Igaz, ez a kijelentés kis füllentés, hiszen pont tavaly novemberben kaptuk meg a This War of Mine-t, aminél érettebben és szívbemarkolóbban kereskedelmi forgalomban került videojáték még nem tolta az arcunkba, pontosan mit is jelent a háború borzalma. A lengyelek zsenialitása abban rejlik, hogy azokon keresztül mutatták be a harcok árnyoldalát, akiket mindenki csak ágyútölteléknek, háttérelemnek kezel: a civileken. Valami hasonlót próbál meg az a Tales of Tales is, amely eddig is furcsábbnál furcsább, egyedibbnél egyedibb élményeket készített, és amely számára a Sunset akkora anyagi bukást jelentett, hogy többé nem készítenek videojátékot – még jó, hogy a Sunset eddigi életművük talán legjobb darabja.
BANÁNKÖZTÁRSASÁG
Pedig nemcsak a felütése furcsa, de maga az egész, alig pár órás élmény is, hiszen ezúttal sem beszélhetünk hagyományos értelemben vett videojátékról, a Sunset főhőse ugyanis egy takarítónő, aki a történet során személyesen egy árva lélekkel sem találkozik, mégis egy komplett ország szenvedését követhetjük végig általa. Holott a Sunset helyszíne fiktív, akármilyen térképet is csapjunk fel, nem fogjuk rajta megtalálni az Anchuriai Köztársaságot. A dél-amerikai ország ennek ellenére rettentő ismerős lesz, hiszen mindent sikerült belepréselni, amit csak egy hataloméhes vezetővel megvert országtól elvárhatunk: a diktátort, aki nem ismer kompromisszumot, aki az értelmiség kitoloncolásával, a művészet háttérbe szorításával kezd, hogy aztán az elnyomást fegyverrel nyomatékosítsa.
A Sunset főszereplője, Angela Burnes ezeket közvetlenül is átéli: bár amerikai lakos, a határzár miatt az országban ragad, így kénytelen házvezetőnőként boldogulni egy Gabriel Ortega nevű gazdag műgyűjtő-bürokrata frissiben vásárolt, hatalmas penthouse-ában. Angela minden nap öt óra körül érkezik a lakásba, és napnyugtáig, este hatig kell elvégeznie a rá kirótt napi teendőket. Ez lehet dobozok kicsomagolása, képek felfüggesztése, a postaláda kiürítése, vagy ezek kombinációja. Minden tevékenység két módon végezhető: szeretetteljesen és ridegen, és ez határozza meg, hogy hősnőnk mennyire is nyúl bele Ortega életébe.
Hogyan lehetséges ez, ha személyesen sosem találkoznak? Úgy, hogy kiderül, Angela családja révén érintett az országban amerikai támogatással zajló polgárháborúban, Ortega pedig nem szimpla bürokrata, hanem a diktátor kabinetjének egyik fontos személye is. A bejárónő így rövid időn belül két tűz közé kerül, és kisebb-nagyobb mértékben, de az országot érintő konfliktusra is kihatással lesz.
MRS. STOKES RELOADED
A Sunset ennek ellenére egy kifejezetten passzív élmény – leginkább a Gone Home-hoz hasonlítható, azzal a különbséggel, hogy ott már egy lecsengett konfliktus történetét kellett feldolgoznunk, az itteni viszont a szemünk előtt, folyamatosan zajlik. Angela szó szerint hónapokon át gondoskodik Ortegáról, aki látszólag be sem teszi a lábát az apartmanba, így a nő kénye-kedve szerint rendezheti be a fényűző lakást, amely folyamatosan, napról napra változik. Kiszínesedik, vagy épp elkomorul, az üres szobákat elnyelik a bútor-, majd papírhalmok, így a történet végére rá sem lehet ismerni a helyre.
És a történet az, amely a Sunset legnagyobb erőssége, mert a kevéske karakterével nem nagyon tud mit kezdeni: hiába lehet elvileg dönteni, Angela nem jól kidolgozott karakter, az írók gyakorlatilag belekényszerítik egy olyan kapcsolatba, aminek igazából semmi alapja nincs, így a Sunset – a romantikus utat követve – inkább egy nem túl erős lányregény, mint morális kérdéseket feszegető, a háború / diktatúra mögé betekintő filozofikus mű, és nagy kár ezért. A hetvenes évekbe ágyazott helyszín, még ha fiktív is, de jó tükörképe annak a temérdek sok banánköztársaságnak, amely a kort és a kontinenst jellemezte, és a Sunsetből egy remek, felejthetetlen élmény is lehetett volna – a végeredmény mégis inkább valami, ami játéknak nem túl szórakoztató, interaktív novellának pedig meglehetősen egyoldalú.
