Nehéz lehet évtizedeken keresztül ugyanazzal a témával foglalkozni, mindig valami újat építeni a már meglévő alapokra. Ennek az eredménye a legtöbbször az, ha futószalag-gyártás indul be. Ez már lényegében a Sonicnál, az Assassin’s Creednél, a Call of Dutynál és rengeteg más franchise-nál is érzékelhető. És ez persze annál a Tezuka Takasinál is előfordul, aki ugyan a Zeldával és más játékkal is foglalkozott az évek alatt, de az 1985-ös Super Mario óta majdnem 40 esztendő telt el, ami rengeteg idő, még több Mario-epizóddal, és így azért az embernek muszáj megújulnia vagy éppen bedobnia az arcába valami serkentő, esetleg zsibbasztó szert… és mintha Tezuka Takasi is pontosan ezt tette volna, érzékelve a dimenziók és világok egybe folyását, amit tágra nyílt szemmel nézve egyfajta csodaként érzékelt, majd ezt a csodát vezette át a Wonderbe.
Magok és virágok
Talán senkit sem lep meg, hogy a színes-szagos, cuki, csilli-villi boldogságba ezúttal is Bowser zavar bele, aki olyan erőket és energiákat szabadít fel, amik mindent megváltoztatnak a világban. És hát persze Mario és csapata az, aki helyre tudja hozni a dolgokat. Ezúttal nem a Stockholm-szindrómás Peach után szaladgálunk, aki csalfa módon mindig Bowser után rohan, és csak egy üzenetet hagy, hogy “a hercegnő egy másik kastélyban van”, majd a rendelkezésre álló időben a nárcisztikus sárkánnyal hetyeg, mert ő férfi a javából, hanem egyszerűen megmentünk mindenkit és mindent. Mert hát merjünk nagyot álmodni. Ehhez egy óriási térkép áll rendelkezésre, számos eltérő területtel, ami sok-sok pályára van felosztva, így ezúttal is mehetünk a víz alá, az égbe, barlangokba, sivatagba és a többi, méghozzá attól függően, hogy hány magot gyűjtünk, ami mindig a belépéshez szükséges, ezeket pedig más pályák teljesítése közben szerezhetjük meg, de akár vásárolhatunk is párat. Vannak bónuszok, extra pályák, ha pedig egy világ végére érünk, vár a kastély és valamelyik főellenség, akit leverve ismét közelebb kerülünk Bowser legyőzéséhez.
És gombák
Tisztelem Mario bácsit, a vízvezeték-szerelőt, aki tényleg mert nagyot álmodni, majd olyan pályát futott és ugrált be, amiről mások csak álmodnak. De még ez sem volt elég neki! Most, ha elefánt akar lenni, hát elefánttá válik, ormánya megdagad, majd vízzel locsolja tele a világot. Aztán repül vagy éppen úszik, ha pedig gomba hiányában olyan virághoz jut, ami megzavarja érzékszerveit, szinte egy másik dimenzióba kerül, ahol bármi megtörténhet és meg is történik. Van, hogy a sötétben megnyúlik, de van, hogy villámok között száll. Mégis, a Super Mario Bros. Wonder talán legemlékezetesebb és legjobb pillanata szinte a játék legelején van, mikor a cserép-szökevény zöldségek kórusától feldobva szaladunk át a csövek között. Az valami egészen sajátos momentum, ami nagyjából csak az utolsó Rayman-kalandokhoz fogható, melyeknél egy visszafogottabb mértékű szürrealizmus ugyanúgy tetten érhető volt, mint az a színkavalkád, ami a Wonderben is megvan.
Szóval igen, amellett, hogy a legújabb Super Mario az alapjait tekintve igazi, klasszikus Super Mario, még a Rayman újkori epizódjaival lehet rokoni viszonyt sejteni, mivel hangulatát és látványvilágát tekintve van némi párhuzam a kettő között. De visszatérve az alapokhoz: jó, hogy van egy csomó apró újítás, akár a világ felépítését, a főellenfeleket, a pályákat és bónuszokat, vagy éppen az ellenfeleket és fegyvereket nézzük, de ezek tényleg inkább a felszínen eszközölt változtatások, nem a mélybe, a gyökerekig nyúló újítások, amik alapvetően változtatják meg az élményt. Éppen ezért nem is kap 90 vagy afeletti százalékot, hiába tetszik nagyon. Mert hát a Super Mario World is volt ennyire zseniális a maga korában, csak ez kicsit már rég volt, és az azóta eltelt évtizedek során több újítás, fejlődés is történt az iparban. Persze, szép a Wonder és jó is, és mindegy, hogy egyedül vagy barátokkal ülünk neki, ahogy az is, hogy melyik karaktert választjuk, de azért semmiképpen sem az a megváltó, amely a játékipart kicsit gatyába rázza, mivel kevésbé, de szintén azt a vonalat erősíti, hogy "annyira nagy újdonságokat nem kell kitalálni, jó az, ha ugyanazt átformáljuk és eladjuk újra". Hogy itt ehhez csak pár piros és zöld gomba kellett, az tök jó, mert így legalább keresztbe áll néha a szemünk, olyan vizuális ingerek érik a szervezetünket. És ez baromi jól áll a Mario-játéknak, az hétszentség!
