Nem véletlenül említettem fentebb a Valve dobását, a Teotl indie csodája ugyanis ugyanazon elemekre építkezik, mint a Portal: adva vagyon egy lassan beinduló történet (bár ezt itt szörnyű színészi játékkal prezentálják) és egy magára maradt főhős, kinek a sztori során ügyességi és logikai feladványok sorát kell megoldania az első személyből szemlélt világban. Eme kihívásokat egyetlen módon, egy ormótlan fémgolyó segítségével oldhatjuk meg, melyet kalapácsunkkal ellökve és visszahúzva abszolválhatjuk az arcunkba tolt puzzle-öket. A fejtörők sokszínűségére pedig nem lehet panasz: labdánkat mérlegekre kell állítanunk, akadályokat kell elhúznunk illetve lerombolnunk, vagy épp olajfoltba mártva a barikádtól az égő kanócig görgetve kell szándékos gyújtogatást okoznunk vele. A nehézségi szint kellemes tempóban emelkedik, a feladványok idővel egyre bonyolultabbá és összetettebbé válnak, biztosítva így az állandó kihívást (de ha nem erősségünk a kreatív gondolkodás, a súgó mindig segít), a Portallal szemben az igazi csavart azonban az adja, hogy a fejtörők sorát a cirka hatórás játékidő negyedétől kezdve sokszor hús-vér ellenfelek, múmiák, démonok, és egyéb ocsmányságok törik meg. Bár a játékmenet változatossága így garantált, az alapvetően logikai-puzzle környezetben kissé erőltetettnek éreztem az effajta harci vonulatot, mondjuk ez még mindig a kisebbik baj – jóval frusztrálóbb, hogy a ránk törő hordával szemben az egyetlen megoldás az, ha fémgolyónkat magunk előtt rángatva kitapétázzuk velük a szobát (golyó általi halál, mondhatnám), ami 10-15, a szélrózsa minden irányából támadó fenevad esetén elég kaotikus ütközethez vezet. A harc tehát frusztráló és átláthatatlan – szerencsére nagyobb hangsúlyt csak a sztori mellett elérhető Survival módban kap.

Nem mehetek el szó nélkül a vizuális megvalósítás mellett sem, szám azonban panasz helyett itt mosolyra nyílik, az ugyanis egyszerűen remek, főleg független fejlesztéshez képest: az UE3 motor remekül dolgozik az egyébként alig 1,5 gigás játék alatt, a gépigény nagyon baráti, és dacára a zárt barlangi terepnek, igen sok látványos (és gigantikus) pályarész került a programba.

Bár a vontatott történet, a felejtős zene és szinkron, valamint a nyögvenyelős harcrendszer okán semmiképp nem említhetem egy lapon a Portallal, kellemes fejtörői és képi világa okán mégis mindenkinek nyugodtan ajánlom kipróbálásra a The Ballt: ha tetszett a Valve portékája, jó eséllyel ezt is kedvelni fogod – valamivel pedig csak el kell ütni az időt a Portal 2 megjelenéséig!