Ha Crazy Taxi, akkor már hallom is a The Offspringet, ahogy üvölt a fülembe, miközben a város utcáin száguldok, hogy extravagáns külsejű sofőrjeimmel a legkülönfélébb utasokat szállítsam le a legkülönfélébb helyekre, keresztül száguldva a nem éppen gyér forgalmon. A DC és a játéktermek klasszikusa később szinte minden platformra ellátogatott, de két normális folytatást követően a sárga járművet már csak a hordozható és egyéb készülékeken láthattuk viszont. Egészen mostanáig, hiszen a Super Street alkotói nem titkoltan a Crazy Taxi-szériát vették alapul, mikor elkészítették a Taxi Chaost, ami egyértelműen szellemi örökösnek tekinthető, avagy a rajongók az első bejelentést követően már biztosan csorgatták rá a nyálukat. Kár volt.
Három a taxis igazság
A Taxi Chaos három alapvető játékmóddal rendelkezik, ebből az Arcade a hagyományos, időre teljesítendő verzió, melynél van egy alap időmennyiség, ami folyamatosan csökken, de a sikeres teljesítésekkel minimálisan kitolható, avagy állandó nyomás van a játékoson, hogy időben eljusson valahova, ezzel még egy kis esélyt kapva a további melóra. Ennek a durvább variánsa a Pro, aminél már az alapvetően a képernyő közepén felbukkanó nyíl sem mutatja a helyes irányt, amerre menni kell, így kivülről kell fújnunk, hogy merre találhatók a város fontosabb nevezetességei. A harmadik pedig a Free, amelynél nincs időlimit, a nyíl mutatja, merre kell menni, így szimplán csak az utasok leszállítása a cél, amit addig élvezünk, ameddig csak kedvünk tartja.
Természetesen utóbbi az a játékmód, ahol a többihez szükséges tapasztalatot összeszedhetjük, avagy érdemes ezzel ismerkedni a játék indítása után, hiába az Arcade a legelső a sorban. Maga a játékmenet amúgy a Crazy Taxi örökségét viszi tovább: felvesszük az utasokat, akik mellett be kell fékezni, majd ha elértünk a megfelelő helyre, kiszállnak és fizetnek. Így gyűjtögetjük a pénzt, nyerünk plusz időt, közben pedig akár rejtett extrákat is felfedezhetünk, átugrathatjuk az akadályt jelentő tereptárgyakat, illetve leküzdhetjük a forgalom nyújtotta nehézségeket. Utasainkkal fuvar közben társaloghatunk, de ha nem szimpatikusak, ki is pakolhatjuk őket a járgányból. És persze próbálunk kombózni a remek vezetési képességeinkkel és a többi autó stílusos kerülgetésével. Aki szerette a régi Crazy Taxi-játékokat, azt most túl sok meglepetés biztos nem érte.
New Yorkban a helyzet változatlan
Kicsit szomorú vagyok, hogy 22 év után szinte semmi nem változott. Lényegében ugyanazt kapjuk, minimálisan modernebb grafikai körítés mellett, a legtöbb elemet tekintve gyengébb összetevőkkel. Hiányzik a dinamikus zene, mert ami van, az inkább relaxáló tingli tangli, de semmiképpen sem meríti ki az adrenalinbomba fogalmát. A párbeszédek között elsőre van pár jó, például pillanatok alatt hajítottam ki azt a mókust, aki a földönkívüliekről kezdett el beszélni, miszerint a gyíkemberek már köztünk járnak. Egyébként pedig a “modernebb” grafika még így is nagyon arcade-es, felületes, nem túl erős dizájnnal rendelkezik, plusz ehhez képest a forgalom kimondottan gyér, de legalább minden második járgány rendőrautó, ami azért igen fura. Megjelenéskor bőven volt bug, maradt is, de azért sikerült kicsit gyomlálni közülük. Szóval az van, hogy a játék minden téren gyengébb, mint a Crazy Taxi, miközben az inspiráció egyértelmű. Nem játszhatatlan a Taxi Chaos, nem is kifejezetten rossz, de ha esetleg megvan otthon a Sega sorozatának bármelyik része, akkor az mindenképpen jobb választás.
