Tíz bot, tíz szikla, tíz fog, mégis több száz tárgy – mi az? A The Forest érthetetlen tárgylista-rendszere, amely az egyes tárgyak egy jelentős részét tíz darabban korlátozza, összességében mégis végtelen mennyiségű cuccot enged cipelni. A „logikátlan dolgok videojátékokban” persze egy olyan téma, amin meglehetősen felesleges komolyabban fennakadni, hiszen itt elsősorban a szórakoztatás a cél, hülyeségeket pedig bárhol lehet találni. A PUBG-ben, ahol az egyik leghatékonyabb gyógyítási módszer az energiaital; a gyilkolást megvető Yakuza-főhősnél, aki csata közben mégis gond nélkül nyomja ellenfele gyomrába annak szamuráj kardját, vagy lő bele egy tárat valakibe közvetlen közelről; a Minecraft kraftolási rendszerében, ahol egy-két alapanyaggal állíthatók elő komplex dolgok. A Minecraft már csak azért is aktuális példa, mert a The Forest egy vérbeli túlélős játék, amely még akkor lovagolta meg a skandinávok keltette hullámokat, amikor a műfaj a csúcson volt, de azért arra feltehetően senki se számított, hogy majdnem napra pontosan négy évet kell majd várni addig, míg a Forest egy jó ötletekkel rendelkező techdemóból egy Early Access sikersztorivá cseperedik.
KANNI-BÁL
És ha meglepő az, hogy négy év után valamit befejeztek, mit lehet arra mondani, ha az embert és gyermekét szállító utasszállító egyszer csak húsbavágó robaj kíséretében elkezd kocsonyaként remegni, majd darabokra hullani, mindezt az óceán fölött? Nos, a legtöbben ezt nem tudják kommentálni, hiszen egy ilyen zuhanást nem szokás túlélni – a The Forest főhőse viszont megnyerte az életnek hívott főnyereményt, hiszen nem darabokban kászálódhat le a gépről, hanem a saját lábain... de csak miután végignézi, hogy egy nem túl szimpatikusnak tűnő emberszabású lény elragadja a kicsit, akit illene megtalálni.
Az pedig, hogy a The Forest már rögtön az indító képsorok után ilyet kér, legalább annyira jelentős, mint számos egyéb ötlete, hiszen a műfaj sajátossága annak nyitottsága. A stílus sikercímei között már-már lehetetlen olyat találni, amely nem hogy történettel, de egyáltalán valami céllal rendelkezne, a szimpla túlélésen felül. Ezzel szemben itt nem csak, hogy küldetést kapunk, de egy komplett narratívát is, melynek során kiderül, hogy a (fél)sziget valójában egyáltalán nem lakatlan, és korábban már rengetegen megfordultak rajta, de elhagyni gyakorlatilag senkinek sem sikerült.
Ennek oka nem csak a túlélés általános nehézségében keresendő, hanem egy súlyosbító tényezőben: a terület hemzseg a húsevő, önmagukból teljesen kifordult kannibáloktól, akik többedmagukkal portyáznak a fák, hegyek, dombok rejtekében, éjjel-nappal keresve a következő áldozatukat, aki egy gyors masszázst, és egy opcionális főzési folyamatot követően a tányérjukon szokott kikötni. És nagyon úgy tűnik, hogy Timmyre is valami hasonló sors vár a nem túl távoli jövőben.
CRUSOE NYOMDOKAIBAN
Ezt megakadályozni viszont nem lesz két perc, még úgy sem, hogy ezúttal nem teljesen meztelenül, bármiféle segítség nélkül kell nekivágni a vadonnak – a starthelyszínként funkcionáló gépfarok egyrészt teli van üdítővel és némi harapnivalóval, körülötte pedig feltörhető és kilootolható bőröndök tucatjaival, másrészt a kikászálódás közben rögtön felszedhetünk egy elnyűhetetlen baltát, amely hű társ lesz a teljes kaland során. Ez a kezdőlöket pedig pont elég ahhoz, hogy ne csak ne haljunk éhen vagy szomjan alig pár óra elteltével, de legyen egy kis motivációnk is, hogy megtaláljuk a túlélés helyes módját.
Persze szokás szerint ehhez megint ki kell ásni a fél világot, ahogy azt illik. Alapvetően két nyersanyagra lesz szükség, fára és kőre. Mivel egy erdő közepén vagyunk, értelemszerűen alapanyagból nem lesz hiány: a hiperrealisztikus, mégis baromi szórakoztató favágáshoz ott a balta, követ pedig szó szerint a földön heverő szikladarabokkal lehet nyerni. Ezekből egyszerre viszont csak tíz cipelhető így fokozottan ajánlott a kiszemelt bázishelyre villámgyorsan felépíteni pár lerakatot, hogy karnyújtásnyi távolságra legyen az anyag, amint beindul a nagyüzemi szerelés.
Annak pedig rögtön be kell indulnia, hiszen az éjszakák könyörtelenek, védekezni, pihenőhelyet csinálni pedig elkerülhetetlen. A Minecrafttől és sok hasonszőrű játéktól eltérően itt viszont nem nekünk kell feltalálni a kereket, azaz nem kell recepteket találni vagy sémákat követni, azokat már az induláskor megkapjuk, a balta mellé jár ugyanis egy olyan, lámpával felszerelt kiskönyv, amely nem csak azt magyarázza el, hogy mit is kellene csinálni, de több oldalon át, kategóriákra bontva kínál építési ötleteket. E mellett pedig képekkel illusztrálva gyűjti a területen felfedezett állatok és növények listáját.
Az első pihenőhelyhez így szinte nem is kell más, mint néhány farönk, ennek birtokában pedig nem csak nyugovóra lehet térni, amint lenyugszik a nap, de megnyílik a mentés lehetősége is. Természetesen ez csak a legfapadosabb építmény, ennél sokkal több minden érhető el – az egyszerű kis fakunyhótól kezdve a fák lombjai közé rakott menedéken át egészen a teljesen egyedi, moduláris struktúrákig, melyek akár az égig is nyúlhatnak. Maga az építkezés borzasztóan egyszerű és intuitív: csak ki kell választani a könyvből, hogy mit szeretnénk, aztán a világban megjelenik annak forgatható vázlata – ide kell rakosgatni az ikonokkal jelölt alapanyagokat, ha pedig minden megvan, puff, máris ott terem az, amit akartunk.
HALÁLTÁNC
Hogy ne menjen minden ennyire könnyen, van azért nehezítés, ami leginkább a mennyiségben mutatkozik be. A túlélés során egy egész vadasparkot kell kiirtani, beleértve annak növényeit és állatait is, hiszen mindenhez félelmetesen sok építőelemre lesz szükség, melyek esetenként meglehetősen nagy távolságra vannak. Eközben pedig gondoskodni kell ételről és italról is, és az sem árt, ha megismerkedünk a világgal. A Forest területe egyáltalán nem nagy, és pont ezért olyan jó: változatos, meglepetéseket, felfedeznivalót bőven tartogat, de nincs az embernek az az érzése, hogy elveszett, és nem tudja, merre menjen. Szinte minden reális távolságban van, a felépített menedékház helyzete mindenhonnan látható, így még a tájékozódás is könnyű, főleg a később megszerezhető térkép és iránytű birtokában.
Ami viszont egyáltalán nem az, az a túlélést leginkább nehezítő konfrontáció: az egyáltalán nem lakatlan (fél)sziget kannibáljai a műfaj talán legjobb ellenfelei. Nem szuicid hajlamú agyatlan drónok vagy zombik, az első pár alkalommal szinte nem is támadnak, csak távolról szemlélnek, és csak később mernek közelebb merészkedni, főleg, ha előtte hoztak erősítést is. Hajlamosak eliszkolni is, és inkább lesből támadni, ha pedig kifülelik, hol a bázisunk, akár az éjszaka közepén is megjelenhetnek, megpróbálva lerombolni és elpusztítani mindent. Ráadásul, ha meg is támadnak, akkor se feltétlen a gyilkolás a céljuk - akár el is rabolhatnak, és így lehet kikötni a Forest világának leggyomorforgatóbb helyén, a barlangrendszerben. A komor, nyirkos vájatokban több száz holttest, temérdek felszerelés található, és olyan, gore-filmekbe illő lények tömkelege, melyek elől bizony nem lesz egyszerű elmenekülni. De ez a Forestre is igaz – rég volt a műfajnak ennyire szórakoztató, sokat újító darabja, amely nem a játékórák elrablásáról szól, hanem egy végcéllal rendelkező, mégis kötetlen kalandról, ahová nem önként csöppen az ember, de ha már ott van, megpróbálja kihozni belőle a maximumot. Pont, mint a csapat a túlélős játékok stílusából!
