe napi célokat kódoltak, és aszerint szállnak villamosra, buszra, hogy járataink segítik-e őket ezen célok elérésében.

Ahogy haladunk az évszámokkal, úgy jelennek meg egyre nagyobb, erősebb mozdonyok, komolyabb utasszállító gépek, és ha ügyesen ellátjuk a városokat, akkor bizony azok is növekedésnek, fejlődésnek indulnak, így még több profitot tudunk kicsavarni, és nem mellékesen még látványosabb utcaképek jönnek létre. A grafika nem rossz, a gyalogosok és járművek között ugyan sok a klóntermék, de ahogy egy villamos vagy busz lökhárítóján körbejárjuk (új, speciális kameranézet) az utcákat, az élményszámba megy. Azt még nem tudtam megfejteni, hogy a távoli nézeteknél néha bevillanó textúrákat mi okozza, de ezt írjuk egyelőre a VGA driver számlájára. Jön a mumus, a kezelőfelület: nos, ugyanolyan kínzóeszközökkel vagyunk megáldva, mint a boldogult emlékezetű Train Feverben. Egymásra nyíló ablakokból ritkán látni ennyit, és a háttérben szóló muzsikánál idegesítőbbet sem könnyű találni (már ha keresnénk).

Kell ez neked?

A Transport Fever magasabb árcédulával indul, így az elvárás is nagyobb, ám ennek nem minden ponton tud megfelelni. A vonatok, hajók szerelmesei úgy is megveszik, a többieknek pedig üzleti kategóriában ott a Cities: Skylines.