Hiába a rengeteg sikertörténet, a közönségi finanszírozás egyáltalán nem egyenes út a sikerhez, és persze az sem garantált, hogy minden projekthez sikerül összekalapolni a kellő összeget. Ezt első kézből tapasztalhatta meg a Deadly Premonition alkotója, Szuehiro „Swery” Hidetaka is, ugyanis a The Good Life megvalósításához sem sikerült elsőre kellő érdeklődőt találni, bár végül azért csak meglett a kívánt happy end, és elkészült az áhított játék. A kérdés már csak az, hogy megérte-e várni rá?
Kisvárosi gyilkosságok
A The Good Life központi figurája a tetemes adósságban úszó újságíró, Naomi Hayward, aki kétségbeesésében lecsap a The Morning Bell megbízására, melynek teljesítéséhez azonban megszokott New York-i otthonát hátrahagyva, egy aprócska angol városkába kell utaznia, hogy felfedje titkait. A „világ legboldogabb városa” néven emlegetett Rainy Woods elsőre csupán egy csöndes és idilli vidéki településnek tűnik, de Naominak hamar rá kell jönnie, hogy a háttérben bizony valami tényleg nincsen rendben, amit nem sokra rá egy gyilkosság is megerősít, mely be is indítja a lázas nyomozást.
Látvány tekintetében a The Good Life remekül visszaadja a brit vidéki/kisvárosi hangulatot, és eléggé szögletes stílusa ugyan valamelyest egyedi külsőt kölcsönöz neki, de az eredmény azért közel sem szemkápráztató. De mégis miről szól maga a játék? Hát, alapvetően egy kicsit mindenről, ami egyszerre jelent előnyt és hátrányt. Fő feladatunk gyakorlatilag a fent felvázolt nyomozás és rejtélyleleplezés, no meg persze közben potom 30 millió fontos tartozásunk törlesztése, de ez még közel sem a koktélcseresznye a bőségesen megpakolt fagylaltkehely tetején.
Vidéki influencer
A játék ugyanis, bár többnyire felületesen, de rengeteg műfajba bele-belekap, például kedvünkre kertészkedhetünk, gyűjtögethetünk alapanyagokat, főzhetünk, alhatunk, összehaverkodhatunk a helyiekkel, mozgathatjuk kutyás vagy macskás beállítottságunk mérlegét, rohangálhatunk tipikus RPG küldetéseket teljesítgetve, és mindeközben kötelező módon tehetünk eleget Naomi különböző igényeinek, hogy megfelelő szinten tartsuk értékeit. Ha mindez nem lenne elég, fényképezőképünkkel felvértezve a hashtagek és fotók forgatagába is belevethetjük magunkat, az Instagram helyi megfelelője, a Flamingo felületén, már amennyire a betárcsázós internet és a valószínűleg még Artúr király idejéből megmaradt Fostalicska ZX1200-as számítógép engedi. A Flamingo egyébként az egyik legkézenfekvőbb és legegyszerűbb pénzszerzési mód a játékban, mivel gyakorlatilag elég az aktuális trendeket követve kattintanunk párat gépünkkel, és máris hullanak a potyafontok a számlánkra, bár az a része már kevésbé kényelmes, hogy a képek feltöltéséhez folyton vissza kell rohangálnunk a PC-hez.
A másik eléggé fontos és hangsúlyos elem a játékban az alakváltás, ugyanis Rainy Woods rejtélyeinek részeként egy adott ponton Naomi képes lesz macska-, majd kutyabőrbe is bújni a városka többi lakójához hasonlóan. Ezek az alakok más-más előnyt biztosítanak, a cicussal például könnyebben ugrándozhatunk át kerítéseken és háztetőkön, vagy vadászhatunk apróbb állatokra, míg kutyaként különböző szagok nyomába eredhetünk, kukákban áskálódhatunk, de akár nagyobb vadakkal is elbánhatunk. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy mindkét alak használata kulcsfontosságú a játék során.
A The Good Life igazság szerint olyan hatást kelt, mintha maga sem tudná, mi akar lenni. Megvannak a maga furcsa ötletei, van egy bája, azonban tele van átgondolatlan megoldásokkal, és ugyan van benne bőven a Deadly Premonitionből ismerős abszurditás, de sajnos rossz értelemben is, valamint az egész játék valahogy iszonyatosan elavultnak és kiforratlannak érződik. Arról már nem is beszélve, hogy a nyomozós szálra koncentrálás helyett a játék eléggé csapongó módon kap bele különböző műfajokba és mechanikákba, ami bizonyos tekintetben valamelyest változatossá teszi, de összességében inkább a hátrányára válik. A Deadly Premonition-rajongóknak talán megérhet egy próbát, de nekik sem igazán tudnám nyugodt szívvel ajánlani.
