Szimulátor-rajongó Tasnádi Zoli kollégám a kerek egy éve tesztelt FIA GTR játék kritikája után az autószimulátor-fejlesztőkkel karöltve akár nyugdíjba is vonulhatott volna, annyira makulátlanul tökéletesnek tartotta a svéd SimBin alkotását. A GP Legends után öt évvel végre ismét minden tekintetben elsőrangú szimulátor született, ami után ugyan lehet még autós játékot készíteni, csak minek. Nos a Codemasters csapatának most sikerült csattanós választ adnia a költői kérdésre, a Toca Race Driver 3 ugyanis, ha szimulációs téren nem is ver oda a GTR-nek, de sokkal szélesebb közönségnek állhat közel a szívéhez. Hiszen mi is a helyzet a GTR versenyeken nem induló többi autótípussal? Na és azokkal, akik nem feltétlenül szeretnének minden versenyen odafigyelni a gumik keménységére és a futómű tökéletes kalibrálására? Mi van azokkal, akik kipróbálnának szinte minden olyan négykerekű járgányt, amit az emberiség valaha aszfalton való száguldozásra alkotott? A választás immár számukra is egyértelmű…
Arcade + szimulátor egyben
Az autós játékokat eddig szinte mindig be lehetett sorolni arcade vagy szimulátor kategóriába, amivel az adott játék többnyire el is vágta magát a másik műfaj kedvelőitől. A Codemasters csapatának szinte hihetetlen módon ezúttal sikerült egy mindkét oldalt kibékítő, működő megoldással előállnia - ráadásul a Toca 3 a maga harmincöt járműkategóriájával jó eséllyel pályázik a „minden idők legváltozatosabb autós játéka” címre is.
Már a főmenüben ketté van osztva a kezdők számára létrehozott amatőr liga, illetve a szimulációs mód. Mindkét menüpont alatt versenyek és bajnokságok garmadáját találjuk, amiken garantáltan nem egy-két nap lesz végigkecmeregni. A Quake 3-hoz hasonlóan a megmérettetések „tier”-ekbe vannak sorolva, amiken belül általában elég egy bajnokságot megnyernünk a két-három közül ahhoz, hogy megnyíljon a következő osztály. Igen ám, de ezek a bajnokságok mindössze annyiban hasonlítanak egymásra, hogy mindegyikben az első négy hely valamelyikét kell megcsípnünk a végelszámoláskor; a magunk alá kapott járműtípusok minden esetben különböznek. A tizedik kategória megnyíltakor ugyancsak nagyot néztem, mikor a játék még mindig nem fogyott ki a járműtípusokból: talán csak a jeges versenyek és a lovaskocsi-hajtás maradt ki a programból! A teljesség igénye nélkül lesz itt klasszikus túraautózás, GTR, rally, buggyk, böhöm nagy terepjárók, a ’30-as évek kocsijai, musztángverseny, Forma-1, napelemes kocsik, kamionok, a ’70-es, 80-as évek Forma-1-e, sárdagonyázás, és még sorolhatnám… Hivatalosan harmincöt fajta verseny-, illetve kocsitípust próbálhatunk ki, és bár ez a szám azért túlzás, mivel pár kategória igen-igen közel áll egymáshoz - ténylegesen nagyjából húsz jelentősen eltérő megmérettetés típusban tehetjük próbára vezetői tehetségünket.
Miután lenyomtunk pár versenyt a túraautókkal, és már kezdenénk hozzászokni, máris egy Forma 1-es kocsiban találjuk magunkat, aztán mehetünk rallizni, és így tovább. A döbbenetes az, hogy ezeknek az autóknak az irányítása is teljesen eltérő - a „szokatlan” nem kifejezés arra, amit egy hetvenéves autómatuzsálem vezetése után egy kamionban érez az ember… Az amatőr bajnokságokban ugyan a legtöbb autótípus igen felhasználóbarát módon csak lassan amortizálódik, azért nem kekeckedhetünk tetszésünk szerint versenytársainkkal, és a betonfalra is figyelnünk kell. Nem kell azonban ügyelnünk olyan dolgokra, mint a gumik kopása vagy a motortúlhevülés, a szimulátor módban viszont bekapcsolható a kipörgésgátló, a manuális váltás és a valósághű homokágy is. Mindennek megfelelően az első bajnokságsorozat nem támaszt túlzott elvárásokat az egyszeri autóversenyző játékossal szemben, de megadja a felelősségteljes vezetés élményét, míg a szimulátor mód minden segítséget kikapcsolva olyan élményt ad, hogy még Tasi is megnyalná utána kormánykeréktől kérges tenyerének mind a tíz ujját, ha éppen nem a sporttévén közvetítene valami autóversenyt.
Mind az amatőr, mind a profi mód bajnokságai fokozatosan nehezednek és kellő kihívást biztosítanak bárki számára. Ne bízzuk el magunkat az első húsz-harminc verseny után, fogunk később még vért izzadni! Nagyon tetszett, hogy azt is beállíthatjuk, hogy szeretnénk-e rövid időmérő keretében bizonyítani, hogy méltóak vagyunk az élbolyból való indulásra, vagy véletlenszerű pozícióból lódulunk neki a versenynek. Az viszont kevésbé pozitív, hogy rendszerint nem választhatunk járgányt az adott osztályon belül, legfeljebb az alánk tolt négykerekűt bütykölhetjük (azt viszont eléggé széleskörűen). A hat kategória tolókái ugyan nem biztosítanak annyi testreszabhatóságot, mint mondjuk az F1GP sorozat, azért a különböző nyomatékok és váltóhelyek kikísérletezésével a szimulátorrajongók kellemesen el tudnak szöszmötölni (és tényleg jelentős eredménynövekedést érhetünk el ezekkel). Itt ismét csak opcionális lehetőségről van szó, az amatőr kategóriában még nehéz fokozaton is sikerült szinte minden bajnokságot megnyernem anélkül, hogy az autóhoz kellett volna nyúlnom, de egy-két esetben, főleg nagy végsebességű autóknál érezhetően könnyebbé tehetjük a dolgunkat egy kis bütyköléssel.
A felsorolt versenytípusok nagy része nem csak az eltérő vezetési modell és sokszínű pályák miatt mutat korábban nem tapasztalt változatosságot, hanem azért is, mert a versenyek jó része igényel némi plusz taktikázást. Egyes brit bajnokságokban például két típusú autó versenyez egyszerre a pályán. A mi helyezésünkre természetesen csak a saját kategóriánkba tartozó autók vannak közvetlen befolyással, de nagyon kell figyelnünk a nálunk jelentősen gyorsabb vagy lassabb géposztály pöfögőire is, hogy megfelelő ütemben tudjuk megelőzni, illetve elengedni őket. Szintén jópofa az a speciális kategória, ahol a Forma-1 szerű járgányaink versenyenként általunk meghatározott időpontokban egy „váltásidőre” súlyos lóerő-bónuszban részesülnek, melynek kihasználása létfontosságú lehet (főleg előzéseknél).
Az egyjátékos élményt a mesterséges intelligencia is jelentősen javítja. Ellenfeleink sokfajta vezetési stílusra képesek, néha hibáznak, de ami a legfontosabb, nem jönnek belénk ész nélkül, ha éppen útban vagyunk nekik. Sajnáltam viszont, hogy a nehézségi fokozatot csak két szint között variálhattam a bajnokságokban, a személyre szabott versenyekben, illetve a többjátékos módban viszont szerencsére már 5%-okat ugorva kalibrálhattam be gépi ellenfeleket. A kameranézetekkel szintén teljes mértékben elégedett voltam: természetesen nem vártam el, hogy mind a harmincöt járműtípus autóinak belső terét lemodellezzék, de a kormánykerék előtt közvetlenül helyet kapó kameranézet kellően helyettesíti ezt, és a másik négy nézőponttal karöltve pedig minden igényt kielégít. Az utolsó Need for Speed után üdítő meglepetés, hogy a Toca 3-ban visszajátszhatjuk a futamokat, ráadásul több kameraállásból is, és a szebb versenyeket el is menthetjük. A játékmenet teljessé tételéhez talán csak a választható időjárási viszonyok, esetleg a váltakozó napszakok és a normális kerékcsere megvalósítása hiányzott, de hát valamit hagyni kellett a negyedik részre is…
A játék grafikája ugyan nem lenyűgöző, de hozza a 2006-ban elvárható színvonalat. A pályák kellően részletesek, bár a tereptárgyak számát nem vitték túlzásba, de cserébe korrekt sebességérzést kapunk. Láthatóan elsősorban az autómodellekre gyúrtak rá a grafikusok, ezek többsége gyönyörű és részletes, ráadásul igen látványosan is törnek: gyakorlatilag bármely alkatrészünket ott hagyhatjuk az aszfalton egy óvatlan kormánymozdulat után - bár maga az amortizáció animációja, a leeső alkatrészek kidolgozása hagy némi kívánnivalót maga után. A millió fajta autó motorhangja korrektül dübörög egy normális hangfalrendszeren, az egyes autótípusok már búgásukról felismerhetők a vájtfülűek számára, környezeti zajokat viszont csak minimálisan tapasztaltam, ahogy zene is egyedül a menü alatt szólt - nem mintha ezek túlzottan hiányoztak volna a nagy száguldozás közben.
Irányítás kormánnyal és billentyűzettel
Sokan mondják, hogy szimulátorban, a grafika sokadlagos kérdés, minden hangsúly az autók megfelelő irányításán és mozgásán van. Nos, a Toca 3 valamennyi autótípusa az amatőr ligában tökéletesen irányítható billentyűzetről a beépített apró, néha nem is jelzett segítségeknek köszönhetően (a program például érezhetően rásegít az ideális fékezésekhez és egyes kanyarvételeknél is), a jól megszokott folyamatos, gyors iránygomb-nyomkodással a fifikásabb kanyarokat is könnyen be tudjuk venni, az ellenkormányzás és más finomabb műveletek is simán végrehajthatóak. Ezek után nem fűztem sok reményt a kormánnyal történő irányításhoz, de a program nagy meglepetésemre erőteljesen támogatja ezt a valósághoz jóval közelebb álló metódust is. A menüben részletesen kalibrálhatjuk kormányunkat, ami az aszfaltcsíkon ugyan elsőre igen szokatlan, de pár kör után rájövünk, hogy valóban nagyságrenddel nagyobb élmény így irányítani a járgányainkat - arról nem is beszélve, hogy a szimulátor mód kipörgései és ellenkormányzásai csak ilyen irányításmód mellett kompenzálhatók. Bár a jó öreg Logitech kormányom precizitása mellett kiemelkedő erővisszahatásáról is ismert, a játékban alig-alig tapasztaltam force feedback effekteket: ugyan a kanyarokban érezhető az ellenhatás és egyes rongálódások az autón kézzelfoghatóak, még a kerékvetőre való kihajtás vagy az ütközés sem tudott komolyabb rázkódásokat kicsikarni a kormányművemből maximális beállítás mellett sem. Ennek ellenére a játék irányításához mindenképpen javasolt a kormány, de ezúttal nem vesztünk sokat, ha az nélkülözi az erővisszacsatolós technológiát - sőt egy jobb kontrolerrel is tökéletesen elboldogulhatunk.
Multiban is hódít
Bár a játék egyjátékos módjával hetekig is elszöszmötölhetünk, a program igazi potenciálja - az elődhöz hasonlóan - a többjátékos versenyekben rejlik. Sajnos a tesztverzióban ezt a funkciót még nem próbálhattam ki élesben (még nem lett volna kivel versenyeznem a neten…), csak a menüben lévő beállítási gombok és opciók árulkodtak arról, hogy a játék ilyen téren is messze átlagon felül fog teljesíteni. Önmagában mámorító elképzelni, milyen változatos házibajnokságokat állíthatunk össze magunknak és barátainknak, hála a számtalan géptípusnak. A Toca 3 természetesen támogatja a mikrofonon keresztüli kommunikációt, ezen felül megadhatjuk pontos le- és feltöltési sávszélességünket, valamint a versenykörülményeket is minden apróságra kiterjedően konfigurálhatjuk. Akár egyszerű nézőként is szemlélhetjük élőben a versenyeket, vagy küzdhetünk a minél jobb általános rangsorolásért. Mindehhez a Gamespy szerverei fognak hátteret biztosítani, de természetesen küzdhetünk hálózatba kötött gépeken is, kellően nagy monitorral rendelkezők és/vagy kaméleon-szeműek pedig osztott képernyőn is játszhatnak.
Közel makulátlan végeredmény
A Toca 3 szinte minden tekintetben beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A Codemasters ezúttal nem huppant két szék közé, és sikerült a szimulátor és a játéktermi stílus kedvelőinek is élvezetes, hosszan tartó és roppant változatos játékot alkotniuk, amin ráadásul még a multiplatform fejlesztés idegesítő jelei sem fedezhetők fel. Köszönjük Codemasters - reméljük a következő Colin-résszel is legalább ezt a minőséget tartjátok majd!
Írta: Greg5
Arcade + szimulátor egyben
Az autós játékokat eddig szinte mindig be lehetett sorolni arcade vagy szimulátor kategóriába, amivel az adott játék többnyire el is vágta magát a másik műfaj kedvelőitől. A Codemasters csapatának szinte hihetetlen módon ezúttal sikerült egy mindkét oldalt kibékítő, működő megoldással előállnia - ráadásul a Toca 3 a maga harmincöt járműkategóriájával jó eséllyel pályázik a „minden idők legváltozatosabb autós játéka” címre is.
Már a főmenüben ketté van osztva a kezdők számára létrehozott amatőr liga, illetve a szimulációs mód. Mindkét menüpont alatt versenyek és bajnokságok garmadáját találjuk, amiken garantáltan nem egy-két nap lesz végigkecmeregni. A Quake 3-hoz hasonlóan a megmérettetések „tier”-ekbe vannak sorolva, amiken belül általában elég egy bajnokságot megnyernünk a két-három közül ahhoz, hogy megnyíljon a következő osztály. Igen ám, de ezek a bajnokságok mindössze annyiban hasonlítanak egymásra, hogy mindegyikben az első négy hely valamelyikét kell megcsípnünk a végelszámoláskor; a magunk alá kapott járműtípusok minden esetben különböznek. A tizedik kategória megnyíltakor ugyancsak nagyot néztem, mikor a játék még mindig nem fogyott ki a járműtípusokból: talán csak a jeges versenyek és a lovaskocsi-hajtás maradt ki a programból! A teljesség igénye nélkül lesz itt klasszikus túraautózás, GTR, rally, buggyk, böhöm nagy terepjárók, a ’30-as évek kocsijai, musztángverseny, Forma-1, napelemes kocsik, kamionok, a ’70-es, 80-as évek Forma-1-e, sárdagonyázás, és még sorolhatnám… Hivatalosan harmincöt fajta verseny-, illetve kocsitípust próbálhatunk ki, és bár ez a szám azért túlzás, mivel pár kategória igen-igen közel áll egymáshoz - ténylegesen nagyjából húsz jelentősen eltérő megmérettetés típusban tehetjük próbára vezetői tehetségünket.
Miután lenyomtunk pár versenyt a túraautókkal, és már kezdenénk hozzászokni, máris egy Forma 1-es kocsiban találjuk magunkat, aztán mehetünk rallizni, és így tovább. A döbbenetes az, hogy ezeknek az autóknak az irányítása is teljesen eltérő - a „szokatlan” nem kifejezés arra, amit egy hetvenéves autómatuzsálem vezetése után egy kamionban érez az ember… Az amatőr bajnokságokban ugyan a legtöbb autótípus igen felhasználóbarát módon csak lassan amortizálódik, azért nem kekeckedhetünk tetszésünk szerint versenytársainkkal, és a betonfalra is figyelnünk kell. Nem kell azonban ügyelnünk olyan dolgokra, mint a gumik kopása vagy a motortúlhevülés, a szimulátor módban viszont bekapcsolható a kipörgésgátló, a manuális váltás és a valósághű homokágy is. Mindennek megfelelően az első bajnokságsorozat nem támaszt túlzott elvárásokat az egyszeri autóversenyző játékossal szemben, de megadja a felelősségteljes vezetés élményét, míg a szimulátor mód minden segítséget kikapcsolva olyan élményt ad, hogy még Tasi is megnyalná utána kormánykeréktől kérges tenyerének mind a tíz ujját, ha éppen nem a sporttévén közvetítene valami autóversenyt.
Mind az amatőr, mind a profi mód bajnokságai fokozatosan nehezednek és kellő kihívást biztosítanak bárki számára. Ne bízzuk el magunkat az első húsz-harminc verseny után, fogunk később még vért izzadni! Nagyon tetszett, hogy azt is beállíthatjuk, hogy szeretnénk-e rövid időmérő keretében bizonyítani, hogy méltóak vagyunk az élbolyból való indulásra, vagy véletlenszerű pozícióból lódulunk neki a versenynek. Az viszont kevésbé pozitív, hogy rendszerint nem választhatunk járgányt az adott osztályon belül, legfeljebb az alánk tolt négykerekűt bütykölhetjük (azt viszont eléggé széleskörűen). A hat kategória tolókái ugyan nem biztosítanak annyi testreszabhatóságot, mint mondjuk az F1GP sorozat, azért a különböző nyomatékok és váltóhelyek kikísérletezésével a szimulátorrajongók kellemesen el tudnak szöszmötölni (és tényleg jelentős eredménynövekedést érhetünk el ezekkel). Itt ismét csak opcionális lehetőségről van szó, az amatőr kategóriában még nehéz fokozaton is sikerült szinte minden bajnokságot megnyernem anélkül, hogy az autóhoz kellett volna nyúlnom, de egy-két esetben, főleg nagy végsebességű autóknál érezhetően könnyebbé tehetjük a dolgunkat egy kis bütyköléssel.
A felsorolt versenytípusok nagy része nem csak az eltérő vezetési modell és sokszínű pályák miatt mutat korábban nem tapasztalt változatosságot, hanem azért is, mert a versenyek jó része igényel némi plusz taktikázást. Egyes brit bajnokságokban például két típusú autó versenyez egyszerre a pályán. A mi helyezésünkre természetesen csak a saját kategóriánkba tartozó autók vannak közvetlen befolyással, de nagyon kell figyelnünk a nálunk jelentősen gyorsabb vagy lassabb géposztály pöfögőire is, hogy megfelelő ütemben tudjuk megelőzni, illetve elengedni őket. Szintén jópofa az a speciális kategória, ahol a Forma-1 szerű járgányaink versenyenként általunk meghatározott időpontokban egy „váltásidőre” súlyos lóerő-bónuszban részesülnek, melynek kihasználása létfontosságú lehet (főleg előzéseknél).
Az egyjátékos élményt a mesterséges intelligencia is jelentősen javítja. Ellenfeleink sokfajta vezetési stílusra képesek, néha hibáznak, de ami a legfontosabb, nem jönnek belénk ész nélkül, ha éppen útban vagyunk nekik. Sajnáltam viszont, hogy a nehézségi fokozatot csak két szint között variálhattam a bajnokságokban, a személyre szabott versenyekben, illetve a többjátékos módban viszont szerencsére már 5%-okat ugorva kalibrálhattam be gépi ellenfeleket. A kameranézetekkel szintén teljes mértékben elégedett voltam: természetesen nem vártam el, hogy mind a harmincöt járműtípus autóinak belső terét lemodellezzék, de a kormánykerék előtt közvetlenül helyet kapó kameranézet kellően helyettesíti ezt, és a másik négy nézőponttal karöltve pedig minden igényt kielégít. Az utolsó Need for Speed után üdítő meglepetés, hogy a Toca 3-ban visszajátszhatjuk a futamokat, ráadásul több kameraállásból is, és a szebb versenyeket el is menthetjük. A játékmenet teljessé tételéhez talán csak a választható időjárási viszonyok, esetleg a váltakozó napszakok és a normális kerékcsere megvalósítása hiányzott, de hát valamit hagyni kellett a negyedik részre is…
A játék grafikája ugyan nem lenyűgöző, de hozza a 2006-ban elvárható színvonalat. A pályák kellően részletesek, bár a tereptárgyak számát nem vitték túlzásba, de cserébe korrekt sebességérzést kapunk. Láthatóan elsősorban az autómodellekre gyúrtak rá a grafikusok, ezek többsége gyönyörű és részletes, ráadásul igen látványosan is törnek: gyakorlatilag bármely alkatrészünket ott hagyhatjuk az aszfalton egy óvatlan kormánymozdulat után - bár maga az amortizáció animációja, a leeső alkatrészek kidolgozása hagy némi kívánnivalót maga után. A millió fajta autó motorhangja korrektül dübörög egy normális hangfalrendszeren, az egyes autótípusok már búgásukról felismerhetők a vájtfülűek számára, környezeti zajokat viszont csak minimálisan tapasztaltam, ahogy zene is egyedül a menü alatt szólt - nem mintha ezek túlzottan hiányoztak volna a nagy száguldozás közben.
Irányítás kormánnyal és billentyűzettel
Sokan mondják, hogy szimulátorban, a grafika sokadlagos kérdés, minden hangsúly az autók megfelelő irányításán és mozgásán van. Nos, a Toca 3 valamennyi autótípusa az amatőr ligában tökéletesen irányítható billentyűzetről a beépített apró, néha nem is jelzett segítségeknek köszönhetően (a program például érezhetően rásegít az ideális fékezésekhez és egyes kanyarvételeknél is), a jól megszokott folyamatos, gyors iránygomb-nyomkodással a fifikásabb kanyarokat is könnyen be tudjuk venni, az ellenkormányzás és más finomabb műveletek is simán végrehajthatóak. Ezek után nem fűztem sok reményt a kormánnyal történő irányításhoz, de a program nagy meglepetésemre erőteljesen támogatja ezt a valósághoz jóval közelebb álló metódust is. A menüben részletesen kalibrálhatjuk kormányunkat, ami az aszfaltcsíkon ugyan elsőre igen szokatlan, de pár kör után rájövünk, hogy valóban nagyságrenddel nagyobb élmény így irányítani a járgányainkat - arról nem is beszélve, hogy a szimulátor mód kipörgései és ellenkormányzásai csak ilyen irányításmód mellett kompenzálhatók. Bár a jó öreg Logitech kormányom precizitása mellett kiemelkedő erővisszahatásáról is ismert, a játékban alig-alig tapasztaltam force feedback effekteket: ugyan a kanyarokban érezhető az ellenhatás és egyes rongálódások az autón kézzelfoghatóak, még a kerékvetőre való kihajtás vagy az ütközés sem tudott komolyabb rázkódásokat kicsikarni a kormányművemből maximális beállítás mellett sem. Ennek ellenére a játék irányításához mindenképpen javasolt a kormány, de ezúttal nem vesztünk sokat, ha az nélkülözi az erővisszacsatolós technológiát - sőt egy jobb kontrolerrel is tökéletesen elboldogulhatunk.
Multiban is hódít
Bár a játék egyjátékos módjával hetekig is elszöszmötölhetünk, a program igazi potenciálja - az elődhöz hasonlóan - a többjátékos versenyekben rejlik. Sajnos a tesztverzióban ezt a funkciót még nem próbálhattam ki élesben (még nem lett volna kivel versenyeznem a neten…), csak a menüben lévő beállítási gombok és opciók árulkodtak arról, hogy a játék ilyen téren is messze átlagon felül fog teljesíteni. Önmagában mámorító elképzelni, milyen változatos házibajnokságokat állíthatunk össze magunknak és barátainknak, hála a számtalan géptípusnak. A Toca 3 természetesen támogatja a mikrofonon keresztüli kommunikációt, ezen felül megadhatjuk pontos le- és feltöltési sávszélességünket, valamint a versenykörülményeket is minden apróságra kiterjedően konfigurálhatjuk. Akár egyszerű nézőként is szemlélhetjük élőben a versenyeket, vagy küzdhetünk a minél jobb általános rangsorolásért. Mindehhez a Gamespy szerverei fognak hátteret biztosítani, de természetesen küzdhetünk hálózatba kötött gépeken is, kellően nagy monitorral rendelkezők és/vagy kaméleon-szeműek pedig osztott képernyőn is játszhatnak.
Közel makulátlan végeredmény
A Toca 3 szinte minden tekintetben beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A Codemasters ezúttal nem huppant két szék közé, és sikerült a szimulátor és a játéktermi stílus kedvelőinek is élvezetes, hosszan tartó és roppant változatos játékot alkotniuk, amin ráadásul még a multiplatform fejlesztés idegesítő jelei sem fedezhetők fel. Köszönjük Codemasters - reméljük a következő Colin-résszel is legalább ezt a minőséget tartjátok majd!
Írta: Greg5
