Igen, szörnyszülöttek. Ennél pozitívabb jelzővel ugyanis aligha illethetnénk a Savage által hegesztett Transformers játékot. Pedig minden olyan biztatóan indul: korrekt animáció fogad (ugyanaz, mint a nagy testvéreken), a menü teljesen rendben van, választhatunk az Autobotok és az Álcák kampánya között, és csemegézhetünk a robotokból. Aztán betöltjük a programot — és egy mérhetetlenül nagy digitális pofon csattan az arcunkra. Egyrészt a grafika, amit 2009-ben képesek voltak ránk sózni, az gyalázatos. Kidolgozatlan, kevés pixelből felépülő pályák, amelyek mellőznek mindenféle dizájneri tehetséget és kreativitást. Ugyanez igaz az általunk irányított karakterre is, az Alakváltókat főleg onnan lehet felismerni, hogy jobbára mindegyiknek más a színe, arról nem is beszélve, hogy az effektek és az elpusztítható tereptárgyak is nevetségesen vannak kidolgozva. Persze az még csak hagyján, hogy a játék maga ronda, minden pálya egy nagy folyosó, és az egyes helyszínek alig különböznek egymástól, az igazi sokk a játékmenet, ami lényegében nem áll másból, mint megyünk előre és veszett módra tüzelünk mindenre, ami a szemünk elé kerül. Közben gyűjthetünk életerőt, erősebb fegyvereket és energonkockákat, amikből extra támadásokat vihetünk be — és ennyi. Az ellenfelek özönlenek, mi nem győzzük lecsapni és lelőni őket, és ezt csináljuk hosszú-hosszú perceken keresztül, míg végre el nem jutunk az adott pálya végére. Nem tudom, pozitívum-e, de ha már szép és változatos nem lehetett a játék, legalább pokoli nehézre sikeredett. Elsőre képtelenség megcsinálni bármelyik szakaszt, rengetegszer fogunk a restart gombra nyomni, s bár ez elsőre még kihívásnak tetszik, a negyedik-ötödik alkalommal már sokkal inkább fog frusztrálóan hatni.

Az egész rákfenéje egyébként az irányítás. A kis joystickkal navigáljuk a karakterünket, a négyzettel, háromszöggel, körrel és X-szel pedig lövöldözünk és verekszünk (van kézitusa, elsődleges és másodlagos fegyver, plusz az extrák, ez utóbbiak az iránygombokkal érhetőek el). Ami nagyon amatőr húzás, hogy egyszerre nem tudunk lőni és forogni (ha csak nem nyomjuk le a jobb vagy a bal ravaszt), ennek következtében hiába gyorsak a reflexeink, nem tudjuk lekövetni a körülöttünk mozgó ellenfeleket, csak ha egy pillanatra abbahagyjuk a tüzelést vagy a verekedést, irányba fordulunk és újrakezdjük. Leírva ez nem olyan nagy baj, de mikor éppen öten csépelnek és hatan lőnek rád, akkor érezni csak igazán, hogy ezt a részt a fejlesztők nagyon elszúrták. Lévén az irányítás döcögős, az ellenfelek irtása sem könnyű, emiatt gyorsan megcsappantják az életerőnket, aminek hatására pillanatok alatt elfogy a három-négy élet, ebből következik az újrakezdés, ami a negyedik alkalommal már oda vezet, hogy legszívesebben a földhöz csapnánk az egész készüléket.

Hiába vannak itt a Transformerek, hiába különböznek egymástól, más-más képességekkel, hiába lehet őket egy kicsit tápolni, a körítés mit sem ér, mert az egész játék totál repetitív, egy fia változatosság sincs benne, hiszen még a járműves részeknél sem kell mást csinálni, mint rátenyerelni a tüzelés gombra és menni előre, mint a meszes. Egész egyszerűen az egész programnak nincs pozitív oldala, a hangok pocsék szinten mozognak, a grafika maximum C64-en számítana menőnek, a játékmenetnél pedig még a Space Invaders is izgalmasabb. A legjobb, amit a játékkal kapcsolatban tehetünk, hogy elfelejtjük, hogy valaha is létezett...

A játék PC-s változatának tesztjét a PC Guru 2009/09-es számában olvashatjátok.