Képzeljünk el egy világot, amiben az emberiségnek sikerült elhagynia a Földet és megtelepedett a csillagok között, ám ezt csak úgy tudta megvalósítani, hogy az irányítást megacégeknek adta át. Ők aztán beruháztak nemcsak a fénysebesség legyőzését lehetővé tevő ugróhajtóműbe, de megvásároltak olyan naprendszereket is, mint a Halcyon. El is indítottak ide egy hatalmas kolonizációs hajót, a Hope-ot, ám ez a ladik elveszett az űr végtelen sztrádáján.
Mit ad isten, egy őrült tudós több mint fél évszázaddal később rálel, és az első dolga az, hogy felkeltse, majd elrabolja az egyik utast – eme névtelen hős bőrébe bújhatunk bele, aki aztán rászabadulhat a Halcyon-rendszer bolygóira és űrállomásaira, s felkavarhatja a vállalatokat egybefogó Testület addigi békés, jövedelmező életét.
Az első lépések
Mint minden RPG-ben, úgy kezdő lépésként itt úgyszintén beállítjuk a hősünk attribútumait. Az Outer Worlds valószínűleg ismerős lesz ezen a téren (is), főleg, ha játszottál már az újabb Falloutok valamelyikével. A szokásos külső jegyek meghatározása és a mindenhonnan ismerős skillek beállítása mellett karakterünknek kioszthatunk két szintlépésenként egy perket, ezekkel rásegíthetünk például hősünk mozgási sebességére, célzási képességeire, vagy, ha úgy tetszik, akár a tatyója méretét is megnövelhetjük vele, hogy több lootot vihessen magával.
Mindez nem ismeretlen, ami viszont újszerűen hat, az a flaw. Ez bizonyos kritériumok teljesülése után azonnali és végleges negatív hatást fejt ki a karakterre. Például, ha tiltott övezetben sokszor lefülelnek minket, akkor hősünk paranoid flaw-t kap, ennek hála a személyiségi attribútumai (meggyőzőképesség, megfélemlítés, vezetői képességek) 1 ponttal csökkennek, cserébe viszont soron kívül bezsákolhatunk egy perket, ha akarjuk, merthogy a legnehezebb fokozatot leszámítva a flaw-oknak opcionális az elfogadása.
A szabadság ereje
Ha túlvagyunk a karaktergeneráláson, jöhet a kaland. Az őrült tudós számunkra kezdetben ismeretlen okból ledob egy bolygóra, hogy ott találkozzunk egy kapitánnyal, akivel közösen megválthatjuk a világot. A találkozó kicsit félresikerül – az említett kapitány meghal –, szóval a világmegváltást egészségügyi és technikai okokból elnapoljuk, és első feladatként frissen szerzett űrhajónkat, az Unreliable-t kell űrképes állapotba hozni, lehetőleg azelőtt, hogy parkoló bírságot kapnánk. Nem vicc, tényleg megbírságolhatnak minket, amennyiben magunkra vállaljuk a hajó kivasalt kapitányának személyazonosságát és/vagy nem hazudjuk azt, hogy munkaügyi ellenőrök vagyunk.
Ez a játék első 10-15 percében lezajló rövid kis eseménysor jól ráhangol minket az Outer Worlds világára. Igen, eme játék nyomokban Borderlandset tartalmaz, a Fallout őst pedig le sem tagadhatja. Az Obsidian e programok nyomdokaiban haladva épített fel egy olyan sci-fi világot, ami nem mentes az abszurditástól és a fekete humortól, de nem olyan harsány, mint az említett játékok, és bár itt is a felhőtlen szórakoztatáson van a hangsúly, mégis képes finoman érinteni komoly témákat.
Miközben a miniatürizáló fegyverrel vidáman lövöldözünk az állatokra vagy éppen a fosztogatókra, vagy a lángpallosunkkal kaszabolunk le mindenféle robotot, olyan városokban járunk, ahol a lakókat a vállalatok büntetik, ha egy társuk öngyilkos lett, mert az céges tulajdon megrongálásának számít. Vagy találkozunk egy hatalmas hold maszkot viselő figurával, aki folyamatosan reklámokat idézve beszél, de ez csak addig vicces, amíg rá nem jövünk, hogy éjjel-nappal viselnie kell azt az izét a szerződése miatt.
És a legjobb az Outer Worldsben az, hogy ez nem a végletek játéka. Nincs olyan, hogy két döntésből az egyik jó, a másik rossz, aztán szevasz. Ha meghozzuk a morálisan szürke zónába eső döntést, akkor utána folytatódik az események sora, így egy vesztettnek látszó helyzetből akár még békés tárgyalással is kihozhatjuk a legjobbat. Lehet, hogy fel kell számolnunk egy települést a céljainkért, de megmenthetjük a közösséget anélkül, hogy komoly árat kéne fizetniük. Vagy mehetünk a saját fejünk után, semmivel sem törődve, senkire sem hallgatva, elárulhatunk vagy megölhetünk bárkit, aki nem tetszik, ugyanis az Outer Worldsben a csapattársakat leszámítva senki sem halhatatlan, és a gyilkosság nem okoz Game Overt.
Viszont minden tettnek van következménye, akár jófiút, akár rosszfiút alakítasz. Karakterünk reputációját a játék városokra és cégekre lebontva méri, és természetesen annak függvényében változik, hogy ártottunk, vagy használtunk az adott intézménynek.
Társak a bajban
Egy RPG-nél fontos, hogy elhiggyük: ez a világ létezik. Az Outer Wolrds egész jól teljesít ezen a téren, bár annyira nem bámulatos, mint például a Witcher 3, ennek ellenére jól fest. A városok lakóival szóba elegyedhetünk, általuk szépen-lassan megismerjük ezt a reklámokkal és cégszabályokkal üzemelő világot, amiben két különös vallás is nagy szerepet játszik.
Kalandjaink közben persze a legtöbbet az Unreliable fedélzetére vehető hat, érdekes és szerethető csapattag segíthet. Azon túl, hogy fegyvereik jó szolgálatot tesznek a harcokban, küldetésekkel és információkkal látnak el minket. Törődésünket meghálálják, ám, ha szemétkedünk velük, előbb-utóbb faképnél hagynak – már ha nem mi hajítjuk ki őket előbb. Mellettük pedig ott van maga az Unreliable, amit alaposan kidekorálhatunk összeszedett kacatokkal, ráadásul ADA, az MI maga is egy üde színfolt, néha nehéz eldönteni, hogy szarkasztikus vagy szimplán ostoba.
Eredetiségből hiány van
Mert ebben a programban szinte mindent lenyúltak valahonnan. Listába lehetne szedni, hogy miből merített ihletett az Obsidian. Már említettem a Falloutot és a Borderlandset, de – főleg a hangulatban – tetten érhető a Knight of the Old Republic is.
Persze jótól nyúlni nem szégyen, de azért a fejlesztők néha már a pofátlanság határát kezdték súrolni. Például romhalmaz űrhajónkra felvehetjük a mindig vidám, fiatal nőt, aki született szerelő, de magunk mellé vehetünk egy rejtélyes múltú, a bűnözésben meglepően jártas lelkészt is. Szinte mázli, hogy a hajót nem lehet átnevezni, mert tuti ráaggattam volna a Serenity nevet.
Az Outer Worlds sajnos grafikában sem erős. Mozgásban tűrhető, vannak egész szemrevaló pillanatai, a meglátogatható helyszínek pedig kellemesen változatosak, de összességében nem üti meg a 2019-es szintet. Emellett az akció rész sem az igazi. Mesterséges intelligencia mintha nem is lenne, a legelemibb dologra képes csak: fedezékből lőni vagy lerohanni, így ellenfeleink nem jelentenek túl nagy kihívást, és a dolgunkat még a Tactical Time Dilationt is megkönnyíti, amivel lényegében lelassíthatjuk az időt. Ez amúgy a Fallout 3-ban megjelent V.A.T.S. rendszernek felel meg, csak itt valós időben célozhatunk, és pár másodpercig működik, utána újra kell töltődnie.
Pedig a fejlesztők próbálták nehezíteni a dolgot az említett falwokkal, illetve azzal, hogy a fegyverzet és a páncélzat amortizálódik, de ez utóbbi kezdetben inkább fárasztó, később pedig már idegesítő elem.
Az űrhajós választása
A fentiekből már leszűrhető, hogy az Outer Worlds nem lesz a következő Mass Effect vagy Witcher 3, ilyesmit nem szabad elvárni tőle, ugyanakkor apróbb hibái ellenére ez egy jó játék, amivel öröm játszani. Képes komoly témákat érinteni úgy, hogy közben nem süllyed letargiába, végig fennmarad a feel good érzés, és bár nem fog mély nyomokat hagyni bennünk, azt sem fogjuk bánni, ha rászánjuk az időnket.
