Ám ez a meglehetősen nehéz feladat sem vette kedvét az Uber Entertainment berkein belül dolgozó játékfejlesztőknek. A képlet ugyanis rendkívül egyszerű -- ám annál komolyabb fejtörést igényel: egy olyan újító, meghökkentő ötletre van szükség, amely képes megragadni a játékosokat, és legalább részben átcsábítani őket saját portékájukhoz. Ez az ötlet pedig a csapatalapú lövöldözős játékok és a tower denfense stratégiák összeházasítása volt -- az inspirálók pedig tagadhatatlanul olyan címek voltak, mint a Team Fortress 2 vagy a DotA. Bármennyire is meghökkentő, ezt sikerült olyan jól megvalósítaniuk a srácoknak, hogy két éve nagy sikert aratott a konzoltulajdonosok körében, majd némi csúszással ugyan, de PC-re is ellátogatott. A kezdeti sikerek után azonban visszaesett az elsöprő lendület, nyilvánvalóvá váltak a hiányosságok, kiegyensúlyozatlanságok, a játékosok száma pedig lassan ugyan, de csökkenni kezdett. Azonban a fejlesztőcsapatot keményebb fából faragták, mintsem tétlenül hanyatlásra ítéljék játékukat -- apróbb alakítások, javítások következtek, az eredményt pedig egy ingyenes kiadásba sűrítették bele.
A harci gúnya…
Kezdjük a legszembetűnőbb dologgal, ez pedig ugye a grafika. Feltehetőleg nincs olyan ember a Föld kerekén, akinek nem a Team Fortress 2 ugrana be egyből a képekre pillantva. A rajzfilmes küllem, a mókás design és megoldások mind a nagy elődre terelik gondolatainkat -- persze a készítők próbálták egyedi vonásokkal ellátni a pályákat, tereptárgyakat és karaktereket egyaránt, azonban a hasonlóság egyértelmű. Azért mindenesetre jár egy adag elismerés, hogy ilyen korrekt módon sikerült tálalniuk ezt, ráadásul az Unreal motorral a háttérben. A hangok is sokat segítenek a humoros atmoszféra megteremtésében, egy-egy nagyobb felfordulás során megannyi bekiabálás elhangzik, valamint a kommentátor is említésre méltó, ám a gyakran ismétlődő mondatok egy idő után feltűnnek az embernek, még a küzdelem során is.
…és ami alatta van
Amint már említettem, a játék alapja a Team Fortress-féle, kasztokkal operáló csapatalapú lövöldözés. Hat irányba szakosodhat karakterünk, ezekben nincs semmi meglepő, a fejlesztők a hasonló alkotásokból kölcsönözték az ötleteket. A kötelező gépfegyveres, gyors karakter itt is megtalálható (Assault), de lehet tengernyi életerőnk (Tank), élvezhetjük a távolság nyújtotta biztonságot (Sniper), gyógyíthatjuk meggyengült csapattársainkat (Support), birtokolhatjuk a legnagyobb tűzerejű fegyvereket (Gunner), valamint támadhatunk a meglepetés erejével (Assassin). Mind a hat karakter más játékstílust igényel, így fokozatosan kiismerve őket egyre változatosabb lehetőségeket teremthetünk magunknak.
Persze eddig semmi újdonságot nem fedezhetünk fel, azonban itt próbálták megcsavarni a srácok a dolgokat. Kezdetben van egy bázisunk, ahonnan játékosaink indulnak, ugyanígy az ellenfél csapata is, persze a pálya átellenes oldaláról. Aztán amint elindul a tényleges játék, botok által irányított karakterek kezdik meg a rohamot, melyet csapatunknak kell erősítenie -- lerombolva az utunkba kerülő tornyokat, megsemmisítve ellenfeleinket, mígnem betörünk az ellenséges központba. Aki játszott már a DotA szellemiségéhez hasonló alkotással, egyből otthon érzi majd magát.
A megölt ellenfelekért, botokért természetesen pénzt kapunk, ebből vásárolhatunk magunknak, de csapatunkat is erősíthetjük (például az őrtornyainkat). Szerencsére valódi pénzért nem vehet senki előnyt nyújtó fegyvereket, így tényleg a játékbeli teljesítményünk a mérvadó, és a megkeresett „játékpénz”. Nem árt összedolgozni, ugyanis meglepő módon nem lehet néhány jól irányzott lövéssel leteríteni az ellenséges játékosokat -- magányos farkasként csaknem lehetetlen érvényesülni. Ilyenkor be kell vetnünk a megfelelő fegyvert, de vannak aktív, illetve passzív képességeink is, melyeket nem árt tartogatni az efféle rajtaütésekre.
Pro és kontra
A játék alapkoncepciója nagyszerűen működik, gyorsan bele lehet tanulni, a kasztokat kiismerve pedig rengeteg lehetőségünk van. Ugyan a Super MNC nem veszi túl komolyan magát, és inkább csak könnyed szórakozást próbál nyújtani, de annak viszont tökéletes. Azonban nem mehetünk el néhány bosszantó dolog mellett sem. Ezek közül a legszembetűnőbb a „matchmaking”, vagyis az a folyamat, amikor a program összepárosít csapattársakkal, illetve ellenfelekkel. Ez sajnos nagyon bizonytalanul működik, gyakorlatilag bármikor összekerülhet a legtapasztaltabb játékos az éppen első perceit túlélni próbáló kezdővel, így a csapaton belüli feszültségen felül teljesen esélytelenül nézhet szembe egy újonc a pályák minden zugát ismerő profival. Ha ez nem lenne elég, ott van még a karakterosztályok kiegyensúlyozatlansága is, ezen folyamatosan próbálnak javítani a frissítések során -- eddig azonban mindig volt egy éppen aktuális aduász. A menü bonyolultsága is feltehetőleg csak az ismerkedés fázisa során lesz kellemetlen, addig viszont nagyon.
Harcra fel!
A teszt végén ugyan felgyűlt néhány tucat negatív mondat, de semmi sem lehet tökéletes alapon ezeket még elnézhetjük a játéknak, hiszen ingyenesen letölthető mivolta ezerszer is kárpótol a bosszantó hibákért. Aki már unja a Team Fortress 2 játékmódjait, vagy csak valami újra vágyik, mindenképpen tegyen egy próbát: a Super Monday Night Combat egy jól sikerült alkotás, melyben öröm miszlikbe aprítani legjobb barátainkat is.
