Ne számítsatok túl sok jóra. Azok, akik nem látták a filmet, vagy nem olvasták a könyvet, rettentő mód vakarózni fognak amiatt, hogy egy kukkot sem értenek a történetből. Nincsen semmiféle intro, leírás, bejegyzés, mely alapján ki lehetne bogozni, hogy mi a pékért is rohangálunk különböző idióta állatokkal alattunk/rajtunk az északi sarkon, eleinte egy fiú megmentéséért fáradozva, később magasztosabb célokért kaparva. Ez még nem is lenne gond, ha legalább lassanként adagolva próbálnák meg a készítők az egyszeri rózsaszín agyú játékos tudtára adni, hogy mi is történik, átvezető animációkkal, vagy számtalan más módon. Nem, az említett rózsaszín agy iszonyatosan gyorsan vörösen izzó méreggömbbé változik, és szempillantás alatt képes lesz bárki kettéharapni a DVD-t a játék dobozával együtt, magasról ejtve az esetleges következményként eljövendő sérülésekre.
Lyra Belacqua a főhősnő, akit olyan gyorsan fogtok elfelejteni, amennyire csak lehet. Rendben van, hogy nem lehet minden játékkarakter szexszimbólum is, de már eleve vicces, hogy az óriási Harry Potter láz mellett egyáltalán bármelyik mozistúdió is letette a voksát Lyra mellett. Sohasem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de akkor már inkább Harry könyörgöm. Csúnya, ráadásul állandóan kesztyűben van, rosszul van animálva, mindenféle haszontalan állattal nyomul, akik elsősorban a „skilljeit” testesítik meg, azaz tud picit repülni, információt szerezni, megkapaszkodni kiálló pályaelemekben Prince of Persia módjára (csak sokkal gagyibban) és így tovább. Egyszerűen még a hangja alapján sem lehet vele szimpatizálni, főleg úgy, hogy szinkronhangok javarészt gyerekektől származnak, irtózatosan nehéz megkülönböztetni, hogy éppen Lyra beszél, vagy egy még nem mutált szub tízéves szőrtelen kiskölyök. Aki jól tud angolul, még az is ráncolni fogja a homlokát, hogy éppen most akkor ki is szólalt meg, valamelyik kísérő társ, vagy Lyra.
A mini játékok, melyek a rendkívül lineáris pályatervezés mellett megpróbálják színesíteni a játékot, rosszak, unalmasak, csak egy-egy akad, ami szórakoztató, de az sem akkora dózisban, amekkorában a játékos arcába tolják a fejlesztők. El tudom hinni, hogy jó ötletnek tűnt kilométerhosszú pályákat tervezni, amikbe 4-5 ugyanolyan minijátékot is belesuvasztanak, de a gyakorlatban a kevesebb sokkal több lett volna. Egyensúlyozós, platform, logikai, miegyéb. A harcokat hivatottak színesíteni, hogy ne csak gombnyomogatásból álljon a kaland, mikor rendre újabb területekre érkezik a főhős. Eleve csak akkor fogtok pofozkodni, mikor a jegesmacit irányítva kell püfölni az ellenfeleket, Lyra majdnem minden esetben kislányosan, ésszel próbálja legyőzni az elé sodort ellenfeleket. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a megfelelő időben megnyomott gombokkal adott animáció keretében szépen túljár ellenfelei eszén, és nem véres-trancsírozós módon, de harcképtelenné teszi őket. Az egyetlen jó ötlet a játékban a szintén filmhez kapcsolódó Lyra tulajdonában lévő Alethiometer (maga az Arany Iránytű), ami gyakorlatilag megmondja, hogy valaki igazat mond, vagy sem. Ahhoz, hogy jól működjön az eszköz, a hozzá kapcsolódó szimbólumok jelentésére kell rájönni és párosítani azokat a megfelelő jelekhez. Ez egész jó kis logikai játék, kár, hogy egy idő után már zsigerből tudni fogjátok, hogy melyik rajzolathoz melyik tulajdonság tartozhat.
A hangokról már ejtettem pár szót, egyedül a zene az, ami kiemelkedő az egész játékból. Phillip Pullman nagyon szép zenéket komponált a játékhoz, őszintén szólva sokszor olyan érzésem volt, hogy a játékra fordított büdzsé 95%-át ő kapta, a többit meg a maradék fejlesztő. Természetesen ez butaság, de legalább képet kaptok róla, mennyire gagyi az egész játék, leszámítva a zenéjét. Grafikailag sem okoz maradandó álmatlanságot, csakis rossz értelemben. Sok évvel ezelőtti vason is tökéletesen fut, így talán második, halvány pozitívumként ezt lehetne megemlíteni. A filmből bejátszott betétek, melyek helyenként igyekeznek bedobbantani a játékosok szívét, a történetmesélés hiányában értelmetlennek és haszontalannak tűnnek.
Összegzésképp szerintem nem kell túl sok mindent hozzáadnom még a korábban olvasottakhoz, a Shiny és nem utolsó sorban a Sega szégyene lesz a játék. Sajnos az Enter The Matrix óta mélységesen lenézem a Shinyt, az MDK és a Sacrifice óta nem sikerült maradandót alkotniuk, az ETM és a Golden Compass is kritikán aluli alkotás, sajnos az utóbbit még az sem menti meg, hogy esetleg sikeres a film.
Jéghideg sztori
Lyra Belacqua a főhősnő, akit olyan gyorsan fogtok elfelejteni, amennyire csak lehet. Rendben van, hogy nem lehet minden játékkarakter szexszimbólum is, de már eleve vicces, hogy az óriási Harry Potter láz mellett egyáltalán bármelyik mozistúdió is letette a voksát Lyra mellett. Sohasem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de akkor már inkább Harry könyörgöm. Csúnya, ráadásul állandóan kesztyűben van, rosszul van animálva, mindenféle haszontalan állattal nyomul, akik elsősorban a „skilljeit” testesítik meg, azaz tud picit repülni, információt szerezni, megkapaszkodni kiálló pályaelemekben Prince of Persia módjára (csak sokkal gagyibban) és így tovább. Egyszerűen még a hangja alapján sem lehet vele szimpatizálni, főleg úgy, hogy szinkronhangok javarészt gyerekektől származnak, irtózatosan nehéz megkülönböztetni, hogy éppen Lyra beszél, vagy egy még nem mutált szub tízéves szőrtelen kiskölyök. Aki jól tud angolul, még az is ráncolni fogja a homlokát, hogy éppen most akkor ki is szólalt meg, valamelyik kísérő társ, vagy Lyra.
A mini játékok, melyek a rendkívül lineáris pályatervezés mellett megpróbálják színesíteni a játékot, rosszak, unalmasak, csak egy-egy akad, ami szórakoztató, de az sem akkora dózisban, amekkorában a játékos arcába tolják a fejlesztők. El tudom hinni, hogy jó ötletnek tűnt kilométerhosszú pályákat tervezni, amikbe 4-5 ugyanolyan minijátékot is belesuvasztanak, de a gyakorlatban a kevesebb sokkal több lett volna. Egyensúlyozós, platform, logikai, miegyéb. A harcokat hivatottak színesíteni, hogy ne csak gombnyomogatásból álljon a kaland, mikor rendre újabb területekre érkezik a főhős. Eleve csak akkor fogtok pofozkodni, mikor a jegesmacit irányítva kell püfölni az ellenfeleket, Lyra majdnem minden esetben kislányosan, ésszel próbálja legyőzni az elé sodort ellenfeleket. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a megfelelő időben megnyomott gombokkal adott animáció keretében szépen túljár ellenfelei eszén, és nem véres-trancsírozós módon, de harcképtelenné teszi őket. Az egyetlen jó ötlet a játékban a szintén filmhez kapcsolódó Lyra tulajdonában lévő Alethiometer (maga az Arany Iránytű), ami gyakorlatilag megmondja, hogy valaki igazat mond, vagy sem. Ahhoz, hogy jól működjön az eszköz, a hozzá kapcsolódó szimbólumok jelentésére kell rájönni és párosítani azokat a megfelelő jelekhez. Ez egész jó kis logikai játék, kár, hogy egy idő után már zsigerből tudni fogjátok, hogy melyik rajzolathoz melyik tulajdonság tartozhat.
Jégcsapok, reccsenések
A hangokról már ejtettem pár szót, egyedül a zene az, ami kiemelkedő az egész játékból. Phillip Pullman nagyon szép zenéket komponált a játékhoz, őszintén szólva sokszor olyan érzésem volt, hogy a játékra fordított büdzsé 95%-át ő kapta, a többit meg a maradék fejlesztő. Természetesen ez butaság, de legalább képet kaptok róla, mennyire gagyi az egész játék, leszámítva a zenéjét. Grafikailag sem okoz maradandó álmatlanságot, csakis rossz értelemben. Sok évvel ezelőtti vason is tökéletesen fut, így talán második, halvány pozitívumként ezt lehetne megemlíteni. A filmből bejátszott betétek, melyek helyenként igyekeznek bedobbantani a játékosok szívét, a történetmesélés hiányában értelmetlennek és haszontalannak tűnnek.
Összegzésképp szerintem nem kell túl sok mindent hozzáadnom még a korábban olvasottakhoz, a Shiny és nem utolsó sorban a Sega szégyene lesz a játék. Sajnos az Enter The Matrix óta mélységesen lenézem a Shinyt, az MDK és a Sacrifice óta nem sikerült maradandót alkotniuk, az ETM és a Golden Compass is kritikán aluli alkotás, sajnos az utóbbit még az sem menti meg, hogy esetleg sikeres a film.
