Legalábbis elviekben ez volt a cél, elvégre a remek Until Dawnt követően a tavalyi Man of Medan elég visszafogottan indította a The Dark Pictures Anthology-szériát, ami bizonyos időközönként egy antológia képében kínált volna mindenféle interaktív rémisztgetést. Az első kör azonban nem sikerült kifejezetten jóra, a fogadtatás pedig ijesztőbb volt a játéknál, mert sokan megkérdőjelezték a sorozat további sorsát, ráadásul ezt még egy kevéske csúszás is követte, ami az eredeti elképzelést és időzítést alapból padlóra küldte. De végre megjelent a Little Hope, ráadásul tökéletes időzítéssel, halloweenre, miközben témája, a boszorkányperekről ismert kísértetváros felfedezése is telitalálatnak tűnt. És hogy mit sikerült mindebből kihozni? Máris mesélem.
Családi kör és halálos zsákutca
Az elején van itt minden, mint a vurstliban, csak kapkodjuk a fejünket. Adott egy busz, amely utasaival megindul az éjszakában, majd terelőútra kényszerül egy szörnyű baleset miatt. Aztán jön egy álom egy családi házból, ahol a részeges, agresszív apukára, a fura kislányra és a többiekre ráég az épület, ezzel a többséget a túlvilágra költöztetve. Majd benéz hozzánk még a kurátor is, jó barátunk, aki a keretet szolgáltatja az antológiához, hogy kéretlen tanácsokkal és kihagyhatatlan okoskodással lásson el minket, miközben azt bizonygatja, hogy lépéseinknek és döntéseinknek komoly következménye van, a halál pedig ott liheg a nyakunkba. Mintha nem tudnánk. Egy horrorjáték elé ültünk le, haver, ne hülyéskedj már!
De vissza a busz utasaihoz, akik egy baleset után térnek magukhoz, elveszve a semmi közepén, ráadásul… hmm, mintha ismerősek lennének valahonnan. Ja, tényleg, hát ők vesztek oda a házban, csak akkor kicsit másképpen néztek ki és más volt a nevük. Meg most nem családtagokról, hanem egy professzorról és tanítványairól van szó. Akik egyébként egy kisváros közelében, Little Hope-nál rekedtek, ahol korábban, az 1600-as évek végén számos borszorkányper zajlott. Nem mellesleg a városka határát nem tudják elhagyni, mert egy fura köd mindig visszafordítja őket, illetve újra és újra a múltban találják magukat, amikor is évszázadokkal korábbi másaikat egy pap vegzálja az agymenésével. Ha pedig mindez nem lenne elég kísérteties, akkor rémisztő, démoni alakok is megjelennek, akik egy-egy hősünket nézték ki az elkerülhetetlen halálra. Jó, mi?
Interaktív film ez is
De még mennyire. Aki esetleg szereti átvenni az irányítást, az itt csalódni fog, mert az első órákban inkább a történetet nézi, néha külső nézetben irányít egy-egy karaktert, plusz választ a párbeszédek lehetséges válaszai közül, illetve QTE-k során kamatoztatja még működő reflexeit. Itt még nyugodtan lehet a játék mellett rágcsát vagy pizzát fogyasztani, mert van rá időnk, illetve picit lassabb mederben folyik a cselekmény, ami viszont egy-két direkt ijesztgetésen felül számos kérdőjelet is megteremt az emberben.
Majd a második félidőben, az utolsó harmadban aztán egyre sűrűsödnek az események, rengeteg gombnyomkodás, QTE és hirtelen döntési kényszer kerül a képbe, miközben néha már olyan érzetünk van, hogy hiába mentjük meg hőseinket újra és újra, a játék valamiért mindenképpen ki akarja őket nyírni. Persze megóvhatjuk életüket, de ahhoz nagyon oda kell figyelnünk, mert kimondottan sok veszély leselkedik rájuk, aminek hála többször is nekiállhatunk a Little Hope-i kalandnak, amely újra és újra képes meglepetéseket okozni.
Horror a javából
Meglepetéseket és borzongató pillanatokat, amikből van bőven. A Little Hope sztorija és helyszíne, felépítése kapcsán egyaránt sokkal inkább klasszikus horror, mint elődje, a Man of Medan, ami valahogy visszafogottabban teljesített. Az antológia második története viszont sokkal erősebb, minden szempontból izgalmasabb, és bár az Until Dawnt nem éri utol, előzményét bőven lekörözi. Dario Poloni, a 2006-os, A vadász című film írója alaposan kitett magáért, ahogy a The Inpatientért felelős Nik Bowen is, avagy látszik, hogy a csapat ezúttal valami maradandót akart alkotni. És szó, mi szó, ez sikerült is.
Mert bár a The Dark Pictures Anthology: Little Hope nem tökéletes, kisebb bugok vannak benne, egyszer-egyszer fura a vágás, a szereplők néha buta döntéseket hoznak, emellett bőven van klisé is, összességében egy remek horrorélménnyel lehetünk gazdagabbak. Ezúttal is van megosztott mód, avagy baráti társasággal is nekisehetünk, így többen befolyásolva a történéseket, magunkra vállalva egy-egy karaktert, de a lényeg még mindig a hangulaton és a számos interakción van. Ez továbbra sem egy hagyományos videójáték, de a stílus és a zsáner szerelmesei jó pár óra erejéig kiélvezhetik a halál közelségét, tetteik súlyos következményeit, hogy aztán újult erővel próbálkozzanak más döntésekkel és megnézzék a többi lehetséges fejleményt. Ismét van reményünk az interaktív horrorban, szóval bízzunk benne, hogy az antológia többi része is inkább ezt az irányt követi majd.
