A filmes alkotások mellett természetesen a monitorokon keresztül is évek óta beleképzelhetjük magunkat e törvényen kívüliek bőrébe -- a témával behatóbban foglalkozó, máig alapul szolgáló mestermű alighanem az 1987-ben megjelent Sid Meier's Pirates!, melyből azóta néhány felújított változat is napvilágot látott már. Ráadásul a Swashbucklerst készítő orosz csapat aligha tagadhatná, hogy honnan is merítették játékukhoz az ötleteik igencsak nagy részét.
Kalóztanya
A „Blue vs. Grey” alcím körülbelül irányt ad arról, hogy hol járunk és mikor. Az időpont tehát az amerikai polgárháború időszaka, a helyszín pedig a karibi térség akkortájt meglehetősen zűrzavaros világa. Ide érkezik Abraham Gray is, aki már a partra szálláskor összeütközésbe kerül néhány helyi csavargóval, majd miután kellően kiélvezte a seriff zárkájának hűvösét, nekilát kisebb-nagyobb megbízatásokat végrehajtani, persze az értük járó jutalomért cserébe.
Kalandjaink alapvetően két fő területen játszódnak: szárazföldön és vízen. A városkákban járva-kelve számos fontosabb épületbe térhetünk be. A leglényegesebb magától értetődően a kocsma, ahol a csapossal válthatunk néhány szót az aktuális hírekről és árakról, felvehetünk új küldetést vagy éppenséggel matrózokat toborozhatunk a hajónk számára. Amennyiben pedig némi pluszjövedelemre óhajtunk szert tenni, részt vehetünk egy-egy bokszmérkőzésen is, ahol összemérhetjük pusztakezes erőnket egy helyi melákkal.
Emellett a kormányzó folyamatosan új küldetésekkel lát el minket, a különféle boltokban fegyvert, lőszert és élelmiszert adhatunk-vehetünk, míg a seriff irodájában elmenthetjük a játékállást. Mivel egy vérbeli kalóz mit sem ér vízi jármű nélkül, ezért gyakori vendégek leszünk a kikötőben is, ahol egyrészt megszerelhetjük a csaták során megsérült bárkát, nagyobb és pusztítóbb ágyúkat pakolhatunk rá, vagy éppenséggel eladhatjuk és beruházhatunk egy újra. A kikötőben nyílik lehetőség továbbá a többé-kevésbé (inkább kevésbé) legális úton szerzett áruk pénzzé tételére, és szükség esetén anyagi ellenszolgáltatásért fuvarozást is vállalhatunk.
Amennyiben teljes a legénységünk és ladikunk is csillog-villog, szálljunk tengerre. A meggazdagodás egyik módja, ha a vizeket szelve meg-megtámadunk egy számunkra szimpatikus (és élesre töltött rakétákkal, illetve torpedókkal kevésbé felszerelt) hajót. Ahhoz, hogy sikeresen megcsáklyázhassuk a célpontot és a legénységgel együtt lerohanhassuk, előtte ágyúzással kellőképpen meg kell gyengíteni. Amint áldozatunk lángolni kezd, közel merészkedve hozzá megkezdődhet a fedélzeti összecsapás, amely során karddal és puskával verekedhetjük el magunkat a kapitányig -- vele minden esetben szemtől szemben le kell számolnunk, hogy elnyerjük a hajóját. Győzelem esetén eldönthetjük, hogy lecseréljük a gőzösünket az újra, vagy inkább eladjuk jó pénzért.
A Swashbucklersben szerepjátékelemek is találhatók, hiszen a végrehajtott küldetésekért és a lekaszabolt ellenfelekért folyamatosan tapasztalati pontokat kapunk. Ezeket idővel kardforgatási- és lövésztudományunk fejlesztésére fordíthatjuk, emellett pedig különféle perkek is javítanak a főhős tulajdonságain: speciális támadásokat sajátíthat el, nőhet az ereje vagy éppenséggel nagyobb pontossággal találnak be az ágyúk (amennyiben valamilyen újfajta támadást tanulunk meg, ne felejtsük el billentyűhöz rendelni, mert alapesetben nincsen kijelölve ezek számára gomb!).
A játék nyílt végű, tehát a fő történeti szál megoldása (és számos mellékfeladat letudása) után tovább garázdálkodhatunk a vizeken, ám sajnos más, ember által irányított kalózzal nem lesz módunk megküzdeni, mert a multiplayer mód kimaradt a kínálatból.
A vörös kalóz átka
A készítő Akella csapatának nem ez az első hajós témájú anyaga (ők fejlesztették korábban többek között a Sea Dogs és az Age Of Sail 2 játékokat is), tehát nem jártak ismeretlen vizeken ezúttal sem -- azonban a Swashbucklers korántsem tökéletes játék. Az első, ami a szemünkbe (pontosabban a fülünkbe) ötlik, hogy a szereplők nem beszélnek, hanem érthetetlenül morognak a bajszuk alatt. Még szerencse, hogy a szövegeket feliratozták, mert a karakterek száját értelmes hang nem hagyja el; ez eleinte furcsa, később pedig roppant zavaró lesz. Nem igazán értem, miért nem lehetett erre picivel több hangsúlyt fektetni -- lehet, hogy jobban járunk, ha meg sem szólalnak.
Szerencsére a zenei anyag és a grafikai megvalósítás jobban sikerült, azonban a játékegyensúly helyenként igencsak felborul. Tapasztalatom szerint ugyanis a fogadóban verekedni és árukkal kereskedni felesleges, sokkal gyorsabban jutunk anyagi javakhoz, ha folyamatosan a miénkénél gyengébb hajókra utazunk és eladjuk őket az aukción. Az idővel felbukkanó monotonitást, melyet az unalmas mellékküldetések okoznak, szerintem érdemes lett volna feldobni néhány váratlan eseménnyel, mint például egy kiadós matrózlázadás leverése, vagy éppen egy hajótörött felbukkanása. Ráadásul a kampány közepe felé már a vívás sem jelentett kihívást, a magabiztosan hümmögő kapitány meg sem tudott karcolni.
Igaz, korántsem szórakoztam rosszul a végigjátszás alatt, egy-két fő misszió tetszett is, ám forradalmit, a már említett Pirates!-t játékmenetben felülmúlót nem sikerült ezúttal alkotnia az orosz srácoknak.
