A játék nem más, mint az újabb Nokia telefonok memóriáján terpeszkedő City Bloxx, a Digital Chocolate talán legismertebb (és legjobban sikerült) produktuma. Ne aggódjatok, nem a Ti hibátok, ha semmit sem mond Nektek a cég neve -- az elsősorban mobilalkalmazásokat hegesztő csapat ugyanis még elég „friss”, 2003 végén alapította William „Trip” Hawkins (a sanyarú sorsú 3DO, valamint -- kapaszkodjatok meg -- a gigantikus Electronic Arts atyja), első PC-s játékaikat pedig csupán 2007-ben dobták ki. A cég így eme téren még felettébb újoncnak tekinthető, az amatörizmusnak azonban szerencsére már most híján vannak, amit a legjobban a már fentebb emlegetett City Bloxx PC-s verziója, a most górcső alá vett Tower Bloxx Deluxe bizonyít.
Ha egy mondatban kéne megfogalmaznom, hogy pontosan milyen játék a TBD, akkor a legjobb eredményt a „logikai-ügyességi városépítős” jelzővel érhetném el. Bár eme érdekes koktél a játékot nem ismerők körében könnyen önkéntelen szemöldökfelvonást válthat ki, a helyzet közel sem olyan bonyolult, mint amilyennek első olvasatra tűnik: ugyanis voltaképp nem másról van szó, mint a logikai táblás játékok és a jó reflexeket kívánó ügyességi programok ötletes keverékéről.
A játék célja egy virágzó nagyváros felépítése, valamint egy előre meghatározott (igencsak magas) lélekszám elérése, melyet a szólómód során öt negyed benépesítésével teljesíthetünk. Ebben különböző lakóházak lesznek segítségünkre, melyek szintén öt különböző méret- és színkombinációban állnak rendelkezésünkre. Tulajdonképpen ezek adják a fentebb emlegetett „logikai táblás” játékstílus alapjait: épületeinket ugyanis nem rakhatjuk le tetszés szerint, ehelyett egy előre meghatározott szabályrendszert kell követnünk, melynek lényege, hogy a populációt kevésbé növelő épületeket könnyebben, míg az azt jobban megdobó házakat nehezebben tudjuk elhelyezni. Így míg a legkisebbnek számító tízemeletes kék lakóházakat az adott kerület bármely pontján felhúzhatjuk, a húszemeletes piros épületeket csak kék házak mellé építhetjük. A harmincszintes zöld üzletházakat már kék és piros lakóházaknak is szegélyeznie kell, míg a negyvenemeletes sárga felhőkarcolók kizárólag kék, piros, és zöld épületek szomszédságába építhetőek. Ezek után gondolom magától értetődő, hogy az ötödik építményt -- a befogadóképesség tekintetében non plus ultrának számító megatornyot -- mind a négy fentebb boncolgatott háznak határolnia kell; vérverejtékes munkánkért cserébe azonban ennél a toronynál nincs semmiféle vertikális terjedelmi megkötés, azaz a határ szó szerint a csillagos ég.
A megatorony használatbavételéig azonban igen sok órát kell beleölnünk a játékba, az egyes épületek és körzetek ugyanis csak fokozatosan, egy bizonyos populáció elérése után nyílnak meg előttünk. Bölcs döntés ez, mivel így a játék nem lövi el minden puskaporát már az első tíz percben, a szólómód vége felé is találkozhatunk újdonságokkal, arról nem is beszélve, hogy a kampány mellett elérhető másik három játékmódot is ugyanezen módszerrel kell kioldanunk -- ez azonban egyúttal azt is jelenti, hogy egy-egy jelentősebb épület és bónusz (pl. magasabb lakóházak) kioldása után mindenképp rákényszerülünk arra, hogy visszatérjünk a korábbi kerületekbe, és ráncfelvarrást végezzünk a városképen azok segítségével. Emiatt különösen akkor fogjuk szívni a fogunkat, ha előtte igen sokáig szenvedtünk az adott negyed házainak felépítésével és elrendezésével…
De pontosan hogy is történik a kiválasztott ház felhúzása? Nos, itt jön képbe az ügyességi faktor, a tényleges építési procedúra ugyanis voltaképp nem más, mint egy reflexjáték. A feladatunk ekkor a darukaron himbálódzó épületblokkok ledobása úgy, hogy az éppen aktuális emelet minél megfelelőbben illeszkedjen a már lerakott szintekre. A pontos lehelyezés több okból kifolyólag is ajánlott: azon túl, hogy egy sor rosszul ledobott blokk statikailag határozatlan szerkezethez vezet (értsd: az épület imbolyogni fog), az emberek számára is sokkal csábítóbb lesz elkészült házunk, ha a szintek nagy része pontosan illeszkedik egymásra -- ez pedig értelemszerűen a lakosság ugrásszerű növekedésében ölt testet. A szólómód előrehaladtával emellett a játék több kioldható speciális elemmel is igyekszik elősegíteni a populáció hathatós növelését (pl. erkélyes emelettel, dísztetőkkel, stb.), melyeket szintén akkor tudunk igénybe venni, ha többségében tökéletesen illeszkednek az épületelemek egymáshoz. A blokkok lerakásánál egyébként maximum kétszer okozhatunk spontán kockaesőt, ha harmadjára is hibázunk, az építkezést félbeszakítják, és habár félkész házunkat ekkor is elhelyezhetjük a térképen, jobban járunk, ha inkább a kukába hajítjuk az egészet, és újrakezdjük építészeti megpróbáltatásainkat.
Szerencsére a játék ügyességi része nem merül ki pusztán ennyiben: főleg magasabb épületek összerakásakor fordulhat elő, hogy darunk megkergül, és külön minijáték keretében kell stabilizálnunk a túlzott kilengést, pihentetve így szemünket és reflexeinket. A kampány mellett elérhető három plusz játékmód ugyanakkor szintén eme ügyességi rész módosított változatának tekinthető: a Quick Game esetében minél magasabb tornyot kell építenünk, a Time Challenge pedig ennek időkorlátos verziója, ahol plusz idő jár egy adott magasság eléréséért és a tökéletes ledobásokért. A prímet azonban mindenképp a Party Game viszi, amely voltaképp a Time Challenge többszereplős, kieséses-rendszerű változata: ennek során maximum négy játékos eshet egymásnak egy monitor előtt, a nyertes pedig az, aki a legtovább bírja idegekkel az akár a szomszéd galaxisig érő felhőkarcolók építését.
Ha van olyan pont, ahol könnyen lehet fogást találni a játékon, azt minden bizonnyal a technikai fronton lelhetjük fel. Az egyik ilyen a grafika: félreértés ne essék, a képi világgal nincs semmi bajom, a vidám, meseszerű, ugyanakkor mégis modern dizájn tökéletesen passzol a játékmenethez, az egész ennek ellenére mégis leginkább az „elnagyolt” jelzővel illethető. Bár az orrunk előtt lerakott blokkok és a közelben fellelhető tereptárgyak megfelelő kidolgozást kaptak, a távolabbi pályaelemek már egyáltalán nem lettek részletgazdagok: a fák lombozata egyetlen összefüggő gömb, a távolabbi talajtextúrák nagyon elmosottak, a körülöttünk mozgó emberek és járművek pedig szinte semmiféle animációt nem kaptak. Természetesen egy shareware-játék esetében ezek a gyengeségek nem vonnak le sokat az összképből, de figyelembe véve, hogy minden építkezés ugyanazon 3D-s pályán történik, egy kicsivel több odafigyelést azért elvártam volna. Az optimalizációval szintén nem vagyok teljesen kibékülve: bár a gépigény több mint barátságos, az ajánlott konfigurációt jóval meghaladó vasamon is tapasztaltam váratlan beakadásokat, amik mondanom sem kell, az erősen reflexközpontú építkezési fázisnál igen kellemetlenül érinthetik idegrendszerünket, ha épp valamilyen táposabb bónuszt szeretnénk aktiválni.
A helyzet igazából a hangoknál sem sokkal jobb, ezen a téren a program ugyanis igencsak kevés, javarészt jellegtelen zenével és hangeffektekkel igyekszik szórakoztatni a népet -- előbbi egyébként néha olyannyira hajaz az altatómuzsikákra, hogy gyakran spontán ásításba kezdtem, így inkább le is kapcsoltam azt.
Bár technikai megvalósításaival a TBD nem fogja megváltani a világot, üdítően eredeti játékmenete már annál inkább figyelemreméltó -- ezzel pedig nem csak az okosan kevert ügyességi és logikai részekre célzok, hanem a négy különböző játékmódra is, melyek biztosítják, hogy akár tíz percre, akár egy órára, akár egyedül, akár többedmagunkkal üljünk le a program elé, semmiképpen se álljunk fel onnan keserű szájízzel. A kampánymód megfelelő szavatosságot és kihívást biztosít az idősebb és/vagy türelmesebb felhasználóknak, míg az alkalmi játékosok főleg a gyorsjátékokat fogják nagyra értékelni. A Tower Bloxx Deluxe kipróbálása így mindenképp javasolt; azon ritka játékok egyike, amit tapasztalattól és életkortól függetlenül mindenkinek ajánlok, történjék betöltése akár egy fárasztó nap végén, akár két Call of Duty pálya között...
„Nagy, nagyobb, legnagyobb”
Ha egy mondatban kéne megfogalmaznom, hogy pontosan milyen játék a TBD, akkor a legjobb eredményt a „logikai-ügyességi városépítős” jelzővel érhetném el. Bár eme érdekes koktél a játékot nem ismerők körében könnyen önkéntelen szemöldökfelvonást válthat ki, a helyzet közel sem olyan bonyolult, mint amilyennek első olvasatra tűnik: ugyanis voltaképp nem másról van szó, mint a logikai táblás játékok és a jó reflexeket kívánó ügyességi programok ötletes keverékéről.
A játék célja egy virágzó nagyváros felépítése, valamint egy előre meghatározott (igencsak magas) lélekszám elérése, melyet a szólómód során öt negyed benépesítésével teljesíthetünk. Ebben különböző lakóházak lesznek segítségünkre, melyek szintén öt különböző méret- és színkombinációban állnak rendelkezésünkre. Tulajdonképpen ezek adják a fentebb emlegetett „logikai táblás” játékstílus alapjait: épületeinket ugyanis nem rakhatjuk le tetszés szerint, ehelyett egy előre meghatározott szabályrendszert kell követnünk, melynek lényege, hogy a populációt kevésbé növelő épületeket könnyebben, míg az azt jobban megdobó házakat nehezebben tudjuk elhelyezni. Így míg a legkisebbnek számító tízemeletes kék lakóházakat az adott kerület bármely pontján felhúzhatjuk, a húszemeletes piros épületeket csak kék házak mellé építhetjük. A harmincszintes zöld üzletházakat már kék és piros lakóházaknak is szegélyeznie kell, míg a negyvenemeletes sárga felhőkarcolók kizárólag kék, piros, és zöld épületek szomszédságába építhetőek. Ezek után gondolom magától értetődő, hogy az ötödik építményt -- a befogadóképesség tekintetében non plus ultrának számító megatornyot -- mind a négy fentebb boncolgatott háznak határolnia kell; vérverejtékes munkánkért cserébe azonban ennél a toronynál nincs semmiféle vertikális terjedelmi megkötés, azaz a határ szó szerint a csillagos ég.
A megatorony használatbavételéig azonban igen sok órát kell beleölnünk a játékba, az egyes épületek és körzetek ugyanis csak fokozatosan, egy bizonyos populáció elérése után nyílnak meg előttünk. Bölcs döntés ez, mivel így a játék nem lövi el minden puskaporát már az első tíz percben, a szólómód vége felé is találkozhatunk újdonságokkal, arról nem is beszélve, hogy a kampány mellett elérhető másik három játékmódot is ugyanezen módszerrel kell kioldanunk -- ez azonban egyúttal azt is jelenti, hogy egy-egy jelentősebb épület és bónusz (pl. magasabb lakóházak) kioldása után mindenképp rákényszerülünk arra, hogy visszatérjünk a korábbi kerületekbe, és ráncfelvarrást végezzünk a városképen azok segítségével. Emiatt különösen akkor fogjuk szívni a fogunkat, ha előtte igen sokáig szenvedtünk az adott negyed házainak felépítésével és elrendezésével…
„Különleges építmények”
De pontosan hogy is történik a kiválasztott ház felhúzása? Nos, itt jön képbe az ügyességi faktor, a tényleges építési procedúra ugyanis voltaképp nem más, mint egy reflexjáték. A feladatunk ekkor a darukaron himbálódzó épületblokkok ledobása úgy, hogy az éppen aktuális emelet minél megfelelőbben illeszkedjen a már lerakott szintekre. A pontos lehelyezés több okból kifolyólag is ajánlott: azon túl, hogy egy sor rosszul ledobott blokk statikailag határozatlan szerkezethez vezet (értsd: az épület imbolyogni fog), az emberek számára is sokkal csábítóbb lesz elkészült házunk, ha a szintek nagy része pontosan illeszkedik egymásra -- ez pedig értelemszerűen a lakosság ugrásszerű növekedésében ölt testet. A szólómód előrehaladtával emellett a játék több kioldható speciális elemmel is igyekszik elősegíteni a populáció hathatós növelését (pl. erkélyes emelettel, dísztetőkkel, stb.), melyeket szintén akkor tudunk igénybe venni, ha többségében tökéletesen illeszkednek az épületelemek egymáshoz. A blokkok lerakásánál egyébként maximum kétszer okozhatunk spontán kockaesőt, ha harmadjára is hibázunk, az építkezést félbeszakítják, és habár félkész házunkat ekkor is elhelyezhetjük a térképen, jobban járunk, ha inkább a kukába hajítjuk az egészet, és újrakezdjük építészeti megpróbáltatásainkat.
Szerencsére a játék ügyességi része nem merül ki pusztán ennyiben: főleg magasabb épületek összerakásakor fordulhat elő, hogy darunk megkergül, és külön minijáték keretében kell stabilizálnunk a túlzott kilengést, pihentetve így szemünket és reflexeinket. A kampány mellett elérhető három plusz játékmód ugyanakkor szintén eme ügyességi rész módosított változatának tekinthető: a Quick Game esetében minél magasabb tornyot kell építenünk, a Time Challenge pedig ennek időkorlátos verziója, ahol plusz idő jár egy adott magasság eléréséért és a tökéletes ledobásokért. A prímet azonban mindenképp a Party Game viszi, amely voltaképp a Time Challenge többszereplős, kieséses-rendszerű változata: ennek során maximum négy játékos eshet egymásnak egy monitor előtt, a nyertes pedig az, aki a legtovább bírja idegekkel az akár a szomszéd galaxisig érő felhőkarcolók építését.
Látványterv 3D-ben
Ha van olyan pont, ahol könnyen lehet fogást találni a játékon, azt minden bizonnyal a technikai fronton lelhetjük fel. Az egyik ilyen a grafika: félreértés ne essék, a képi világgal nincs semmi bajom, a vidám, meseszerű, ugyanakkor mégis modern dizájn tökéletesen passzol a játékmenethez, az egész ennek ellenére mégis leginkább az „elnagyolt” jelzővel illethető. Bár az orrunk előtt lerakott blokkok és a közelben fellelhető tereptárgyak megfelelő kidolgozást kaptak, a távolabbi pályaelemek már egyáltalán nem lettek részletgazdagok: a fák lombozata egyetlen összefüggő gömb, a távolabbi talajtextúrák nagyon elmosottak, a körülöttünk mozgó emberek és járművek pedig szinte semmiféle animációt nem kaptak. Természetesen egy shareware-játék esetében ezek a gyengeségek nem vonnak le sokat az összképből, de figyelembe véve, hogy minden építkezés ugyanazon 3D-s pályán történik, egy kicsivel több odafigyelést azért elvártam volna. Az optimalizációval szintén nem vagyok teljesen kibékülve: bár a gépigény több mint barátságos, az ajánlott konfigurációt jóval meghaladó vasamon is tapasztaltam váratlan beakadásokat, amik mondanom sem kell, az erősen reflexközpontú építkezési fázisnál igen kellemetlenül érinthetik idegrendszerünket, ha épp valamilyen táposabb bónuszt szeretnénk aktiválni.
A helyzet igazából a hangoknál sem sokkal jobb, ezen a téren a program ugyanis igencsak kevés, javarészt jellegtelen zenével és hangeffektekkel igyekszik szórakoztatni a népet -- előbbi egyébként néha olyannyira hajaz az altatómuzsikákra, hogy gyakran spontán ásításba kezdtem, így inkább le is kapcsoltam azt.
“A sikerhez vezető út jelenleg építés alatt áll”
Bár technikai megvalósításaival a TBD nem fogja megváltani a világot, üdítően eredeti játékmenete már annál inkább figyelemreméltó -- ezzel pedig nem csak az okosan kevert ügyességi és logikai részekre célzok, hanem a négy különböző játékmódra is, melyek biztosítják, hogy akár tíz percre, akár egy órára, akár egyedül, akár többedmagunkkal üljünk le a program elé, semmiképpen se álljunk fel onnan keserű szájízzel. A kampánymód megfelelő szavatosságot és kihívást biztosít az idősebb és/vagy türelmesebb felhasználóknak, míg az alkalmi játékosok főleg a gyorsjátékokat fogják nagyra értékelni. A Tower Bloxx Deluxe kipróbálása így mindenképp javasolt; azon ritka játékok egyike, amit tapasztalattól és életkortól függetlenül mindenkinek ajánlok, történjék betöltése akár egy fárasztó nap végén, akár két Call of Duty pálya között...
