Egy bő évvel ezelőtt nyitotta meg korai hozzáférésű kapuit a Croteam, az Artúr-mondakörbe némi multiverzumos csavart csempésző alkotása, a The Hand of Merlin, mely időközben nemcsak teljes változatát kapta meg, de újabb platformokra is ellátogatott, hogy még többen eredhessenek a legendás Szent Grál nyomába. Egy csapat kalandorral felvértezve mi is felkerekedtünk, hogy újra szétcsapjunk az útonálló banditák és transzdimenzionális szörnyek között, a számos Camelot egyikében.
Látvány tekintetében a játék az elmúlt idő alatt nem igazán változott, persze eltekintve a kezelőfelület és menük apróbb módosításaitól. A kalandos utazásaink virtuális kódexének oldalain megelevenedő rajzok továbbra is korrektül mutatnak, bár ugyanez nem igazán mondható el magáról a játékról. A 3D-s karakterek, helyszínek és tereptárgyak ugyan nem kifejezetten rondák, azonban szépnek sem mondhatók, ráadásul többnyire elég általánosak, jellegtelenek. Igazából ugyanez mondható el a játék átfogó megjelenéséről, ugyanis néhány kivételtől eltekintve sajnos egyaránt elég laposra sikeredett a térkép és a legtöbb harctér. Ezen persze az sem segít, hogy elég hasonlóak, ezért ismétlődőnek is érződnek.
A különböző régiók térképei kvázi egy társas táblájaként terülnek el előttünk, számos mezővel és lehetséges útvonallal. A mezők mindegyike egy véletlenszerű eseményt tartogat, legyen az egy rajtaütés, egy rövid anekdota/történet, váratlan gazdagság és hasonlók, melyek végkimenetelét alapvetően mi szabjuk meg válaszainkkal, vagy épp a csatában nyújtott teljesítményünkkel. Ezek egyébként időnként kifejezetten mókásak, például mikor egy útonállóba futva végül még a mi szütyőnk lesz nehezebb egy marék aranytallérral – méghozzá harc nélkül. Sok esetben azonban a mázlifaktor is közbeszól, esetenként ugyanis kártyákból válogatva dől el, hogy például éppen kivel találkozunk utunkon, mit rejt egy láda, vagy sikerrel járunk-e valamiben.
A körökre osztott összecsapások alapvetően egyszerűek és szórakoztatóak a mezőkre felosztott harctereken, nehézségük pedig a választott fokozattól függ, így mindenki kedve szerint megszabhatja, hogy mekkora szeletet kér a kihívásokból. A türelmes várakozásra építő adok-kapok azonban idővel kissé ismétlődővé válik, részben a helyszínek és látvány már említett egysíkúsága, valamint a kevés ellenféltípus miatt. A győztes csaták eredményeként időnként természetesen fejleszthetjük karaktereink alapvető adottságait és képességeit, bár elég korlátozottan, ha pedig elhullanak a harcokban, akkor keríthetünk helyettük más kalandorokat a következő nekifutáshoz.
A The Hand of Merlin alapvetően egy jópofa, az Artúr-mondakörre építő, és közben azt alaposan megkavaró kis roguelite, amivel végül is kellemesen el lehet szórakozni. Összességében azonban nem mondható kiemelkedőnek, sok tekintetben önismétlő, és a látványvilága sem épp lehengerlő. Ettől függetlenül persze vannak benne jó ötletek, a korai hozzáférés óta pedig rengeteg finomhangoláson és javításon esett át, valamint többek között még egy végtelen kalandokat tartogató Endless móddal is bővült. A műfaj kedvelőinek, egészséges elvárásokkal nekiülve, megérhet egy próbát.
