A Super Mario Run sokkal több, mint a Mario-játékok egyszerű mobilra portolása. A program teljesen újragondolta a franchise klasszikus elemeit annak érdekében, hogy az élmény maximálisan kihasználja és központi elemévé tegye ezt a fajta hardvert. Bár nem mondanám, hogy a Nintendo megérkezett a jelenbe (az internet még mindig félreértett hóbort a szemükben), de ennek a nagy pillanatnak már ott állnak a küszöbén: pár korábbi oktatóprogramot és mellékágat leszámítva ez az első alkalom, amikor a címszereplő nem a Nintendo hardverén keresztül jut el hozzánk. Sőt maga a játékmechanika is úttörő a franchise világában, hiszen kontroller helyett mindössze a képernyő megérintésének mozdulata áll rendelkezésre, Mario pedig megállíthatatlanul, magától fut a pálya vége felé. Ám a híres platformer lelkét szerencsére nem áldozta fel a Nintendo, a cél ezúttal is elrabolt hercegnőnk megmentése, akire – meglepetések nélkül – holtbiztosan nem az első néhány kastélyban találunk rá.
Nem mind coin, ami fénylik
Ha láttál Mario speedrunt (ahol egy gamer az adott szintet a lehető leggyorsabban teljesíti), akkor sejted, hogy néz ki a Run játékmenete: a pálya elején, mintha rátenyereltél volna az előre billentyűre, Mario nekirugaszkodik, a stopper pedig 60 másodpercről elkezdi a visszaszámlálást. Az, hogy Mario magától rohan, csak elsőre furcsa, itt a kihívás pont az ugrások tökéletes időzítésében, a halogatás nélküli reagálásban, és – ahogy az megszokott a Nintendo klasszikusában – a pályák sokszori újrajátszás általi memorizálásában rejlik. Mivel a játék fixen portré módban játszható (biztosítva ezzel a szigorúan egykezes irányítást), a helyszínek vertikálisan bővülnek ki, a titkos alagutakhoz és érmékkel teli platformokhoz ugrani, mászni, pattanni kell. A képernyő megérintésének szimpla mozdulata korlátozónak tűnhet, ám lehetőségek egész tárházát jelenti: a nagyobb ugrás, a lebegés, az ellenfelekről elrugaszkodás mind Mario repertoárjának részei. Az ellenfelek is ismerősek, annyi könnyítéssel, hogy hősöd az alacsonyabbakon automatikusan átlendíti magát, mintha mi sem történt volna, de ha végezni akarsz velük egy coinért cserébe, ráugorhatsz a Goombák és Bullet Billek fejére.
Bónusz életet adó gomba itt is akad, mellette pedig három szabadon használható szappanbuborékot kapsz, amik halál esetén elkezdik visszalebegtetni Mariót a pálya korábbi szakasza felé. Ahol kipukkasztod a buborékot, onnan folytatódik tovább az olasz vízvezeték-szerelő futása – vagyis eme lehetőség taktikus felhasználása az a mód, amivel az elszalasztott érmékért is vissza tudsz menni (ha pl. szakadék felett pukkantod ki a buborékból Mariót, beleesik és újra meghal, szóval óvatosan).
...sajnos másik kastélyban van
Az első 3 pálya ingyen játszható, de a teljes 24 szintes kampányért borsos, 9.99 dolláros árat kérnek. Bár a kampány gyorsan végigtolható, a rengeteg összegyűjtésre váró rejtett érme miatt a szintek kimaxolása mondhatni végtelen játékórát biztosít. Ha másfajta kihívásra vágysz, a Run második játékmódja, a Rally lesz a kedvenced: itt a pályán szellemként megjelenő, random játékosokkal versenyzel azon, ki tud több coint összegyűjteni az idő lejárta előtt. Győzelem esetén a dicsőség mellett más jutalmat is kapsz: pontszámodtól függő mennyiségű Toad költözik be birodalmadba. És itt jön képbe a harmadik játékmód, ugyanis a főmenüként funkcionáló királyságot szabadon bővítheted, fákat és épületeket vehetsz bele, a Toad-népesség növekedésével pedig kastélyod is szinteket lép. Az építkezések nemcsak bónusz játékokat, de játszható karaktereket is megnyitnak, így idővel Princess Peach, Luigi vagy Yoshi bőrébe is belebújhatsz, és speciális képességeikkel vadászhatsz a nehezebben elérhető coinokra.
Az ismerős tájak és hangok kellemes nosztalgiát jelentenek, a legtöbb hangulati és vizuális elemet egy az egyben a New Super Mario Brosból emelték át a fejlesztők. Sajnos a modern Mario-feeling bajos elemei is megmaradtak, például, hogy barátfelkérést az alkalmazáson belül küldeni valamiért nem lehet, illetve, hogy a kalózkodást megelőzve internetkapcsolat nélkül a játék el sem indul. A Run végül is szórakoztató, hangulatos, pár perces intervallumokban játszható, kihívást jelentő darab lett, bár nyilván nem hozza egy konzolos cím minőségét. Ha a Nintendóra jellemző logikátlanságokkal leszámolnak, a cégnek van jövője a mobiljátékok piacán.
