A Vanishing of Ethan Carter egy furcsa üzenettel indít, miszerint a játékos semmilyen plusz segítséget nem kap az élmény kibontásához. Szokatlan koncepció, de két perc után nyilvánvalóvá válik, hogy mire is megy ki a játék. Paul Prosperót, a paranormális képességekkel rendelkező detektívet ugyanis úgy kell végigvezetnünk Red Creek Valley őszi, borongós erdőin-mezőin, hogy közben a tényleges felfedezés öröme fogja szolgáltatni a játék savát-borsát. A belső nézetből játszódó kaland tehát szabadjára enged minket a gyönyörű fenyvesekkel és sárgába borult lombhullatókkal tarkított völgyben, hogy kiderítsük, hová tűnt Ethan Carter, és miért tarkítják gyilkosságok a kissrác családjának otthont adó vidéket. A környezet szépségéből áradó nyugalom csak látszólagos – valami sötét, megfoghatatlan erő járja át a völgy minden szegletét, Ethan élete pedig veszélyben forog.
ALAN PAUL, ÉBREDJ!
Miután nyomozónkkal megérkeztünk az első helyszínre, pillanatok alatt ráérezhetünk a kezelésre, valamint a játék hozzánk intézett jelzéseinek értelmezésére. FPS nézőpontból játszunk ugyan, de nincs ugrás, nincsenek fegyverek vagy kézben hordott eszközök, sőt az izgő-mozgó falevelek szitáján átlátva a helyszínekről is megállapíthatjuk, hogy többnyire csak statikus díszletként funkcionálnak. Hősünk számára mégis a környezet bizonyos részleteiben rejlik az a plusz információ, ami a nyomozást előregördíti. A sztori elején még csapdákat vizsgálunk a bozótban, majd az összes részletet megfigyelve egy látomás mesél nekünk az adott helyszín történetéről. Később egy menekülő fickó nyomába eredünk, vagy egy duzzasztógát tövében keressük a továbbjutás ösvényét.
De – teljesen spoilermentesen – említhetnénk azt a feladványt is, amikor egy ház szobáit kell ajtóról-ajtóra megfelelő sorrendben bejárnunk, gyakorlatilag belülről felépítve az épület helyes alaprajzát. Ezek a jelenetek általában nem a központi cselekményhez kötődnek, hanem sokkal inkább Ethan családjának életét és tágabb értelemben vett környezetét mutatják be. Szívmelengető pillanatokra azonban ne számítsunk, hiszen a gonosz jelenléte már az első koponyákkal tarkított tisztáson feldereng. Érdekes azonban, hogy a srác feljegyzései, irományai, kivagdosott újságcikkei mindig ott hevernek valahol a misztikummal átitatott helyszíneken, e szöveges anyagok pedig nemcsak a saját józanságunkat, de Ethan szerepét és hétköznapi mivoltát is megkérdőjelezik.
SZELLEMES GYANÚSÍTOTTAK, KOZMIKUS BORZALMAK
Bár a fentebb felvázolt jelenetek képezik a játék hangulati csúcsait, a Vanishing játékmechanikájának központi elemeit a tényleges halálesetek helyszínelései jelentik. Ilyen téren több áthallást is tapasztaltunk a Murdered: Soul Suspect című játékkal, hiszen itt is nyomok után kutatunk a helyszíneken, majd pedig az egyes lépések logikai sorrendjének kikövetkeztetésével kell újraélnünk a brutális gyilkosságokat. Sajnálatos módon a játék vége felé ezek az esetek egyre egyszerűsödnek (mintha csak kifogytak volna ötletek terén a fejlesztők), de szerencsére a környezet és a történetmesélés csak erősödik, így fenntartva a forgatókönyv lassan építkező ívét és a játékos állandó érdeklődését.
Ebbe a jól felépített ívbe egyébként nagyszerűen illenek azok az áthallások is, amelyeket a lengyel készítők a thriller és a horror nagymestereitől vettek át. Az Ethan Carternek bár papíron semmi hivatalos köze nincs Stephen Kinghez, Lynch munkásságához, vagy úgy en bloc a Chtulhu-mítosz történeteihez, a készítők mégis ügyesen idéznek a mestereiktől. A forrásanyagok rajongói csorgó nyállal fogják végigizgulni a saját szemszögből átélt átvezetőket, és mániákusan keresik majd a gyakran szó szerint megfeleltethető kapcsolódási pontokat a legendás referenciákhoz. A program az alapművek rajongóit teljes odaadással szolgálja, ám mégis képes megtartani egyfajta sajátságos atmoszférát, amely miatt mégsem tekinthető koppintásnak, vagy plágiumgyanús másolásnak.
FÖLDÖNTÚLI LÁTVÁNY
A hasonszőrű skatulyába betuszkolható kalandjátékok általában nem a látványos megoldásokkal vagy technológiai rafináltságukkal szokták elkápráztatni a nagyérdeműt. Az ex-PeopleCanFly fejlesztők azonban olyan technikai bravúrt tettek le az asztalra, amiről garantáltan sokat fogunk még beszélni. A Vanishing of Ethan Carter látványvilága ugyanis parádés, csodálatos, szemünket kényeztető vizuális orgia. A következő generációs megoldások korában a lengyel srácok egészen a DX9-es megoldásokig és egy jócskán módosított, ám továbbra is működőképes Unreal 3 motorig nyúltak vissza, hogy elképzeléseiket megvalósítsák. A végeredmény pedig lenyűgöző, mint ahogy az a mellékelt képeken is látszódik.
A program helyszíneinek elkészítéséhez az egyelőre keveset használt fotogrammetria (Photoscan – lásd keretes írásunkat) technikát alkalmazták a grafikusok, aminek köszönhetően teljesen természetesnek ható, valósághű tereptárgyakat jelenít meg a játék. A látványos sziklafalaktól kezdve a fák törzsén át a temető közepén található Krisztus-szoborig minden egységes képet mutat; a környezet olyan hihetetlen természetességgel áll össze, hogy nagyítóval sem fogunk kilógó textúrát vagy deformált környezeti idomokat találni. A fák-bokrok-füvek lágyan animáltak, ami csak fokozza az atmoszféra súlyosságát. Nem túlzás azt állítani, hogy Red Creek Valley a videojáték-történelem egyik legcsodásabb látványosságaként fog bevonulni a históriás könyvekbe, így még annak is érdemes lehet belenézni a játékba, aki nem igazán van oda a kalandjáték műfajáért. Ha másért nem, egy kis önfeledt kirándulásért, amit némi extraként még csodálatos dallamok is kísérnek.
Meg kell hagyni, hogy az öregedő U3 motor is kitesz magáért, hiszen a teljes helyszínt egyben, töltőképernyők nélkül varázsolja elénk, mai szemmel nézve az átlagosnál talán alacsonyabb gépigénnyel. A 720p / 30 fps nem reménytelen egy közepesen erős VGA-val bíró notebook (Radeon 8960M) esetében, maximális részletességi beállítások mellett – el lehet képzelni, hogy egy páréves asztali masinán is miként süvít az Astronauts csodajátéka. Lám, egy kis technikai rafinéria és gondos grafikusi munka elég ahhoz, hogy szájtátva bámulhassunk végig egy techdemóként is lazán elsüthető alkotást! Kíváncsian várjuk, hogy a jövő év során megjelenő PS4-es verzió mit tud majd kihozni a platformból – a konzolos játékosoknak még azonban kicsit várni kell a port elkészültéig.
ÉRETT MESE EGY FURCSA KISFIÚRÓL
Mint az a fentiekből kiderülhetett, nagyon elégedettek voltunk a játékkal. A Vanishing of Ethan Carter kiemelkedő példája a videojátékok felnőtté válásának, hiszen éretten és okosan kommunikál a játékosokkal, történetének művészi vonalon történő elemzése pedig hosszas diskurzusokat és többféle értelmezést generálhat.
Bár sokan egy újabb Dear Esthert vagy Gone Home-ot vártak Ethan eltűnésétől, egy jóval komplexebb élményről beszélhetünk, amely kalandjátékként, eszképista kirándulós szimulátorként és techdemóként is képes helyt állni. Alig várjuk, hogy ezek után Astronautsék mivel rukkolnak majd elő.
Bár lehetett volna picit hosszabb, illetve a lezárás nekem annyira nem jött be.
A látvány és a hangulat viszont kifogástalan!
Indie fejlesztőktől nagyon durva ez a grafikus megvalósítás. Ha jól tudom, talán még egy tucatnyi ember se dolgozott rajta. Pedig többet ér, mint néhány agyonsztárolt, több 100 fő által fejlesztett AAA játék!