A játékvilág egyik visszatérő problémája, hogy egyes nagy kiadók néha hajlamosak úgy viselkedni, mint a mesebeli sárkányok, melyek hatalmas mennyiségű kincset halmoznak fel – majd azt nem használják fel, csak vérszomjas fenevadként őrzik. A THQ Nordic azonban pozitív kivétel a trend alól. Nemcsak irgalmatlan mennyiségű klasszikus IP-t gyűjtott be az évek során, de azokat folyamatosan használja is az újrakiadások, folytatások, DLC-k során. Még akkor is, ha azok a jelek szerint csak egy viszonylag szűkebb rajongói közönségnek szólnak, mint sokak kedvenc Diablo-pótlója, a Titan Quest esetében.
A játék jogait birtokló THQ Nordic előbb 2016-ban adta ki a Titan Quest Anniversary Editiont, benne az eredeti játékot és kiegészítőjét remasterelve, új tartalmakkal megpakolva, modern rendszerekre portolva, Steam Műhely-támogatással. Majd ha ez nem lett volna elég, egy évre rá, 2017-ben kiadtak egy vadonatúj DLC-t is. Aztán 2019-ben még egyet. Majd tavaly decemberben még egyet. Ennek apropóján úgy véltem, ideje vetnem egy pillantást ezekre a friss kiegészítésekre, hogy a régi rajongóknak vagy az új érdeklődőknek mennyire éri meg beszerezni ezeket a vanilla Titan Quest-élmény mellé.
Az istenek még mindig rendetlenkednek
Az első új kiegészítő, 2017-ben, a Ragnarök volt, mely vadonatúj fő küldetéslánccal folytatta a történetet. Teljesen új, jeges-havas tájak mellett új fegyvereket, ellenfeleket, jelentősen megemelt szintlimitet, valamint egy új, már az alapjátékban is választható mesterséget is bedobott. Ez utóbbi a Rúnamester, mely a korábbi képességfáktól gyökeresen eltérő játékmenetet tett lehetővé. Használója képes rúnák segítségével csapdákat állítani és különböző aktív-passzív buffok tárházát elsütni, néhány epikus, vikingekhez illő támadás mellett. Játékidejét tekintve, durván hat-nyolc órára elegendő tartalmat kínált, és mindent egybevetve fantasztikusan jól indította az újgenerációs kiegészítők sorát. A játék ráadásul a visszatérő, ám karakterrel nem rendelkező veteránok számára, karakteralkotáskor, felkínálta a választható Accomplished Hero opciót. Ennek segítségével egy olyan hőst hozhatunk létre, aki egyből Korinthoszon kezdi a kalandot, magas szinttel, tetemes mennyiségű elosztható tapasztalati ponttal, és annyi pénzzel, amelyből egy igen impozáns kezdőfelszerelést vásárolhat össze magának a helyi árusoknál. Egy portálon keresztül ráadásul bármikor visszaugorhatunk és elkezdhetjük karakterünkkel az alapjáték küldetésláncát is. Más kérdés, hogy a gyengécske ellenfelek és értelmetlen loot miatt ez egyáltalán nem éri meg, hacsak nem multiplayerben szeretnénk segíteni az alacsonyabb szintű játékostársainknak.
2019-ben jött az Atlantis, mely azonban inkább volt egyfajta mellékszál, mintsem a Ragnarökhöz hasonló, nagy volumenű kiegészítő. Már akár az alapjáték során megnyithatjuk, hogy ott belevessük magunkat az Atlantisz eltűnt városa utáni kutatásba, pár új tárgyon, helyszínen és a kibővített mastery-fákon túl viszont az addíciók sora ezúttal meglehetősen szegényes lett. Leginkább pozitív újítása a Tartarosz Verem , egy hordamód, melyben a kellően harcedzett játékosok végtelen hullámokban érkező mobok sorai közt vághattak rendet. Ez kicsit az árcímkén is látszódik, az alapjáték és a többi kiegészítő 20 eurós ára helyett ez ugyanis csak 15 euróba kerül.
Ide már legendás hősök kellenek
Nem úgy a legfrissebb, Eternal Embers című csomag. Az Embers egy Kínában induló, ismét 6-8 órás új történetszállal folytatja a játék cselekményét, mely ráadásul ezúttal már kifejezetten csak a legelhivatottabb játékosok számára, Legendary nehézségi szinten érhető el. A fejlesztők ezúttal is előrelátóak voltak: karakterkészítésnél immár választhatjuk a Legendary Hero-opciót, mely egy megfelelő szintű, csak Legendary-ben használható hőst hoz létre, aki ismét egyből az új DLC helyszínén kezd. Az Embers ráadásul új ellenfelek, felszerelések és tárgyak mellett, a Neidan formájában, egy újabb Mastery-t is kínál, mely egyfajta távol-keleti harci alkímia, chi alapú támadásokkal, füstbombákkal, megidézhető terrakotta harcosokkal és felerősíthető varázsitalokkal.
Erényei és számos új addíciója ellenére azonban mindhárom új DLC rendelkezik egy egységes jellemzővel, mely a Titan Quest iránti rajongás függvényében lesz valakinek pozitív, valakinek negatív. Ez nem más, mint a feltételezett elhivatottság az alapjáték iránt. Egy eredetileg 2006-2007 körüli engine ráncfelvarrt változatáról beszélünk, mely nem öregedett túl szépen, egy-két bugja ráadásul még mindig jelen van. A Titan Questnek a történet sem kifejezetten az erőssége, inkább egy mitológiai vegyesfelvágott, különösebben mély karakterek nélkül. Ezen pedig ugyan a DLC-k valamennyit segítenek, még mindig nem a váratlan fordulatok és emlékezetes szereplők miatt fogják belopni magukat sokak szívébe. A leggyengébb pont azonban továbbra is a loot- és fejlődési rendszer. Ezeket az igazán hasznos új felszerelések és aktív képességek lassú adagolása miatt az eredeti 2006-os megjelenésekor is sokan kritizálták, a DLC-k pedig szinte semmit sem javítottak rajta.
Viszont, ha ezek már az eredetiben sem zavartak, esetleg akadnak barátok, akikkel multiplayerben vágnál bele a régi és új tartalmakba, a Titan Quest DLC-it határozottan ajánlani tudjuk. Elsősorban a Ragnarököt és az Eternal Emberst, de ha a teljességre törekednél és csábít az Endless mód, még az Atlantisszal is jól fogsz szórakozni. Csak egy kérdésem van: ennyi DLC és bővítés után mikor kapunk végre egy vadonatúj, teljes értékű, a kor igényeinek megfelelő folytatást?
