Jópofa látni, ahogy az évek alatt a 2013-as Gravity Badgers ügyességi fejtörőitől és a 2014-es Infinity Runner gombnyomkodós rohanásától a stúdió az interaktív filmekig jutott, amik láthatóan be is jöttek a csapatnak. A The Bunker és a Shapeshifting Detective egyaránt pozitív visszajelzéseket kapott a közönségtől, miközben a részben mások keze munkáját is magán viselő Late Shift messze kiemelkedik a műfaj átlagából. A Wales Interactive pedig most visszatért, hogy egy világjárvány közepén szabadjára engedjen egy biológiai katasztrófát, aminek megállítására szó szerint egy maroknyi embernek van csak lehetősége. Kitűnő időzítés, pláne a londoni és angol helyzet tükrében.
A pokolba vezető út és a jószándék
Merthogy a The Complex egy rövid, de annál hatásosabb felvezetést, valamint ötévnyi időugrást követően London felé veszi az irányt, ahol a korábban még terepen dolgozó Amy Tenant éppen egy teljesen új, saját technológiára hívja fel a támogató cégek figyelmét. A nanosejtek egészen új lehetőségeket és áttörést hozhatnak az emberek életében és gyógyításában, azonban a jelenlévők némileg szkeptikusak, köszönhetően annak, hogy a vállalat összefonódott a diktatórikus kendari hatalommal, melytől sokan tartanak. Talán nem véletlenül, hiszen amíg a doktornő a prezentációt tartja, a londoni metrón egy fiatal nő éppen vért hány, és úgy tűnik, hogy a szervezetében lévő technológiát az intézménytől tulajdonította el, ki tudja, milyen célból.
A cél tehát adott: a legtitkosabb Alpha labor, avagy a futurisztikus Complex mélyére száműzve, Amynek és három kollégájának kell kitalálnia/megtudnia, hogyan és miért lett eltulajdonítva a titkos technológia. Ebben társa lesz egy régi ismerős, a felvezetésben dezertáló Reese, akivel szemben a bizalma némileg bizonytalan lábakon áll, a helyzeten pedig az sem segít, hogy először belső szabotázs, majd külső támadás alá kerül a Complex. Az idő pedig egyre szorosabb, és kérdéses, hogy ki éli túl az akciót.
Kellemesen feszült
A Paul Raschid által rendezett, Lynn Renee Maxcy írásából készült produkció valahol az átlag felett van, de több helyen is érezhető az alacsony költségvetés, illetve itt-ott logikátlan reakciókat, bugyutaságokat is felfedezhetünk, ami a sci-fi jelző mellett okozhat elégedetlenkedést. A színészek egyébiránt viszont jól végzik a munkájukat, a két főszereplő, Michelle Mylett és Al Weaver egyaránt remekel egy-egy jelenetben, pedig az elején még kérdéses, hogy mennyire működik közöttük a kémia. Szerencsére ezzel a későbbiekben már nincs gond. A történetben a hibák ellenére ott van szinte végig a feszültség, találhatunk benne kiugró pillanatokat, kimondottan jó ötleteket is, bár hatalmas csodákat értelemszerűen felesleges várni. Azért ez mégiscsak egy interaktív film…
Igen, a Wales Interactive maradt a kaptafánál, avagy kapunk egy élőszereplős filmet, melyben bizonyos pontokon két-három lehetséges döntés közül választhatunk, amik valóban hatással vannak a cselekményre. Közel 200 választás és majdnem 10 befejezés a végeredmény, ami több végigjátszásra is okot ad, azzal pedig már az első 5 percben szembesülhetünk, hogy döntéseinken bizony emberéletek múlhatnak, ami ebben a formában elég megrázó.
Szóval a Wales Interactive lényegében halad tovább a már jól ismert, kikövezett úton, stabil élményt és minőséget biztosítva, ami ha nem is a zsáner csúcsát jelenti, de mindenképpen pozitívnak mondható, még a hibáival együtt is. Aki nem bírja az ilyen interaktív filmeket, annak ez sem való, akit azonban nem zavar, ha a játék inkább film, mi pedig inkább “csak” a történet folyására vagyunk hatással, az bátran vágjon bele ebbe a feszült és éppen aktuális thrillerbe. Hozzáteszem, hogy itt nem járványról van szó, szóval senkit ne riasszon el a felvezetés, mert akkor újabb érdekes sztoritól fosztaná meg magát.
