Szegény Arthur Williamsnek nem megy jól a sora. Barátnője szakított vele, új házba kellett költöznie, a nagybátyja eltűnt, és mindezek tetejébe rémálmok miatt nem képes átaludni rendesen egy éjszakát. Mindez bőven elég lenne bárkinek a letargiára, de hősünk egy szép reggel olyasmibe csöppen bele, ami után azt kívánja, hogy bárcsak a rossz álmok és a szerelmi bánat lenne a legnagyobb baja.
Séta az erdőben
A The Alien Cube-ban tehát Arthur bőrébe bújhatunk bele, aki levelet kap eltűnt és feltehetőleg halott Edgar nagybátyjától. Ebben rokona megírta, hogy mindent ráhagyott, vagyis egy lepusztult apartmant és Williams nagypapa nemrég meglelt romos erdei viskóját. Az ingatlanokkal azt kezdhet, amit akar, viszont Edgar naplóját, a nagypapa dokumentumait és minden, a nagybácsi kutatásaihoz kötődő tárgyat meg kell semmisítenie.
Nosza, Arthur nekiveselkedik, felkeresi a bácsika lakását, ami olyan tiszta és vidám hely, hogy a küszöbön átlépés előtt érdemes tetanuszinjekciót kérni és egy marék kedélyjavítót beszedni. Ám a kis kuckóban nem a falról vígan kacsintgató penész vagy a rothadó kaja körül örömtáncot járó legyek a legrémisztőbbek, hanem a magától felrobbanó hi-fi, a konyhapult alatti lyukból előtörő nyálkás akármi, illetve a szomszéd lakásban rejtőző alak. Meg az a tény, hogy bár a lakás üres, valakik végig suttognak. Szóval ilyen kellemes helyzetbe keveredik hősünk, aki naná, hogy nem teszi meg azt, amit Edgar kért tőle. Ahelyett, hogy megsemmisítené a kutatási anyagokat, felveszi a nagybácsi által elejtett fonalat.
Ezzel indul el a laza 2,5-3 órás vérfagyasztó kalandtúra, amelyben megpróbáljuk feltárni Edgar bácsi eltűnésének okát és Arthur nagyapjának egy sötét kultuszhoz kötődő titkait. A játék helyszíne három részre osztható. Edgar lakására és az azt magába ölelő, cseppet sem bizalomgerjesztő házra, egy, a kaliforniai vidéket remekül megidéző hegyvidékes erdőségre, valamint egy kifordult, horrorisztikus dimenzióra.
Ezeken a helyszíneken kell kutakodnunk naplóbejegyzések, jegyzetek, valamint a néhány egyszerűbb puzzle megoldásához szükséges eszközök után. Az The Alien Cube tehát nem bonyolult játék, igazából nem több egy sétaszimulátornál. Fejtörői annyira hétköznapian logikusak, hogy nem fog fejfájást okozni a megoldásuk, és eltévedni sem fogunk, mert még a legtágasabb tereken is csak egy irányba lehet elmenni, ennek hála a továbbjutáshoz szükséges eszközök mindig az orrunk elé kerülnek.
Nyugtatót az egyes játékosnak
Mindent összevetve, az Alien Cube túl sok kihívást nem tartogat, így akik ilyesmire vágynak, azok jobb, ha elkerülik. Hiába nem hosszú játék, valószínűleg így is unnák. De akkor kinek ajánlanám? A horrorrajongóknak, különösen akkor, ha szeretik Lovecraft műveit. A The Alien Cube félelmetes, nyomasztó játék, amiben akkor sincs nyugalmunk, ha éppen nem tör ránk sem egy jelenés, sem egy rejtélyes szörny.
Alessandro Guzzo, aki amúgy egymaga rakta össze a játékot, a sztorit is remekül adagolja. A szerencsére nem annyira eldugott jegyzetek és naplóbejegyzések, valamint a hátborzongató magnókazetták szép fokozatosan rakják össze a történet részleteit. A grafika is egész jól fest, főleg az erdei szakaszok nagyon szépek. Bár a grafikai beállítások okozhatnak néhány kellemetlen pillanatot, mert a felbontás és a teljes képernyős beállítás hajlamos az „elfogadás” lenyomása után önállóan átállni alacsony felbontásra és ablakos üzemmódra. Emellett némi teljesítményesést is tapasztalhatunk maximum beállítások mellett, ami azért egy ilyen kis térképekkel operáló játéknál kínos.
De ezt leszámítva nincs mit felróni a The Alien Cube-nak. Ugyan rövid, de ez nem feltétlen válik hátrányára. Végig félelmetes, a hangulata nyomasztó, és a sztorija még úgy is élvezetes, hogy néhány eleme már lerágott csontnak számít – ugyanakkor pont ezek az elemek hozzátartoznak Lovecraft örökségéhez, így egy ezt megidéző játéknál nem feltétlen elhagyhatóak. Úgyhogy a horrorrajongók számára mindenképpen ajánlott mű egy kis esti rettegés erejéig.
